Bejelentkezés

x
Search & Filters

Híres zenekarok, melyek rengeteg tagcserén estek át



Bár vannak a ZZ Tophoz és a U2-hoz hasonló kivételek, a zenészek általában jönnek és mennek a rockzenében. A tagcserék néha még gyakrabban is megtörténnek, mint elsőre gondolnánk. Az alábbi listával próbáljuk elkerülni azokat az ideiglenes tagokat és sessionzenészeket, akik csak egy-egy különleges alkalomból vagy turné erejéig csatlakoztak adott zenekarhoz. Ez néha trükkös tud lenni, kimondottan az évtizedek óta működő csapatok esetében.
 
Lesz néhány igazán meglepő banda is a listán. A Yes például az elsők között juthat eszébe mindenkinek, kimondottan a billentyűs poszt miatt, melyet hét személy adott át egymásnak az évek során, igaz, volt, aki többször is betöltötte azt. Basszusgitárosok terén ugyanakkor elképesztően stabilak voltak mindig is, végül összesen kevesebb mint 20 különböző zenésszel számolhatunk, ami nem jelent túl előkelő helyet ezen a listán.
 
Sokszor egy-egy zenekar evolúcióját a különböző felállásaik alapján határozzák meg. Az alábbi listában a vadhajtások nem szerepelnek, így például a Jefferson Airplane – Jefferson Starship – Starship hármast nem egy előadóként vesszük figyelembe: a zenészek közötti átfedésektől eltekintve mindre különálló előadóként tekinthetünk. Vannak bandák (mint a Chicago és a Blood, Sweat & Tears), ahol az összes tag számát megnöveli az is, hogy egyszerre is nagyon sokan vannak a színpadon. 
 
Következzen tehát a lista a klasszikus rockzenekarokról, melyekben a legtöbb zenész fordult meg az évek során, zárójelben az összes eddigi tag számával.
 
Fleetwood Mac (18): Az öttagú ’Rumours’-éra a leghíresebb, de addigra a Fleetwood Mac-ben már másik hét zenész is játszott. A Peter Green fémjelezte kezdeti évek után Bob Welch hozta meg a poporientált szemléletet, ezzel együtt az áttörést. Eztán még hat másik tagot is „elfogyasztott” a zenekar.
 
 
 
Yes (19): Basszusgitárosuk mindössze kettő volt (a megboldogult Chris Squire, majd Billy Sherwood). De azért átestek jópár tagcserén: Tony Kaye (1968-71, 1983-94) és Geoff Downes (1980-81, 2011-present) egyszer visszatért, míg Rick Wakeman például ötször fordult meg a bandában (1971-74, 1976-80, 1990-92, 1995-96 and 2002-04), rajtuk kívül még 14 taggal büszkélkedhettek.
 
 
 
Quiet Riot (20): Kevin DuBrow énekes 2007-es halálával a Quiet Riotban nem maradt eredeti tag. Frankie Banali és Chuck Wright határozták meg az irányvonalat a 80-as évektől, Randy Rhoads ekkorra szerzett hírnevet már Ozzy mellett, Rudy Sarzo basszer többször is megfordult a csapatban, de tag volt egy ideig a gitáros Tracii Guns is, ahogy még sokan mások.
 
 
 
Chicago (21): A Chicago legutóbbi formációiban ott volt a társalapító Robert Lamm, James Pankow és Lee Loughnane, miután Walter Parazaider szögre akasztotta a szaxofont. Terry Kath halálával olyan gitárosok váltották egymást, mint Donnie Dacus, Chris Pinnick, Dawayne Bailey, Bruce Gaitsch és Keith Howland. A basszusgitárnál pedig Jason Scheff már több mint harminc éve vette át Peter Cetera helyét.
 
 
 
King Crimson (22): A King Crimson rengeteg későbbi zenekar alapítóját termelte ki, Greg Lake (Emerson, Lake & Palmer), John Wetton (Asia), Ian McDonald (Foreigner), Boz Burrell (Bad Company) és Pat Mastelotto (Mr. Mister) mind megfordultak a csapatban. Bill Bruford a Yes alapításánál volt ott korábban, míg Adrian Belew a Talking Heads-ben is zenélt a Bíbor Király előtt. Egyedül Robert Fripp volt végig a zenekar tagja.
 
 
 
Blue Öyster Cult (22): A társalapító énekes-gitáros Donald "Buck Dharma" Roeser állandó tag az énekes Eric Bloommal egyetemben. A klasszikus éra kulcsfigurái még Albert Bouchard, Joe Bouchard valamint Allen Lanier. Náluk zenélt egy ideig Rudy Sarzo (Quiet Riot), Chuck Burgi (Billy Joel) és Kasim Sulton (Todd Rundgren's Utopia) is.
 
 
 
Steppenwolf (23): Miután a frontember maradt az egyetlen alapító tag a bandában, sokáig John Kay and Steppenwolf néven futottak. Hogy mennyire sokáig? A másik társalapító, Goldy McJohn billentyűs 1975-ben távozott, hat évvel a 'Born to Be Wild’ sikere után. A John Kay and Steppenwolf 2018-ban oszlott fel.
 
 
 
Guns N’ Roses (23): Azt, hogy pontosan kikkel is kezdődött a Guns N' Roses története a 80-as évek közepén – mely kibogozhatatlanul összefonódik az L.A. Guns és az egykori Hollywood Rose zenekarokkal – legjobb esetben is csak maguk az érintettek tudják. A 90-es évek közepétől egészen 2016-ig aztán William Bruce Rose Jr. (Axl Rose) és Darren Arthur Reed (Dizzy Reed) kivételével elég gyakran cserélődtek a tagok. A legtöbben egyébként művésznéven lettek ismertek: Saul Hudson (Slash), Tracy Richard Irving Ulrich (Tracii Guns), Jeff Isbell (Izzy Stradlin), Michael Coletti (Steven Adler), Ronald Blumenthal (Bumblefoot), Daren Jay Ashba (DJ Ashba).
 
 
 
Jethro Tull (24): Az első stabil felállást Ian Anderson, Martin Barre, John Evan és Barriemore Barlow alkotta. Aztán maradt Anderson, Barre, Dave Pegg és Doane Perry, majd már csak Anderson és Barre. A zenekar 2012 és ’17 között szünetelt, végül Anderson indította újra, teljesen új zenészekkel.
 
 
 
Uriah Heep (25): Mick Box gitáros olyan tehetségekkel vette körül magát az évek során, mint Nigel Olsson dobos (Elton John), John Wetton énekes (King Crimson, Asia), Chris Slade dobos (AC/DC) vagy Bob Daisley bőgős (Ozzy Osbourne). David Byronnak köszönhető a Uriah Heep jellegzetes énekstílusa, melyet 1986 óta Bernie Shaw űz.
 
 
 
Lynyrd Skynyrd (27): Ronnie Van Zant, Cassie Gaines és Steve Gaines 1977-es haláláig viszonylag stabilnak tűnt a formáció. Az újraszervezést követően rengeteg zenész megfordult náluk, mára a korai felállásokból Gary Rossington és Rickey Medlocke maradt a bandában.
 
 
 
Black Sabbath (27): A Black Sabbath nagy nevei mindig is Tony Iommi (egyedüliként minden albumon szerepelt), Geezer Butler, Ozzy Osbourne, Ronnie James Dio, Bill Ward és Vinny Appice lesznek annak ellenére, hogy többek között Ian Gillan, Eric Singer, Glenn Hughes, Tony Martin és Cozy Powell is hozzátettek a zenekar munkásságához.
 
 
 
Heart (27): Ann Wilson a 70-es évek elején csatlakozott a Roger Fisher - Steve Fossen duóhoz, és hamar beprotezsálta testvérét, Nancyt is. Az évtized végétől már látható volt, hogy a Heart egy átjáróház lesz, a billentyűs Howard Leese tartott ki a leghosszabb ideig, míg Scott Olson gitáros és Ben Smith dobos egy-egy második körre is visszatértek.
 
 
 
Ratt (27): Stephen Pearcy énekes az egyetlen olyan szereplője a Ratt történetének, aki 1977 óta minden albumon hallható volt. Az évek alatt olyanokkal is együtt dolgozott, mint Jake E. Lee (Ozzy Osbourne, Badlands) vagy John Corabi (Mötley Crüe). Ha Bobby Blotzer dobos két évig tartó különutas próbálkozását is figyelembe vennénk, a 27-nél még kilenccel több tagot számolhatnánk össze.
 
 
 
The Mothers of Invention (40): A zenekar mindössze tíz évig létezett, de a tagok rohamtempóban cserélődtek. A ’Freak Out!’ és a ’Bongo Fury’ között Frank Zappa társai voltak többek között Lowell George (Little Feat), Aynsley Dunbar (Journey), Mark Volman és Howard Kaylan (Flo and Eddie), Jean-Luc Ponty (Mahavishnu Orchestra) valamint Chester Thompson (Genesis).
 
 
 
Whitesnake (41): A bandát David Coverdale hozta össze, miután távozott a Deep Purple-ből. Néhány Purple-tag is megfordult nála a Whitesnake történelme során, Jon Lord, Ian Paice és Don Airey erősítették a zenekar sorait. További nevek a teljesség igénye nélkül: Steve Vai (David Lee Roth), Vivian Campbell (Def Leppard), Aynsley Dunbar (Journey), Guy Pratt (Pink Floyd), Denny Carmassi (Montrose), Doug Aldrich (Dio).
 
 
 
Canned Heat (52): Adolfo "Fito" de la Parra dobos és Harvey "The Snake" Mandel tartották életben a lángot, de a Canned Heat történetét halálesetek sora övezte. A gitáros Alan "Blind Owl" Wilson 1970-ben, Bob "The Bear" Hite énekes 1981-ben hunyt el. Több mint egy tucat korábbi taggal egyetemben Henry "The Sunflower" Vestine és Larry "The Mole" Taylor is távozott már az élők sorából.
 
 
 
Iron Butterfly (64): Doug Ingle, az ’In-a-Gadda-Da-Vida’ alkotója ki-be járkált a zenekarba, először 1966 és ’71 között, majd 1978-79-ben, 1983 és ’85 között, 1987-88-ban és 1994-99-ben is az Iron Butterfly-ban zenélt. Mike Pinera szintén öt alkalommal volt tag. A zenekar 2015 óta ismét aktív, az eredeti dobos Ron Bushy-val a fedélzeten.
 
 
 
Santana (68): Carlos Santana a rengeteg tagcserén kíül azzal büszkélkedhet, hogy két azonos nevű zenésszel is együtt dolgozott. Chester (D.) Thompson 1983-tól 2009-ig volt a billentyűse, Chester (C.) Thompson pedig 1984-ben csatlakozott dobosként. A klasszikus felállás David Brown basszer kivételével és a későbbi másodgitáros Neal Schon csatlakozásával 2013-ban újra együtt zenélt a ’Santana IV’ album és egy turné erejéig.
 
 
 
Blood, Sweat & Tears (133): A Blood, Sweat & Tears Al Kooper vezetésével egy nyolctagú csapatként indult. Legnagyobb sikereiket az ezt követő, David Clayton-Thomas (1968-72, 1974-81 and 1984-2004) fémjelezte korszakban érték el. Elképesztő számú zenész fordult meg a zenekarban, jelenleg Bobby Colomby az egyetlen eredeti tag, de ő is csak zenei rendezőként veszi ki a részét a csapat tevékenységéből.
 
 
 
A listát eredetileg az Ultimate Classic Rock magazin állította össze.
 
Somogyvári Ákos