A Guns N' Roses basszusgitárosa szerint Isten dühös ránk
Októberben egy Lighthouse című szólóalbummal jelentkezett a Guns N' Roses basszusgitárosa, Duff McKagan, aki szerint Isten dühös az emberiségre, és ezt a lemez egyik dalában is megfogalmazta.
A szóban forgó nóta az I Saw God On 10th St., amit Duff az album egyik előfutáraként mutatott be júliusban.
"Ez a dal arról szól, hogy mennyire elbaszunk mindent a világon. Ha van Isten, simán lehet, hogy tényleg az a pasas az, aki az utcasarkon állva köpköd és káromkodik, ha meglát valakit. Valószínűleg elmebetegnek nézzük őt, de valójában csak kurvára kiakasztja mindaz, ami történik és kibaszottul dühös ránk."
A basszusgitáros arról is beszélt, hogyan állt össze a lemezanyag.
"Azt már a munka legelején tudtam, hogy a Lighthouse lesz a lemez első dala, az I Just Don't Know pedig az utolsó, így az volt a feladatom, hogy a kettő közti részt feltöltsem tartalommal, mintha csak egy regény fejezetei lennének. Fontos volt, hogy legyenek hullámhegyek és hullámvölgyek, a sztori pedig kerek egészet alkosson, mire eljut az elejétől a végéig. Én még abban a korban nőttem fel, amikor végighallgattuk az albumokat, mert tudtuk, hogy egy-egy történetet mesélnek el. Nekem is ez volt a célom a Lighthouse-zal. Az igazságot, vagy legalábbis egyfajta igazságot akartam bemutatni, egy ilyen üzenet pedig bonyolult riffek és nyakatekert körítés nélkül is célba talál."