Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Ha valaki azt mondja, hogy Bagossy Brothers Company, arról jöjjön át valami!"

A 2013-ban Gyergyószentmiklóson alakult Bagossy Brothers Company egyre nagyobb teret hódít a magyar zenei életben. A zenekar háza táján most is zajlanak az események, ennek apropóján Tatár Attilával beszélgettünk többek között a kezdetekről, a jelenről, és a közeli jövőről. 
 
Rockbook: Szép utat bejártatok az évek során. Hogyan is kezdődött minden?
 
Tatár Attila: 2013-ban alakult meg a zenekar, de mi már régebb óta ismertük egymást. Ez egy baráti társaság volt, együtt zenélgettünk kocsmákban, voltak zenekarok, amelyekben korábban együtt zenéltünk különböző felállásokban. Majd jött az ötlet, hogy csináljunk egy új zenekart. Abban a pillanatban még nem volt meg a koncepció, hogy ez merre menjen, hanem valahogy talán az első vagy a második próbán került szóba, hogy akkor milyen irányba induljunk: Legyünk egy jó kis cover banda vagy inkább foglalkozzunk saját dalokkal? Akkor már kész volt az Add vissza című dal, egy éve játszottuk Norbival, vagy trióban kocsmákban, és nagyon sikeres volt, szerették az emberek. Ekkor merült fel a kérdés, hogy próbálunk-e még ilyen hasonló jó dalokat összerakni, és inkább ezekre koncentrálni, vagy maradjon ez, és azon kívül dolgozzunk fel olyan dalokat, amiket szeretünk? A második próbán hoztuk meg azt a döntést, hogy próbáljunk a saját dalok felé evezni. Nyilvánvalóan a koncertezést nem szorítottuk háttérbe, hanem amikor jött egy új saját dal, beépítettük a repertoárba, ezek mellett az új dalok stílusához hasonlóan feldolgozásokat is játszottunk. Így már az elején elég sokat koncerteztünk a környéken klubokban, egyre több lett az új dal, azokat szerette a közönség. Ezeket mindig ki is próbáltuk rögtön, szóval ez így jól működött. Így indultunk el.
 
 
Rockbook: Már a kezdetekkor megvolt a fő irány, vagy azért ez menet közben formálódott?
 
T.A.: Amikor elkezdtük, volt egy fő irány, amelyben gondolkodtunk. Sőt, az elején nem is nagyon volt elektromos hangszer. Négyen voltunk csak benne a zenekarba, Zsombi, a harmonikásunk később csatlakozott hozzánk. Mi négyen akusztikusban játszottunk. Norbi és jómagam akusztikus gitáron játszottunk, én még mandolinoztam is. A vokálok kiemeltem fontosak voltak már akkor is, és Szilárd, a dobosunk még szájharmonikázott is. Próbáltunk megoldani mindent, amit lehetett. Inkább akusztikusabb hangszerek voltak, de azért láttuk előre, hogy itt valószínűleg lesz némi változás. Szerettünk volna még extra hangszereket, zongorát, harmonikát, hegedűt a dalokba, és így jött Zsombi a képbe. Megkérdeztük, hogy van-e kedve csatlakozni, és utána már minden organikusan működött. Nem volt nagy autónk, ezért előbb-utóbb a zongorát otthon kellett hagyni, csak a harmonika maradt, mert azt könnyebben lehetett mozgatni. Nagyon sok dalban volt hegedű az elején, viszont azt nehéz volt a klubokban gyenge technikai háttérrel kihangosítani, gerjedt, problémák voltak vele, aztán azt is elvetettük. Megkérdeztük Zsombit, hogy le tudja-e játszani a hegedűs témákat harmonikával. Végül így maradt a harmonika. Ezzel a kompakt verzióval utaztunk nagyon sokáig, de tudtuk, hogy amint lesz lehetőségünk, bővíteni fogjuk a hangszereket, amiket hasznosítani tudunk a zenében. Így jött az elektromos gitár is, aztán szép lassan kialakult a zenekarnak az iránya, de mindenképp ez az indie folk, pop-rock zenei irány volt az, ami felé szerettünk volna haladni. Ez ugye elég széles mezsgye. A szövegvilág viszont inkább a magyar alternatív világot tükrözte, és ezekből egy érdekes kombó alakult ki. Mindenképp ezt a britesebb, nyugatiasabb, vagy akár amerikai folkos vonalat szerettük volna vinni, és a mai napig ezt az irányt, illetve azokat a zenekarokat tartjuk inspirálónak, amelyek ezt csinálják, amelyeket mi is szeretünk. 
 
Rockbook: Melyek voltak azok a szakmai elismerések, amelyek nagyobb löketet adtak a zenekarnak?
 
T.A.: Inkább azt mondom, hogy mérföldkövek voltak. A szakmai elismerés nagyon fontos, a közönség reakciója, elismerése, az első teltházas koncert, az első olyan koncert, ahol a közönség énekli a dalaidat, ezek adják a leges legnagyobb motivációt. Sokkal többet, mint a szakmai elismerések. A szakmai elismerések természetesen egy idő után jók, de az elején sokkal fontosabb a közönség. Sőt, igazából a közönségé a lényegesebb az elején, mert ha a közönséggel működik a dolog, akkor előbb-utóbb a szakmai elismerés is megszületik, és ha ez megszületik, akkor az egy megerősítés, hogy na, akkor mi szakmailag is jó úton járunk, de fontos mindig a közönségnek a visszajelzése. Konkrét szakmai elismerések: egyszer megnyertük a Legszebb Erdélyi Magyar Dal versenyt, az első jelölésünk mondjuk a Petőfi Zenei Díjra, az első jelölésünk a Fonogram Díjra, a Nagyszínpad Tehetségmutató, amibe beválogattak. A Cseh Tamás Program nyertes pályázatai közé került a mi pályázatunk is még az első körben. Ezek olyan dolgok voltak, amikor egy picit szakmai részről jött visszajelzés, hogy igen, beleférünk a Cseh Tamás Programba, a koncepciójába, lát bennünk jövőt az a zsűri, vagy az anyagban, amit beküldtünk. Ezek természetesen fontosak, de a legfontosabb az mindig a közönség, meg a kézzel fogható dolgok: sokan vannak a koncerteken, éneklik a dalokat, az első teltházas koncertek, amikor végre megszerkeszthetsz egy olyan esemény covert, amire ráírod, hogy SOLD OUT. Az egy jó pillanat. 
 
 
Rockbook: Hogy érzitek, nehéz volt erdélyi csapatként betörni a magyar zenei életbe?
 
T.A.: Én úgy gondolom, hogy önmagában attól, hogy határon túliak vagyunk – itt volt a zenekar bázisa, vagy még mindig itt van, habár a zenekarnak az 50%-a lassan többet tartózkodik ott, mint itt – nem nehéz, nem nehezebb, mint egy magyarországi zenekarnak. Fizikai szempontból vannak hátrányai, nyilván sokkal több utazással jár egy koncerten való részvétel, ami anyagi áldozatokkal is jár. Amikor a zenekarok még nincsenek abban a fázisban, hogy a bevételükből ezt tudják finanszírozni, akkor ez nyilvánvalóan nehézégeket okoz. Azon kívül szerintem nincsen igazán különbség a kettő között. Ugyanolyan nehéz – ha lehet így mondani –, ugyanolyan sajátos útja lehet egy erdélyi zenekarnak is, mint egy budapesti zenekarnak. Talán egy picivel nehezebb a vidékieknek, és akkor én inkább ebbe a kategóriába sorolnám magunkat, de mindig is így próbáltunk jelen lenni a magyar zenei szférában, nem pedig erdélyi zenekarként. Természetesen erre büszkék vagyunk, örülünk neki, hogy innen származunk, de alapvetően úgy tekintünk önmagunkra, és szerintem azt is sugározzuk magunkból, hogy mi gyakorlatilag egy nem budapesti, hanem egy vidéki zenekar vagyunk. Vannak pécsiek, vannak debreceniek, szegediek, meg vannak gyergyóiak, aztán kész. Igazából mi nem is próbáltunk ezzel semmilyen formában üzenni se senkinek, mert azt mondtuk, hogy ne akarjunk se előnyt, vagy ne adj’ isten hátrányt okozni magunknak az erdélyiséggel. Tényleg a fizikai korlátokat mondanám nehézségnek, tehát azt, hogy messze van Budapest, messze van egy koncert, sokat kell utazni, főleg az első időkben. Most már ugye Magyarországon élünk a nyári időszakban, amikor sok koncert van, de emlékszem az első évre, amikor a koncertek fele, vagy annál több Magyarországon szerveződött, akkor nagyon sokat utaztunk. Minden héten elmentünk Magyarországra és vissza, ami azért oda 600-700km, meg vissza is… ezt minden hétvégén megcsinálni 4-5 hónapon keresztül tényleg fárasztó, hosszú távon pedig veszélyes is vezetni. Nem volt sose saját sofőrünk, a mai napig mi vezetünk, vagy a barátaink közül valaki segít ebben. Ezt hosszú távon nyilván nem lehetett fönntartani, tehát a kérdésre visszatérve, a fizikai dolog az hátrány, mert nem mindegy, hogy Debrecenből vagy Szegedről kell egy zenekarnak Budapestre felutaznia egy TV-interjúra, vagy elmenni a Strand fesztiválra, vagy mondjuk Gyergyószentmiklósról. Ez egy komoly nehézség, viszont a többit nem gondolom annak, ma már internet van, kommunikációs csatornák, tök egyszerűek, teljesen mindegy, hogy hol vagy, a zenéhez ugyanúgy hozzájut bárki, kapcsolatot lehet az interneten is építeni, és máshol is. Nyilvánvalóan itt a budapesti zenei életbe szerveződik minden, ott több a lehetőség arra, hogy hamarabb találkozol egy menedzsmenttel vagy megismersz embereket, akiktől ellesheted a szakma fortélyait, iránymutatást, segítséget kérhetsz. Megfelelő kitartással szerintem ez ma már bárhonnan elérhető.
 
Nálunk nagyon fontos volt, mi már az elején leszögeztük, hogy priorizáljuk a zenekart. Nem volt más zenekarunk, más projectünk. Akkor még dolgozott mindenki, és a munkahelyünk elé helyeztük a zenekart, és próbáltunk mindent úgy megoldani, hogy a zenekar élvezze az elsőbbséget, és ez például egy nagyon-nagyon fontos dolog. Így lehet koncerteket lekötni, lehet előre haladni. Emlékszem, hogy létrehoztunk még a menedzserünkkel egy olyan file-t a facebookon, ahova koncerteket meg ilyeneket írunk be, hogy ki mikor nem ér rá. Ennek már négy éve, és soha nem írtunk abba semmit bele. Ez azért mindig jó volt így. Akármilyen keményen hangzik, akkor nem vállal koncertet a Bagossy, ha valakinek a testvére, vagy ő maga házasodik. Nyilvánvalóan ezeket lehet flexibilisen kezelni, de ez kb. így van, és ehhez tartja mindenki magát. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy lehessen számítani a tagokra. Tök mindegy, hogy honnan indul a zenekar, de ez az első dolog, ami fontos. Mert így könnyebben tudsz betervezni egy utazást, vagy bármit. Persze ez nem mindig jön össze. Mert lehet, hogy valakinek olyan munkahelye van, ahol nem tudják elengedni. Nálunk ez most szerencsés helyzet, mert voltak ilyen problémák, de megoldottuk. 
 
Rockbook: Összehasonlítva az erdélyi illetve a magyar zenei közeget, mekkora az eltérés a lehetőségek terén?
 
T.A.: Szerintem az erdélyi zenei közeg, mint olyan, most kezd újjáépülni. Volt talán még a ’80-as években olyan közeg, amit annak lehetett nevezni, utána meg nem volt olyan nagyon intenzív zenei élet itt Erdélyben. Most érzem úgy, hogy kezd ez az egész egy picit magára találni, hála a technikai lehetőségeknek, facebooknak, youtubenak, annak, hogy most már akár otthon is tudunk csinálni egy kis hangstúdiót, és felvenni az első dalainkat, demóvá alakítani, és azt közzétenni. Ez azért kinyitotta a lehetőséget. A mi kislemezünk is a Bagossyék kis szobájában készült, és azokat a dalokat kezdte el játszani a rádió. Ilyen szempontból itt is ébredezőben vannak a dolgok, és ez mondjuk igaz Magyarországra is. Ezen kívül, ha belegondolsz abba, hogy itt durván másfél millió magyar él, aminek jó része szórványban van, arra nem lehet építeni, mint rajongótábor, hiszen x faluban lakik x ember egy óriási területen, mondjuk a Mezőség területén, vagy akár a Partiumban. Székelyföld, meg a nagy városok, Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmár azok a városok, amelyekben elindul egy magyar zenekar, és ez egy pici terület. Párszáz ezer emberről beszélünk, nyilvánvalóan óriási különbségek vannak. Magyarországhoz képest, ahol 10-10,5 millió ember él egy tömbben, folyamatosan vannak rendezvények, elsődlegesen magyar kulturális élet van. Természetesen óriási a különbség. Magában a közönségben nyilván nincs olyan nagy különbség, mert hát ott is fiatalok élnek, meg itt is, akik elsősorban koncertekre járnak. Rendezvény is lényegesen kevesebb van, mint Magyarországon. Mi most már a Bagossyval nem is játszunk tíznél több koncertet Erdély egész területén egy évben. Egész egyszerűen azért, mert ez az egyensúly, még lehet úgy játszani, hogy nem unnak meg. 
 
 
Rockbook: Milyen utat jár be nálatok egy dal az első gondolattól kezdve a megvalósulásig?
 
T.A.: Norbi megírja az alapot egy gitárral, ami dallam és szöveg, vagy a szövegnek egy része, legalábbis a gerince. A legtöbb esetben azt először megmutatja nekünk, és amikor mindenki nyugtázza, hogy igen, ebben van fantázia, és előre érezzük, hogy ebből lehet sláger is akár, akkor tényleg nyugodt szívvel vándorol a dal Lacihoz, aki hangszerel egyet rajta. Egy nyers verziót megmutat mindenkinek, és ahhoz mi még hozzászólunk, hozzáteszünk, javaslatokat hozunk, ebből megszületik egy ilyen véglegesebbnek mondható demó, ezt dala válogatja. Van, amikor teljesen elkészül, és akkor a stúdióba is ugyanígy kerül rögzítésre, de van olyan, amikor csak egy flexibilisebb „végleges” verziónk van, és akkor azt elküldjük a producerünknek. Ligeti Gyurival dolgoztunk eddig, és most az új lemezen is vele dolgozunk, aki aztán még átrágja magát ezeken a dolgokon. Ezután a stúdióban feljátssza mindenki a maga részét, és még hozzáteszünk olyan apróságokat, amik megváltoztathatják valamennyire az előző koncepciót, de lényegében azért marad a valamikori végleges demónak a hangulata, amitől kicsit jobb lesz, kicsit dögösebb, kicsit profibb, Gyurinak és természetesen a stúdiótechnikának köszönhetően. 
 
Rockbook: A zenekari élet mennyire összeegyeztethető minden más egyéb teendővel? Ez nektek nehézség, vagy inkább kellemes kihívás?
 
T.A.: Úgy gondolom, hogy ha egy zenekar elkezd működni, akkor nyilván meg kell hozniuk a tagoknak azt a döntést, hogy akkor ez lesz-e a munkám, vagy valami más munkám is van. Biztos vagyok benne, hogy van olyan szint, amelyen lehet csinálni egy másik munkahellyel együtt a zenekart, viszont akkor a zenekarban mindenképp limitálni kell bizonyos dolgokat. A koncertek számát, össze kell egyeztetni mindig mindent a munkahellyel. A mi esetünkben mindig az volt a cél, hogy hátha elérjük azt a szintet, amikor ez lesz a munkahelyünk, és a többivel nem foglalkozunk, és bármi más, ami érdekel minket, azt inkább hobbiként próbáljuk kezelni, vagy a szabadidőnkben megoldani. Az idei évtől ez végül megvalósult, és reméljük, hogy ez nyugdíjas korunkig megmarad. Szóval lényegében most már ez a munkája mindenkinek, de ez egy olyan munka, hogy vannak intenzívebb időszakai, és emellett van nagyon sok szabadidő. Ez nem egy rossz dolog alapvetően, és mi szeretjük az intenzív időszakait is. Igaz, hogy ezek fárasztóak, sokszor embert próbáló a sok utazás, sok koncertezés egy fesztiválszezonban, de alapvetően mindig látjuk a végét. Nem az van, hogy ez egy végtelennek tűnő valami, ami most bedarál, és „atyaisten, mikor lesz ennek vége?”, hanem tudod, hogy két hét múlva, hónap végén, vagy két hónap múlva jön majd egy kis szünet, vagy kicsit belazul ez az egész. Kevesebb koncert lesz, jön az ősz, majd jön a tél, akkor lehet síelni, és kevesebbet foglalkozni ezekkel a zenés dolgokkal. Akkor már nagyon várod, hogy jöjjenek a klubkoncertek, és máris benne vagyunk megint a fesztiválszezonban. Én azt gondolom, hogy egy nagyon jól strukturálható szakma ez, hogyha ebben tevékenykedik valaki, és hogyha szereti ezeket a részeket, akkor mindig várja. „Na, akkor mindjárt jön a fesztiválszezon”, és amikor a fesztiválszezonban egy picit fáradt vagy, tudod, hogy nem gond, most ezt élvezzed, mert nemsokára jön egy kicsit nyugodtabb időszak, és akkor más dolgok felé lehet tekinteni. Mi ezt tök jól éljük meg.
 
 
Rockbook: Minden zenekar életében fontos a brandépítés. Nálatok ez miben valósul meg? 
 
T.A.: Nem feltétlenül fontos egy zenekarnak, hogy legyen külön brandje, mint nekünk van ez a #hegyilevegő dolog, amit itt próbálkozunk nem nagy erőkkel, de inkább lassan és alaposan építgetni. Szerintem fontosabb ennél a zenekari brand, mint olyan, tehát, ha azt mondja valaki, hogy Bagossy Brothers Company, akkor arról átjöjjön valami. Azt úgy kell felépíteni, hogy hiteles maradjon, hiteles legyen, és legyen üzenete a hallgatóság felé. Nem tudom, hogy ezt igazán meg kell-e fogalmazni, inkább az a szerencsés, ha ez az egész átjön az embereknek és szerintem a dalszövegek, az előadásmód, de akár a social mediában való jelenlét, a fotók minősége, világa, bármi, a fejlődési irány, annak lépései, ezek mind-mind részei annak, hogy a zenekarról kialakuljon egy kép. Az interjúk, a rajongókhoz való hozzáállás, ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy gyakorlatilag magától kialakuljon egy úgynevezett brand anélkül, hogy valaki megtervezné, hogy öt év múlva milyen lesz a Bagossy. Emellé nyilvánvalóan van lehetőség a zenekari brand meglétét kihasználva becsempészni valami teljesen mást, mint például a mi esetünkben a #hegyilevegő, ami inkább egy edukatív valami, amivel nem nagyon erősen, de megpróbáljuk felhívni a figyelmet a tudatosabb gondolkodásra, vásárlásra, életre azáltal, hogy olyan merch termékeink is vannak, amelyek organikus anyagokból készültek, amelyek kézműves termékek, amelyek hosszú ideig tartanak, úgymond egészségesebbek. Nem akarjuk ezt nagyon erősen kampányolni, mert ehhez még túl fiatal a zenekar, a tagok is túl fiatalok ahhoz, hogy erősen megengedhessük magunknak, hogy hitelesen prédikáljunk ezekről a dolgokról, de fontos számunkra, hogy legyenek ilyen üzenetek is. Lehet, hogy ez majd erősödni fog. Nyilván vannak olyan zenészek, akiknek a tevékenysége inspirál minket, és valamilyen hasonló irányokat próbálunk mi is keresgélni, de csak olyan szinten, ami még hiteles marad.
 
Rockbook: Az Akváriumos bulira elég hamar elfogytak a jegyek. Milyen érzés volt megélni a teltházat? 
 
T.A.: Ezek nagyon jó dolgok. Van, amikor az ember már számít rá, de ettől függetlenül nem akartunk nagyobbat lépni. Volt szó dupláról, de azt mondtuk, hogy ne, mindent a maga idejében. Az első magyarországi SOLD OUT koncertünk, ha jól emlékszem, az A38 hajó tetőteraszán volt, és az már egy nagyon jó élmény volt, hogy húha, a hajó tetőteraszán van egy teltház. Utána tavaly januárban volt az első teltházas hajó. Az Akvárium Nagyhalljában a tavalyi lemezbemutatón játszottunk először, ahol olyan 1000 körüli ember volt, akkor még hiányzott 300-400 ember a teltházhoz. Az idei Parkunk az teljesen felülmúlta a várakozásainkat. 3000 ember volt a target, hogy ha az megvan, akkor az nekünk is jó, jól is néz ki, azt is mutatja, hogy a zenekar tudott előre lépni, de az, hogy kb. 4800 -4900 ember volt ott, az nagyon szép szám, és annak nagyon-nagyon örültünk. Persze, nem titok, most egy ilyen Park után az ember számít arra, hogy csak teltház lesz az Akváriumban. Képmutatás lenne azt mondani, hogy hú, meglepődtünk nagyon, hogy ilyen hamar elfogytak a jegyek, mert nem, nem lepődtünk meg. Szerettük volna, hogy ha ez így történik, mert ez azt mutatta volna, hogy minden lépés, amit a zenekar megtett, az egy szilárd lépés, van olyan rajongói bázis, akikre számíthatunk, aki ha odaírja, hogy ott lesz a koncerten, akkor valószínűleg ott is lesz. Ez egy pozitív visszacsatolása annak a munkának, amit végzel, hogy igen, ha eljöttek majd’ ötezren a Parkba, akkor reméljük, hogy egy hónapon belül, vagy pár héttel a koncert előtt teltházassá válik az Akvárium is. Ha ez megvalósul, nem azt jeleni, hogy jól spekuláltál, hanem azt jelenti, hogy igen, akkor ez egy újabb bizonyítéka annak, hogy jó úton jársz, jól építkezel, stabil az építkezés, nem léptünk túl nagyot előre, hanem ott vagyunk, ahol lenni kell. Ugye még nem volt dupla hajó se, de akkor most már van dupla hajó januárban. A dupla hajó az nagyjából annyi, mint egy Nagyhall, valószínűleg teltházas lesz. Lesz majd dupla lemezbemutató is, de ne menjünk ennyire előre. 
 
Az volt a legszebb, hogy a Park az nem egy valamilyen csoda volt, hanem ez, ami van, ez realitás. Ez a legjobb benne. Laci mondta, hogy „Most először megyek ki úgy talán az Akvárium színpadára, hogy nem az lesz, hogy „Hűha, milyen sokan vannak, hanem az, hogy tényleg, na, milyen jó, hogy együtt van megint mindenki, és akkor most nyomunk egy jó bulit.” Ez egy kicsit komfortosabb érzés volt, és ezáltal sokkal több energiát lehet beletolni egy ilyen koncertbe, ahol tudod, hogy ez a közönség már tényleg ott van, már egy hónappal ezelőtt megvette a jegyet, csak ezért jött, rád kíváncsi, nem azért jött, hogy bámészkodjon, vagy csajozzon, vagy akármi, hanem minden együtt van. És ezért mindig különleges egy teltházas klubkoncert. 
 
 
Rockbook: Az Akváriumban már hallhattunk egy dalt, egyelőre cím nélkül. Elképzelhető, hogy pár dal ehhez hasonlóan felcsendüljön koncerten, megelőzve bármilyen megjelenést?
 
T.A.: Az új dalt már fogjuk játszani, még pár alkalommal hallható lesz koncerteken. Más új dal idén már nem lesz, viszont a hajón valószínűleg már hallható lesz újabb dal. Valamit hagynunk is kell, hiszen az új lemezre felkerül a Valahol itt, a Csendes vizeken, a Dőlj hátra, ez az új dal, amit a koncerten hallhattatok, és nemsokára meg is jelenik. Kell hagynunk legalább 4-5 olyan dalt, amelyik meglepetés lesz, mert ez így dukál. Teljesen ismeretlen lemezt kiadni ma már annyira nem is divatos, de szerintem nem is annyira szerencsés, mert az emberek inkább dalokat hallgatnak, mint lemezeket. Ezért a dalok tudnak érvényesülni, és a lemez, mint olyan, inkább akkor, ha valaki hátradől és végighallgatja a lemezt. Az, hogy folyamatosan egy zenekar egy lemeze menjen a fülébe napokon keresztül, mint ahogy régen szokás volt, amikor megvetted a kazettát, és addig hallgattad, míg meg nem nyúlt a szalagja, az kicsit más. Most más világ van, ezzel tudatában kell lennie minden zenekarnak. Muszáj előre csepegtetni dalokat kislemezek, vagy single formájában. Ez a trend. Lehet, hogy régebben a trendet követte a közönség, de most már ez van. Olyan nem hiszem, hogy lesz, hogy hirtelen csak megérkezik valamennyi dallal ismeretlenül a lemez.
 
Rockbook: Azt is elhintettétek, hogy a közeljövőben várható új lemez. Eddig hogy áll a project, mit tudhatunk róla?
 
T.A.: Még idén megjelenik az új dal, amit most játszottunk az Akváriumban. Ezt tényleg előtte sose játszottuk el, azelőtti napon a próbateremben raktuk össze, és nemrég vettük fel a stúdióban. Lényegében már 4 dal nyilvános a lemezről, emellé jön még 5-6-7, még nem tudjuk mennyi. Lehet, hogy még születnek menet közben is dalok. Nagyjából a gerince megvan, már a címe is körvonalazódik, a borítótervben is gondolkodunk, és már vannak ötletek. Még lesz egy studio session november végén, amikor felvesszük a maradékot. 6 dal van felvéve, úgyhogy még 5-öt fel kell vennünk, de az egy hosszabb stúdiózás lesz, legalább 4 nap. Aztán elképzeléseink szerint februárban kell megjelennie, de nyilvánvalóan ez sok mindentől függ: attól, hogy hogyan haladnak a keverési munkálatok, kitaláljuk-e ténylegesen a lemez címét, illetve azt, hogy mi legyen a borító. Szeretnénk majd erre is ráépíteni valami merchandise-t, mint ahogy annak egy lemeznél lennie kell. De a target az kb. február.
 
 
Rockbook: Várható még esetleg olyan dal, amely a lemezt megelőzően klip formájában megjelenik?
 
T.A.: Ehhez az új dalhoz lesz. Gyakorlatilag a Sanyi megjelenése óta minden dalunkhoz van valamilyen videó. Klip, lyric videó vagy mozgókép formájában, és ezt a szokásunkat szeretnénk megtartani. Elvileg minden egyes dalhoz születik majd mozgókép, ha nem is videóklip, de valamilyen lyric videó vagy sima videoklip biztosan lesz. Ehhez a dalhoz már most készül a videoklip, ami még november folyamán meg fog jelenni. 
 
Rockbook: Ha csak egy dallal mutathatnád be a zenekart egy teljesen avatatlan fülnek, melyik lenne az, és miért?
 
T.A.: Ha azt szeretném, hogy beleszeressen a zenekarba, vagy a zenekar világát mutatnám meg, akkor a Valahol itt-re esne a választás. Talán az tükrözi legjobban a zenekarnak a jelenlegi irányát. Ebben benne van a szövegvilág, benne van a picit elektronikusabb hangszerelés, ami az első lemez nagyon visszafogott vonalához képest elmozdulás egy másik irányba, megmutatja a fejlődést. Vagy talán még a Magázós. Ez a dal képviseli legjobban a nyugati indie folk-ot, és ez tényleg azt mutatja meg, amit a zenében érzünk, szeretünk. A Valahol itt viszont egy irány, dinamika, a zenekarnak a dinamikáját, üzenetét képviseli. Egyet nehéz kiemelni.
 
 
Rockbook: Bár idén már nem lesz pesti buli, de ugye azért nem kell sokat várnunk egy újabb koncertre?
 
T.A.: Januárban lesz egy dupla hétvége 18-án és 19-én az A38-on. 
 
Rockbook: Aki esetleg nem bírja kivárni, hogy újra bevegyétek a magyar fővárost, hol csíphet el titeket mostanában?
 
T.A.: November 30-án Gödöllőn, a Trafo Clubban (Facebook esemény itt!
 
Rockbook: Köszönjük az interjút! 
 
Cetti 
 
Fotók: Hegyi Júlia Lily, Nagy Márton