Bejelentkezés

x
Search & Filters

Híres dobosok, akik zeneszerzőként sem vallanak szégyent



Sokan hajlamosak elfelejteni, hogy a dobosok élete nemcsak abból áll, hogy a felszerelésüket püfölik a koncerteken, hanem gyakran a zeneszerzésből is kiveszik a részüket és remek dalokat köszönhetünk nekik. Az Ultimate-Guitar most 12 olyan ütőhangszerest gyűjtött össze, aki mindkét területen jeleskedik.
 
- Travis Barker: Travis több mint két évtizede a Blink-182 oszlopos tagja, a 2001-es Take Off Your Pants And Jacket album óta pedig szinte minden dalban társszerző is, ráadásul különféle együttműködéseihez és másik zenekarához, a Transplants-hez is szerez zenét.
 
 
 
- Brann Dailor: a Mastodon sokak egybehangzó véleménye szerint az utóbbi évtizedek egyik legizgalmasabb metalzenekara, amelynek munkásságából Brann a dobolás mellett énekesként és dalszerzőként is kiveszi a részét, illetve van egy Arcadea nevű projektje is, ahol szintén ő a zeneszerző és az énekes.
 
 
 
 
- Joey Jordison: a Slipknot talán már sosem lesz ugyanolyan, mint Joey 2013-as kiválása előtt volt, ugyanis a dobos a zenekar négy albumán is az egyik fő dalszerző volt, de a Vimic-ben és a Murderdolls-ban is kiélheti a kreativitását.
 
 
 
- Bill Ward: a Black Sabbath esetében többnyire nehéz megmondani, hogy melyik dal kinek a műve, mert általában minden tagot feltüntettek szerzőként, de az például biztos, hogy a bandától elég szokatlan It's Alright-ot Bill Ward-nak köszönhetjük, valamint a szólóalbumain is saját szerzeményt hallhatjuk.
 
 
 
- Charlie Benante: Benante pont a debütáló album felvételei előtt csatlakozott az Anthrax-hez és azóta is a zenekar egyik legfontosabb láncszemének számít. Bár a többség Scott Ian szerzői munkásságát emeli ki, a dobosnak is rengeteg nagyszerű dalt köszönhetünk.
 
 
 
- Roger Taylor: sokan csak a Bohém rapszódia megnézése után szembesültek vele, hogy Taylor a dobolás mellett a dalszerzésben is szerepet vállalt a Queen-nél, különösen az 1991-es Inuendo albumon, amin többek közt a címadó dalnak és a These Are the Days of Our Lives-nak is társszerzője volt. Ő írta és énekelte az I'm in Love with My Car-t (Szerelmes vagyok a kocsimba) is, amit azonban sok kritika ért a témája miatt és a Bohém rapszódiában is poénkodtak vele.
 
 
 
- Don Henley: Henley dobosként, énekesként és dalszerzőként is megcsillogtatta tudását az Eagles-ben: a banda legnagyobb slágere, a Hotel California is részben az ő munkája, valamint kiadott öt szólóalbumot is.
 
 
 
- Dave Grohl: igaz, hogy Grohl már jó ideje gitárosként és frontemberként tevékenykedik, de mint az köztudott, dobosként kezdte pályafutását. Miután Kurt Cobain meghalt és a Nirvana karrierje véget ért, Dave egyedül megírta és egy dal kivételével az összes hangszeren fel is játszotta a Foo Fighters teljes első albumát. A Nirvana mellett egyébként többek közt a Queens of the Stone Age-ben, Tom Petty zenekarában és a Heartbreakers-ben is dobolt.
 

 
 
- Phil Collins: a Genesis stílusa gyökeres változáson esett át az évek során: a progresszív rockból egyre inkább könnyebben befogadható pop-rock lett, Peter Gabriel távozása után pedig Collins vette át az énekesi teendőket és dalszerzőként is egyre termékenyebbé vált. A Genesis mellett hatalmas sikereket ért el szólóban és közreműködései révén is.
 
 
 
- Lars Ulrich: bár Ulrich játékát sok kritika éri, az elvitathatatlan, hogy ő minden idők egyik legnagyobb bandájának alapítója és fő motorja, valamint a Metallica legismertebb dalainak egyik szerzője is. James Hetfield és Kirk Hammett riffjei talán szembeötlőbbek, de az igazság az, hogy a zenekar életműve biztosan nem lenne ilyen impozáns Lars nélkül.
 
 
 
- Neil Peart: a Rush progresszív zenéje örökre megváltoztatta a zenei világot, a banda pedig egy fantasztikus, öt évtizeden átívelő karrierrel büszkélkedhet. Igaz, hogy nem Peart volt a banda eredeti dobosa, mégis neki köszönhetjük a legismertebb szövegeket és dallamokat, amikor pedig kiderült, hogy egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy tovább doboljon, a többiek egyhangúan úgy döntöttek, hogy nem folytatják nélküle.
 
 
 
- Mike Portnoy: talán nincs még egy dobos, aki olyan termékeny dalszerző lenne, mint Mike Portnoy, aki nemcsak a Dream Theater alapító tagja, hanem egyik fő zeneszerzője is volt, sőt, még a szövegírásból is kivette a részét: a 23 perces A Change of Seasons például az ő személyes élményeit dolgozza fel. Portnoy emellett írt dalokat a Liquid Tension Experiment-ben és a Sons of Apollo-ban is, ahol Derek Sherinian, Bumblefoot, Jeff Scott Soto és Billy Sheehan a társai ebben.