Bejelentkezés

x
Search & Filters

Gus G. nem véletlenül került fel arra a listára, ahol Ozzy gitárosait tartják nyilván - Koncertbeszámoló: 2018.12.06., A38 Hajó

Gus. G.,  Magical Heart, 2018.12.06, A38 
 
Ha az ember koncertekre jár, érhetik meglepetések. Nem mondom, hogy ezek minden esetben pozitív érzésekkel párosulnak, de tapasztalásnak még az is megéri, amennyiben valaki elkötelezett híve az élő zenének. Lehet, hogy szerencsés alkat vagyok, de a komoly csalódásra okot adó események azért zömmel kimaradtak az életemből, örömteli meglepetésben jóval több részem volt. 
 
Ilyen kellemes meglepetés volt a Christian Urner vezette Magical Heart nevű 4 tagú formáció, akik a turné vendégeként indították be a sajnos bámulatosan kis számban megjelent érdeklődőt. Az első pillanattól teljes erőbedobással játszó német csapat, hamar kiérdemelte a közönség figyelmét. A Magical Heart zenéje rögtön bemászik a fülbe, a srácok magabiztos hangszeres tudás mellett szántják fel a színpadot. Hagyományos, sallangok nélküli, melodikus rock, modern hangzással. Német precizitás, Sunset Strip feelingel. Az abszolút profi produkció, az amerikai AOR ízű hangszerelés és a tökéletes sound mellett külön ki kell emelni az énekes (gitáros, zeneszerző, szövegíró) manapság sajnos ritkán hallható, klasszikus rockra „termett” hangját. Bármelyik nagyszínpados angolszász kedvenc mellé nyugodtan odaállhatna a fénykorból. Óriási meglepetésemre – természetesen megvettem a srácoktól a koncert dalainak jórészét tartalmazó CD-t – Christian hangja (pedig TÉNYLEG jól szól a lemez) élőben még átütőbb. Remélem, lesz még alkalmam őket máskor is meghallgatni, ezt rajtam kívül még sokan gondolják így, látva az A38-on nyújtott színvonalas produkciót. Az már egy másik kérdés, hogy vajon a jelenlegi trendek mellett labdába tudnak-e rúgni, egy mára sajnos eltűnőben lévő stíl elhivatottnak tűnő elkötelezettjeként. Szeretném hinni, hogy igen, de – bár a remény hal meg utoljára – nem biztos, hogy ebbéli vágyam lesz az, ami a világot valamelyest ismerve majd beteljesül.
 
 
A kiváló felvezetés után színpadra lépett a Gus G. team. A turnétrió basszusgitáros/énekese az új lemezen is éneklő legendás Dennis Ward. Az ütős posztra gyakorlatilag fogadásokat lehetett volna kötni, minden előzetes híreszteléssel ellentétben az Evanescence-s Will Hunt, illetve a cseh Milos Meyer helyett, a Marty Friedman-nel is dolgozó, belga Jonah Nunez-t (Firewind) láthattuk a bőrök mögött. Gus a Fearless című legfrissebb albumának utolsó turnédátumára érkezett el a dunai rendezvényhelyszínre. A lemez címadó nótájával, a Fearless instrumentális tételével indították az estét. Meglehetősen kontrasztos látvány volt a még mindig arcátlanul fiatalnak tűnő, a Berklee-n végzett (mellesleg 38 éves) görög, és az amerikai, ám régóta Németországban élő és olyan zenekarokban, mint a Pink Cream69-ban tevékenykedő, idősödő Ward. Hangsúlyoznám, hogy a basszusgitáros teljesítményéből egy hangyányit sem vont le a kor. Olyan elánnal és természetességgel pengette el a legbonyolultabb témákat, ami nagyjából csak a Kip Winger szintű zsenik sajátja. Dennis a nem instrumentális dalokban énekelt is a bőgőzés mellett, ami még inkább elismerésre méltóvá teszi az egyébiránt kiváló hangmérnök hírében álló zenészt.
 
 
Azt azért meg kell jegyeznem, énekesként persze lehetne számos jobb tippem is, az előző lemezen éneklő, például az Adler-es Jacob Bunton sem lett volna rossz választás. A Letting Go Russel Allen-es dallamai a lemezen vaskosabban, jobban értelmezhetően szállnak, de itt, élőben – az ének és a vokálok miatt – kevésbé volt a dal határozott. Az ilyen apróságoktól eltekintve, természetesen minden rendben volt a bulival. Johan Nunez megmutatta mire képes szólóban a dobok mögött, kaptunk ízelítőt a populárisabb dalokból, illetve hallhattunk három feldolgozás dalt is. A Thin Lizzy klasszikus mellett a legutolsó aktualitását Randy Rhoads születésnapja adta, így december 6-án hallhattuk élőben Ozzy-féle I don’t know-t a ráadásban. Van, akinek már a lemez megjelenésekor sem tetszett a műsor gerincében játszott (némi hazai vonatkozással is bíró) Dire Straits sláger, a Money for Nothing átirata. Én kifejezetten érdekes és szokatlan kísérletnek találom egy ennyire megkérdőjelezhetetlen, ám Gus G. stílusától teljesen idegen opusz átszerkesztését. Élőben mindenesetre ütött. 
 
 
Megérte elmenni. A közel három hetes európai turné utolsó, jó hangulatú estéjén a Magical Heart legénységét is egy szám erejéig a színpadra hívó Gus G. nem látszott fáradtnak, érezhetően működött a kémia a két csapat között. Láthattunk egy nagyon tehetséges, talán még a főelőadónál is picit jobban szóló – eddig ismeretlen – német zenekart, a tökéletesen játszó Dennis Ward-ot, egy zseniális dobost és a hibázni képtelen, bűvészt, Gus G.-t, aki nem véletlenül került fel arra a listára, ahol Ozzy gitárosait tartják nyilván. 
 
Nagy Máté, az Omen és a szintén görög Chrystal Tears szólógitárosa mondta a buli után:
 
- „Azért elég rendesen eljátszották a dalokat, nem?”
- De.
 
Ennél többet nem is nagyon lehetett mondani…
 
A Gus G. koncerten elhangzott dalok:
 
01. Fearless
02. My Will Be Done
03. Burn
04. Mr. Manson
05. Vengeance
06. Don't Tread on Me
07. What Lies Below
08. Letting Go
09. Force Majeure
10. Drum Solo
11. Money for Nothing (Dire Straits cover)
12. Cold Sweat (Thin Lizzy cover)
13. Thrill of the Chase
14. I Am the Fire
15. The Quest
16. I Don't Know (Ozzy Osbourne cover)
 
 
DDS
 
Gus G. fotók: Bende Csaba (Zenefestő), Magical Heart: Máté Évi