Bejelentkezés

x
Search & Filters

Híres színésznővel volt viszonya a Rage Against The Machine dobosának



Brad Wilk, a Rage Against The Machine dobosa 2005-ben vette feleségül Selene Vigil-t, akitől két gyermeke is született, Selene azonban 2013 júniusában beadta a válókeresetet, miután Brad közölte vele, hogy viszonya volt egy nővel, aki terhes is lett tőle. Később kiderült, hogy a nő csak hazudott és valójában nem várandós, a pár pedig úgy döntött, adnak még egy esélyt a házasságuknak, így Selene egy évvel később visszavonta a keresetet, de csak 2017 novemberéig, amikor ismét úgy határozott, hogy pontot tesz a kapcsolatuk végére. Az okokról eddig nem egyik fél sem beszélt, most azonban kiderült, hogy Wilk-nek ismét viszonya volt, méghozzá a színésznőként és énekesnőként is ismert Juliette Lewis-szal, akivel együtt turnézott 2016 elején, majd azzal tért haza Selene-hez, hogy összeköltözik Lewis-szal.
 
A volt feleség szerint a dobos csak 2017-ben  2,2 millió dollárt (638 millió forint) keresett, amiből őt havi 30124 dollár (8,7 millió forint), a gyerekeket pedig (5,1 millió forint) illeti meg havonta, továbbá Wilk-nek kellene kifizetnie az ügyvédnek és a könyvelőnek járó 150 ezer dollárt (43,4 millió forint) is.