Bejelentkezés

x
Search & Filters

HatárESET - új klip érkezett a rockembertől: 'Kész lettem'



HatárESET, a "bárdolatlan szívű rockember" tavaly mutatkozott be először, történetét többek között ebben a cikkben kezdte el bemutatni a civilizációnak. Ígéretéhez hűen itt a folytatás, most egy újabb darabkáját hozta el életének egy rá jellemző videóklip formájában. 
 
A történet részben kapcsolódik első klipjének mondanivalójához, talán akár annak folytatása is lehetne. Az első történet azt próbálta meg bemutatni, hogy amiben részt kell venni, abban bizony HatárESET részt is vesz, ez a történet pedig arról szól, hogy ha valamiben ő részt vesz, akkor azt rendesen is csinálja. Viszont a dolgok nyilván nem szoktak simán menni, úton a cél felé sokszor alig marad rá esély, hogy meg tudja csinálni úgy, ahogy kell, de aztán többnyire kisimul az ügy és általában minden ilyen sztori végére HatárESET a várakozásoknak megfelelően szépen elkészül...
 
Az első és az új klip megjelenése közötti időt többféleképpen ütötte el HatárESET, szerencséjének kovácsolása hol jobban, hol rosszabbul ment. Azonban dolgai szerencsére gyakran csúcsra járnak, és ilyenkor mindig jön egy újabb történet, amiből aztán újabb klip is születik. Mint ahogy ez most is történt. Megkezdett útját természetesen folytatja és ígéretet tett, hogy hamarosan újra jelentkezik egy újabb történettel egy újabb videó formájában. Aki addig is szeretne többet megtudni róla, kövesse őt bátran ezeken a helyeken: FacebookInstagramYoutubeSpotify
 
A "Kész lettem" című új dal klipje: