Bejelentkezés

x
Search & Filters

Híres meglepetésvendég csatlakozott a Slayer-hez



Június 4-én Gliwicében játszott a Slayer a búcsúturnéjának keretén belül és egy jól ismert meglepetésvendég is színpadra lépett, ugyanis Kerry King-ék a Behemoth frontemberével, Adam "Nergal" Darski-val adták elő az Evil Has No Boundaries-t. A dolog érdekessége, hogy 2017 augusztusában Nergal ugyanezt a dalt játszhatta el a Slayer-rel egy amerikai koncert előtti hangbeállás során és akkor azt is elárulta, miért olyan fontos neki ez a nóta.
 
"Ez volt az első dal, amit hallottam a Slayer-ről. 8-9 éves lehettem, amikor kaptam egy másolt kazettát, amin ez is rajta volt. Akkoriban persze még nem tudtunk angolul, úgyhogy azt énekeltük, amit kihallottunk a szövegből és az evil (gonosz) valamiért nagyon hasonlóan csengett, mint a piwo, ami lengyelül sört jelent, úgyhogy ezt üvöltöttük helyette. Aztán végül mégis a gonosz szó lett a legmeghatározóbb a pályám során."
 
 
A magyar rajongóknak sem kell már sokat várniuk a Slayer-re: június 11-én a Papp László Sportarénában játszanak, ahol az Anthrax melegíti majd be a közönséget.