Bejelentkezés

x
Search & Filters

A hologram az élő show-k jövője?



Ronnie James Dio özvegye a napokban egy interjúban megboldogult férje hologramjáról beszélt, mely a múlt hónapban debütált a ’Dio Returns’ turné nyitányán. A rendhagyó koncertsorozat a legendás énekes korábbi előadásainak hanganyagát sorakoztatja fel a Dio Disciples hangszeresei mellé. Craig Goldy gitáros, Simon Wright dobos, Scott Warren billentyűs és Bjorn Englen basszer mellett az előadásokon feltűnnek Tim "Ripper" Owens és Oni Logan énekesek is.
 
Wendy Dio így nyilatkozott a fogadtatásról: „Szeretetből csináljuk és úgy is fogadják, a rajongók imádták Ronnie-t. Ez pedig értük van, hiszen ő is mindennél jobban szerette a rajongóit. Ők voltak az első helyen, aztán a háziállatai, harmadikként pedig talán én következtem. (…) Szerintem ez a jövő. Egyre több ember csinál hologramokat, úgyhogy majd meglátjuk. A Frank Zappa turné is jól sikerült. Mind többeket kezd foglalkoztatni a dolog.”