Bejelentkezés

x
Search & Filters

HangSúly 2015 - A legjobb hazai rock metal zenekarokat és albumokat díjazták



Tizedik alkalommal került megrendezésre a HangSúly Zenei Díj szavazása. A 13 internetes rockmagazin szerkesztőiből álló zsűri idén a Moby Dick, az Apey & The Pea, a Mytra és az Ørdøg zenekarokat, illetve albumaikat díjazta a 2014-es megjelenések közül. A nyertesek egyes dalait a cikk alatt meghallgathatjátok.

Az év albuma(i): Apey and the Pea - Hellish és Moby Dick - Földi pokol

 

Apey And The Pea - Hellish

 

 

 

Moby Dick - Földi pokol

 

 

2014-ben az év legjobb metalalbuma holtversenyben a magyar thrash legenda Moby Dick tizedik stúdióalbuma, a Földi pokol, illetve a hazai sludge metal színtér egyik legerősebbje, az Apey & The Pea tavalyi nagylemeze, a Hellish lett.

Az Apey & The Pea azt a HangSúly zenei díj történetében eddig egyedülálló bravúrt hajtotta végre, hogy első albumukkal 2013 legjobb debütáló albumát készítették el, 2014-ben megjelent második albumukat pedig most az év albumának választották.

A Moby Dick anyagai korábban stúdióprodukciós kategóriában nyertek, ez a zenekar első díja, melyet új dalaik elismeréseként szavazott meg a HangSúly zsűrije.

Az év debütáló albuma(i): Mytra - Beta és Ördög - Tíz fekete dal

 

Mytra - Beta

 

 

 

Ördög - Tíz fekete dal

 

 

Az elsőlemezes zenekarok között is holtverseny alakult ki. Az 1996-ban Kazincbarcikán alakult Mytra sokára tudta elkészíteni első nagylemezét, a sci-fi ihletésű izgalmas progresszív metalt rejtő, női énekkel felvértezett Beta című albumot, de az eredmény önmagáért beszél. A másik díjazott az ex-Superbutt zenészekből alakult ØRDØG bemutatkozó albuma lett, a Tíz fekete dal. Egy új korszak kezdete, modern metal, költői magyar szövegekkel.

Az év koncertzenekara: Apey and the Pea

 

 

Az év koncertzenekara díj odaítélésében volt talán a legmegosztottabb a HangSúly zsűrije, köszönhetően a hazai bandák egyre energikusabb élő fellépéseinek. Végül minimális különbséggel az év albuma mellett az Apey & The Pea besöpörte az év koncertzenekara címet is.

Legjobb stúdióprodukció: Mytra - Beta

 

 

A legtöbb jelölést az R33 Stúdió kapta ebben a kategóriában, de a befutó végül Hocza "Igor” Róbert gitáros és zenekara a Mytra lett, akik az év debütáló albumával egyetemben az év legjobb stúdióprodukcióját is magukénak tudhatják. A Beta felvételeit maguk készítették.

Legjobb lemezborító: Moby Dick - Földi pokol

 

 

Az év lemezborítójáért járó HangSúly-díjat Devecz Ádám kapta a Moby Dick albumához készített, világvége hangulatot árasztó remek képéért.

Minden díjazottnak szívből gratulál a jubileumi 10. HangSúly zenei díj zsűrije:

Dionysos Rising – Kronos Mortus – NOWmagazin – Passzio.hu – Rockbook.hu – Rockerek.hu – RockStation – Rockvilág.hu – Shock! Magazin – Underground Magazin – Underview.hu – Viharock.hu – Zenevilag.net

A magyar metal színtérrel kapcsolatos napi híreket, interjúkat, lemezmegjelenéseket a HangSúly facebook oldalán (http://facebook.com/hangsuly) és a hivatalos honlapon (http://www.hang-suly.hu) követhetitek.

 

 

 

 

 

 

 














 
Címkék: 
Apey And The Pea
Moby Dick
Mytra
Ördög