Bejelentkezés

x
Search & Filters

Híres rock-metal zenészek, akik mainstream előadókkal is dolgoztak



Bár vannak olyan rock- és metal zenekarok, amelyek a legnagyobb arénákat is megtöltik a koncertjeiken, összességében sokkal kevesebb figyelem irányul rájuk, mint az éppen népszerű popelőadókra. Nem ritka azonban, hogy a mainstream énekesek pont a keményebb műfajban keresnek maguk mellé zenészeket egy-egy stúdiómunkára vagy turnéra, amelyekből akár hosszabb együttműködések is lehetnek. Az Ultimate-Guitar most hat ilyen műfaji korlátokon átívelő kooperációt gyűjtött össze.
 
- Monte Pittman: Pittman neve a Prong-ból lehet ismerős a metalos közösség számára, szélesebb körben azonban Madonna gitárosaként vonult be a köztudatba. Az együttműködés azzal kezdődött, hogy Monte még a 90-es évek végén gitárórákat adott az énekesnő akkori párjának, Guy Ritchie-nek, majd később magának Madonna-nak is. Ezek után tulajdonképpen adta magát, hogy a 2001-es Drowned turnén Pittman gitározzon és a közös munka azóta is tart, sőt, egy alkalommal még a Pantera A New Level-jét is eljátszották a színpadon.
 
 
 
 
- Tom Morello: Bruce Spirngsteen zenéje ugyan nem annyira popos, mint Madonna-é, de az kétségtelen, hogy ő is a mainstream előadók közé tartozik. Tom Morello először 2008-ban csatlakozott hozzá, amikor közösen játszották el a The Ghost of Tom Joad-ot, majd egy évvel később ismét együtt léptek fel és miután Tom a 2012-es Wrecking Ball album több dalában szerepelt, a 2013-as ausztrál turnéra is elkísérte Springsteen-t, az egy évvel későbbi High Hopes lemezen pedig nyolc dalban is közreműködött.
 
 
 
- Nuno Bettencourt: Bettencourt neve az Extreme révén is elég ismert és nem meglepő, hogy több nagy sztár is érdeklődött a szolgálatai iránt, hiszen egy rendkívül tehetséges gitárosról van szó. A legismertebb együttműködésére Rihanna-val került sor, akitől először a 2009-es turnéra kapott meghívást és azóta is játszik vele élőben, de hallhattuk Janet Jackson Black Cat című dalában is.
 
 
 
 
- Eddie Van Halen: Eddie-nek elévülhetetlen érdemei vannak a rock és a metal világában, ő azonban nem érte be ennyivel és Michael Jackson egyik legnagyobb slágerében is közreműködött. A gitárost Quincy Jones producer hívta fel telefonon, hogy lenne-e kedve eljátszania a Beat It-et, de Eddie először azt hitte, hogy csak valamelyik haverja szórakozik vele. Miután kiderült, hogy a dolog teljesen komoly, Van Halen rájött, hogy ez mennyire komoly lehetőség és teljesen ingyen vállalta a munkát, sőt, egyes értesülések szerint még erősítőt is Allan Holdsworth-től kért kölcsön.
 
 
 
 
- Steve Lukather: azonban nem Eddie Van Halen volt az egyetlen, aki dolgozott a Beat It-en: Steve Lukather szintén játszott fel gitártémákat a dalhoz és az album több dalában is vendégeskedett. A Thriller lemez hatalmas siker lett, a mai napig ez minden idők legnagyobb példányszámban eladott albuma a világon, így különösen nagy dolog, hogy két remek rockgitáros is hallható rajta.
 
 
 
- Slash: úgy tűnik, a Pop Királya és csapata nagyon értett a legjobb gitárosok kiválasztásához, ugyanis Van Halen és Lukather mellett Slash is dolgozott együtt Jackson-nal, méghozzá nem is egyszer: először a Give In To Me című dalban, majd a későbbiekben többek közt az énekes utolsó albumán, az Invincible-ön. A páros az évek során többször állt együtt színpadra, Slash pedig más híres zenészekkel is játszott együtt, például Lenny Kravitz-cel az Always on the Run-t.