Bejelentkezés

x
Search & Filters

„A halál csak a kezdet.” SzegeDEATH Fest 5. koncertbeszámoló

Durva, ha belegondolok, hogy immár 5 éve szerveződik Szegeden e koncertsorozat, egyrészt rettentő gyorsan (de eseménydúsan) telnek az évek, másrészt pedig mindig gazdagodik valamivel az ember. Ki így, ki úgy.
 
Szegeden csodálatosan szép idő fogadott, a reggeli záport igazi nyárias fülledtség váltotta fel. Mellesleg pont borfesztivál: szabadtéri koncertek, bazár-vásár a hídon, laza fröccsök a kézben, majd arcletépő death metal holokauszt egy sötét pincében. Tökéletes diszharmónia.
 
Az első banda hálátlan szerepét a szerb Ashen Epitaph töltötte be. Némi beállás, soundcheck, már ment is a műsor a kiírt időpontban. Hozzáteszem ennyi zenekarnál, fontos betartani bizonyos szabályokat, pl.: nincs balfaszkodás, tökölés meg hasonló műmájer dolgok. Ügyesen beállítod a cuccodat majd nyomod, ami a húsdaráló csövén kifér. Sajnos az első 3 trackből viszonylag nehéz volt kihámozni bármit is, de aztán varázsütésre megoldódott minden. Azt kell, hogy mondjam egybe volt a produkció, látszik, hogy összeszokott a csapat. Jóféle death-thrash támadás volt ez, súlya és stílusa van, bármikor szívesen megnézném újra őket. 
 
 
Age Of Agony. Akinek esetleg nem mond e név semmit, az vagy nincs képben a hazai death metal színteret illetően vagy egyszerűen nem olvasott se fanzine-t, se metal magazint egész életében. A zalaegerszegi banda még a 90-es évek második felében alakult Silent Agony néven, később, mint Age Of Agony tette oda kéznyomát a honi death metal térképre. 5 nagylemez, két split és egyéb kiadványok egy termékeny zenekar életútját szimbolizálják, meglátásom szerint. Élőben fontos volt náluk mindig a feszes, rutinos játék és a lehengerlő előadás mód. Ez most sem volt másképp. Brutális, régi-sulis death metal, lánctalpakkal felszerelve, ami úgy visz, mint az örvény. Schönberger „Sömi” Zoltán személyében új géppuska kezelője (azaz dobosa) van a zenekarnak, aki többek között a Sear Bliss soraiból lehet sokaknak ismerős. Balázs (Kovács Balázs, néhai AoA ütős) témái és játéka masszív alapjai voltak az Age Of Agony gépezetének, ezért némileg szkeptikusan figyeltem Sömit, hogy mit fog megvalósítani belőle. Nos, csak úgy hasogattak a tempók, a grindok szinte már hipnotikus szélvészsodrással áradtak, headbangelésre késztetve a közönséget. Hangzásuk teljesen élvezhető volt, a dalokat fel lehetett ismerni, kiállásban is abszolút hiteles a zenekar. Erőt és kitartást ezen a kalandos úton, soha rosszabb fellépést.
 
 
Utánuk a Symphony Of Symbols következett. A Forró István (SzegeDeathFest szervező és SoS dobos) vezette csapat, lehengerlő set-et adott. Precíz játékra épülő, technikás death metaljuk, nem éppen a könnyen emészthető fajta.  Nem meglepőek az 5-6 perc feletti szerzemények, elég, ha csak meghallgatjuk, a „Things That Only The Magus Knows” –t ami 12 percével még ezen is túltesz. A Symphony Of Symbols repertoárjában nincs repetíció, a gitártémák inkább gondolatmeneteket követnek, az összes többi hangszeres pedig reflektál erre.  A kommunikáció közös, támpontként (vagy kapaszkodóként?) pedig a vokálokat tudnám felhozni, nekem sokkal jobban tetszik ez a mostani aggro-tónus, mint a régi. (Tudni illik, hogy Hajnali Sándort, Kovács Zoltán Frigyes váltotta fel, a hamarosan megjelenő „Historiocriticism”-en is az ő hangját lehet majd hallani.) Apropó új lemez: roppant kíváncsi vagyok már az új anyagra, a trailer-ek alapján izgalmasnak ígérkezik. Sajnos az utolsó pár nótáról ki kellett jönnöm, ugyanis a klub pincéjében elfogyott a levegő, szellőztetésnek híre-hamva se volt, úgyhogy egy séta képében kicsit felfrissültem odafenn.
 
 
Mire visszatértem, az old-school ökölrázós thrash brigád, a Mörbid Carnage már javában aprította a színpadot. Bevallom őszintén nem asztalom a thrash metal, van pár csapat, amit szívesen meghallgatok, de inkább élőben tud ez érvényesülni, és a Lédeczy Lambert vezette banda is ide tartozik. Vérprofi előadásban részesülhetett a publikum, csak úgy ömlött belőlük az energia, a Kreator, Sodom és Destruction imádat. Érezhetően a közönség is vette a lapot, volt hajazás, sörlocsolás, ahogy illik. Lassan jöhetne már egy nagylemez.
 
 
A rendezvény végén jött az igazi rettenet: a Purulent Rites konkrétan meggyalázott mindenkit. Ilyen undorító, kifordult, ocsmány death metal-t már rég hallottam. Ez nem kriptafedél húzogatás, temetőben huhogva járkálás meg hasonló kultnak hitt gyermeki blődségek, itt kérem az emberi méltóság teljes megtépázása a cél. Aztán annak legmélyebb és legmocskosabb bugyrába (árnyoldalába) tévedünk ahol nincs semmi más, csak a Purulent Rites és mi. Utoljára még 2016-ban a Dead Congregation és a Relics Of Humanity előtt láttam őket, de akkor nem volt ennyire átütően súlyos a mondanivalójuk vagy legalább is nekem, akkor valami teljesen más jött le a színpadról. Most, sokszor az a vízióm támadt, hogy egy külföldi fellépőt látok, ahol a fények és a hangok együtt mozognak a zenekarral, az az obskúrus aura, ami ebből a förtelmesen rút zenéből árad pedig teljesen magával ragadó. Jim Jones megtébolyult éneke, ha lehet ezt mondani, csak hab volt a tortán, néha teljesen elkalandozott a saját maga által kreált vokális világban (ez nála már védjegynek mondható) hogy mi (a kedves közönség) még jobban elmerülhessünk az emberi szennyben és szemétben. A hangzásképükre nem lehetett panasz: malíciával telten pörölyöztek a gitárok, összedarabolt véresre a dob, lassú halált pulzált a basszus, az ének pedig az őrület szélére vitt. Nagyon remélem, hogy fogunk még hallani róluk, mert a Purulent Rites több mint ígéretes.
 
 
Száz szónak is egy a vége: hatalmas köszönet Forró István szervezőnek és a Symphony Of Symbols oszlopos tagjának, hogy ismét összehozta (még a kezdeti nehézségek ellenére is) ezt az estét. Ritka pillanatok egyike volt ez a szombati nap és csak bíztatni tudom, hogy még legalább kétszer ennyi időt éljen meg ez a fesztivál kis térségünkben.
 
A további fotókhoz klikk ide
 
Lupus Canis
 
A fényképekért külön köszönet Kósa Boginak.