Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Igazán jó zenét csinálni/játszani mindig kihívás..." - Useme interjú



A Useme március utolsó hétvégéjén valósággal berobbant az A38-ba sajátos, ám mégis lüktető és kicsit metálosan pop-rock albumával, a Világvevővel. Debütált tehát a szupergrup, és hogy hogyan is jött össze a nem mindennapi formáció, milyen volt a koncert, és még sok egyéb dolgot is megtudunk tőlük, amelyet itt olvashattok.

Rockbook: - Kezdjük akkor a legelején. Kik voltak az ötletgazdák, kinek az ötlete volt összehozni a Useme szupergrupot? Mióta érlelődött a dolog?

Markó Ádám: Miki és én kezdtünk el ötletelni, hogy csináljunk valamit együtt.  Régóta ismertük egymást zenészberkekből, kölcsönösen tisztelve egymás munkásságát és eljött az idő, hogy belefogjunk valami közös dologba. Egy nagyon kreatív és tudatos csapat gyűlt össze, mely páratlan erővel és képességekkel rendelkezik, ami hatalmas öröm és kihívás is egyben.

Rockbook: - Mi alapján döntöttetek emellett a zenei irány mellett?

Szalkai Tibor: Leginkább az érzéseinkre hallgattunk, ezeket követtük. Aztán az utolsó simításoknál még átgondoltuk, átnéztük a végeredményt és itt-ott belepiszkáltunk… Én teljesen elégedett vagyok!

 

Varga Zoli: Döntés igazából csak arról született, hogy milyen ne legyen a lemez, a dalszerzői fázisban viszont senki sem erőszakolta meg magát, nem érezzük azt, hogy kivetkőztünk volna a bőrünkből. A végeredmény a zenekart alkotó emberek esszenciája. Törekszünk a letisztult hangszerelésre és az igényes szövegekre.

Rockbook: - Zoli! Rólad tudjuk, hogy a SuperSize stúdió egyik sikerkovácsa voltál, majd sokak megdöbbenésére kiváltál a csapatból. A zenekari előéleted viszont nem igazán ismert. Mesélj róla!


Zoli: Azért nem ismert a színpadi zenész előéletem, mert egyik zenekaromnak sem volt átütő jelenléte anno, illetve amikor esetleg elindulhatott volna valami, úgy döntöttem, hogy inkább stúdiózással szeretnék foglalkozni. Gyakorlatilag az A38 lemezbemutató illetve az egy hónappal előtte lévő lemezmegjelenő party volt 15 év után az első alkalom, hogy közönségnek játszot-tam.
 

Rockbook: - Ádám! Talán te vagy a zenekar azon tagja, aki a legkomplexebb zenei irányt képviseli. Milyen érzés számodra egy ennyire könnyed zenét játszani pl. a Special Providence-hez képest?

M.Á.: Azt gondolom, hogy igazán jó zenét csinálni/játszani mindig kihívás, legyen szó bármilyen műfajról vagy komplexitásról. A Useme zenéjét semmiképp nem nevezném könnyednek. Remekül meghangszerelt, nagyon modern rockdalok, amelyekbe mindenki belerakta a sajátját, így én is. Én mindig a zenét és a zene iránti maximális alázatot tartom elsődlegesnek, nem a hősködést. Mindennek megvan a maga helye és rendje, de a szabadsága is, ettől ilyen szép szakma a miénk.

 

 

Rockbook: - Alkalmi formációról van szó vagy hosszú távra terveztek?

Sz.T.: Legalább annyi lemezt szeretnék még, ahányat hallani szeretnének tőlünk a rajongók.

 

V.Z.: A Useme Magyarország egyik legfrissebb zenekara, tele lendülettel és hosszútávú tervekkel.


Rockbook: - Az A38-on Bálint említette, ha rajta múlt volna, akkor az egész album olyan lett volna zeneileg, mint a Felhővitorlás. Mi lett végül az indok, hogy kicsit elmentetek a durvább hangzásvilág felé?

V.Z.: A Világvevőre azok a dalok kerültek fel amelyeket a készítése során a legerősebbnek éreztünk, illetve, hogy Bálint melyekre tud olyan szövegvilágot hozni, amivel mindannyian azonosulni tudunk. Ez most a mi 4 hónapnyi kreatív munkájával összerekott best of anyagunk.


Sz.T.: Félő volt, hogy ilyen hirtelen, egy ekkora, egész lemezre kiterjedő váltást nem viselt volna el az univerzum, és megbomlott volna a tér-idő kontínuum. Szerintem a keményebb vonalat nem kellene száműzni…

Rockbook: - A lemezbemutató koncerten lehetett látni azért a feszültséget, ami ugye az élő debütálásnak volt köszönhető. Belülről hogy éreztétek?

M.Á.: Ez olyan volt, mint egy jó első randi! Magabiztos vagy, de azért az izgalom és az elvárás hatalmas. Ettől függetlenül jót tett ez a koncertnek, mert fantasztikusan sikerült minden szempontból! Hozzám már 15 perccel előtte nem lehetett beszélni, annyira izgultam, de aztán ez a színpadon megszűnt. Főleg úgy, hogy 500 ember énekelte a dalokat velünk! Óriási élmény volt.

Sz.T.: Rég izgultam így, de azért a zabszem nem volt végig ott a buli alatt… Élveztem az egészet, mert éreztem belül, hogy süt a banda, és a közönség is jól reagál.

 

 

Rockbook: - Bálint! Az elejétől már tiszta volt, hogy magyarul lesznek megírva a dalszövegek, és így is kezdtél hozzá?

Cs.B.: Igen, ez nem volt kérdés! Mivel egy szélesebb réteghez szeretnénk szólni, fontos volt, hogy mindenki értse, miről hadoválok, haha! De mivel eddig szinte kizárólag az angolt használtam, eleinte így is kezdtem írni, majd utána fordítottam le a szöveget magyarra. Így aztán 2-3 dalnak vázlatosan ugyan, de van angol verziója is.

Rockbook: - Az egyik ismerősöm egy közösségi oldalon a következőt írta a Useme-ről: „recept a sikerhez: végy 5 darab befutott/sikeres zenészt, válassz egy angol nevet, Csongor Bálintot hagyjuk magyarul szöveget írni, vegyünk egy albumötletet ahol az album pozitív hangulatú nem búsmagyar, ehhez vegyünk alter/pop/djent elemeket majd keverjük össze és vágjuk be a stúdióba készülni.” Vélemény?

M.Á.:  Szerintem az ötünk kémiájától, kohéziójától olyan a Useme, amilyen. Bálint az ország egyik legjobb frontembere, és ugyanígy mindenkinek megvan a maga kulcsfontosságú szerepe a csapatban. Pozitív, életigenlő és tapasztalt gárda vagyunk, akik tudják, merre tartanak és azt gondolom, hogy ezt nem is lehet hitelesen csinálni másképp, csak így.

Sz.T.: Vicces. Amellett, hogy a zenealkotási folyamatok során szoktam kedvelni a racionálisabb, úgynevezett "tervező asztal”-szagot, azért lélek nélkül mit sem érnének a dalaink.

Rockbook: - Miért pont a Felhővitorlás című számot mutattátok be először?

Sz.T.: Mert ezt a dalunkat tartjuk a leginkább dögösen finomnak és tökösen lágynak.

 

Zoli: A Felhővitorlás kellően figyelemfelkeltő és egyben fülbemászó dal, aminek a szövege, dallama, hangulata azonnal megragad az emberben. Hát miért akarnánk megfosztani ettől bárkit?

 

 

Rockbook: - Kizárólag magyarul készülnek a dalok ezek után is, vagy lesz egy-két átirat is angolra?

Sz.T.: Ha megjelenne egy külföldi cég kecsegtető szerződést lobogtatva -mondván, a világnak Useme-re van szüksége-, egyikünk se hezitálna egy angol verziót illetően. Sőt, ahogy Bálint is mondta, van néhány dal, aminek nemcsak magyar szövege van.

Rockbook: - Összességében mit szóltak azok a rajongók, mind az albumhoz, mind pedig a koncerthez, akik a korábbi zenekarokból ismernek benneteket?

M.Á.: Nyilván az elején kaptunk hideget-meleget, mert valahogy nehezen fogadják be az emberek, ha nem mindig azt csinálod, mint amelyik skatulyába téged elkönyveltek, de ez már csak ilyen. Viszont mára azt hiszem, mind a lemez sikere, mind a koncert meg-győzte a szkeptikusokat.

Sz.T.: Többet-jobbat nem is illett volna remélni...

Rockbook: - Kinek melyik a kedvenc száma az új albumról, amiről azt mondaná, hogy bármikor eljátszaná? Van egyöntetű kedvenc?

M.Á.: Nekem a “Nem vagy egyedül” és a “Vigyázom Palotád” a kedvenceim. Óriás riffek és hatalmas gyönyörű refrének!

Sz.T.: Mindegyiket más miatt szeretem játszani, de a “…van miért"-ben csak úgy okádom a tüzet.

 

V.Z.: Játszani a “Légy a hősnőmet” és a “Vigyázom palotád”-at, viszont hallgatni inkább a “Felhővitorlás”-“Hova tartunk?”-“Élni végre” tengelyt szeretem, én már csak ilyen kis slágerérzékeny vagyok.

 

 

 

Rockbook: - Korai a kérdés, mivel még csak most jelent meg a debütáló albumotok, de szaladjunk kicsit előre az időben! Van-e már valami ütemterv a második albumotokkal kapcsolatban?

Sz.T.: Brutálisan előre haladott állapotok uralkodnak. Szívem szerint duplával jönnék ki. A kettes lemez már jövőre a polcokra kerülhet…

 

V.Z.: Igen, olyannyira van ütemterv, hogy a következő album zenei anyagának kb. a fele már körvonalazódni látszik, sőt a nyári fesztiválokon biztos, hogy már új dalt is fogunk játszani. Talán még más meglepetésre is lehet számítani hamarosan…


Rockbook: - Hol találkozhatunk veletek a közeljövőben?

M.Á.: Íme alább a nyári menet, várunk mindenkit!

 

06.24. Fishing On Orfű
06.25. Balatonszemes, Rockpart Fesztivál
07.15. Velence, EFOTT
07.22. Budapest, Barba Negra Track
07.23. Deb recen, Campus Fesztivál
08.25. Szeged, SZIN

 

 

Támogatónk a Nemzeti Kultúrális Alap és a Cseh Tamás Program.