Bejelentkezés

x
Search & Filters

Hét nagy nevű rockzenekar, amely még mindig aktív a 60-as évek óta



Törvényszerű, hogy egy bizonyos kor felett már nem olyan könnyű estéről estére színpadon állni, mint amikor még csak huszonéves az ember, így bár szomorú, de nem meglepő, hogy egyre több nagy név fejezi be a pályafutását. Vannak azonban az ellenkezőjére is példák, köztük az alábbi hét zenekar, amelyek a 60-as években tűntek fel és még mindig aktívak.
 
7. ZZ Top - 1969: Több zenekar is van, amely 1969-ben indult és még mindig zenél, de a ZZ Top egyértelműen kiemelkedik közülük, mivel az eredeti tagok játszanak együtt és írnak dalokat a mai napig. Billy Gibbons szólóalbuma például alig egy hónapja jelent meg.
 
 
 
6. King Crimson - 1968: A Robert Fripp ötletéből megvalósult King Crimson rengeteg progresszív és más stílusú zenekarra volt óriási hatással. Nélkülük valószínűleg nem létezne a Tool és a Dilinger Escape Plan sem. A csapat továbbra is aktívan koncertezik, idén Budapesten is felléptek és új dalokon is dolgoznak.
 
 
 
5. Deep Purple - 1968: A legendás brit zenekar idén ünnepli fennállása 50. évfordulóját és bár az eredeti tagok közül már csak Ian Paice van a bandában, a Deep Purple népszerűsége a mai napig töretlen, a rajongók pedig az újabb albumokat is a szívükbe zárták.
 
 
 
4. The Who - 1964: A The Who 1964 óta van a pályán és bár két eredeti tag már elhunyt, Roger Daltrey és Pete Townshend kitartása és lelkesedése még mindig a régi, ráadásul Daltrey egy új albumot is kiadott idén.
 
 
 
3. Rolling Stones - 1962: Függőségek, balesetek, drámák... látszólag semmi sem indokolja, hogy a Rolling Stones még mindig aktív lehessen, de mégis így van és immár 56 éve állnak a színpadon. Lehet, hogy valójában nem is emberek?
 
 
 
2. The Beach Boys - 1961: A Beach Boys ugyan nem annyira aktív manapság és a felállás, a hangok és a ruhák is változtak, de a zenekar időről időre összeáll néhány jó hangulatú koncert erejéig és láthatóan még mindig élvezik, amit csinálnak.
 
 
 
1. Golden Earring  - 1961: A Golden Earring egy holland zenekar és már csak azért is különleges, mert Rinus Gerritsen, George Kooymans, Barry Hay és Cesar Zuiderwijk 1970 óta együtt játszanak. A csapat eddig 26 albumot adott ki és a mai napig rendszeresen koncerteznek világszerte.