Bejelentkezés

x
Search & Filters

Így cáfolta meg a Judas Priest, hogy rejtett üzenetek lennének a dalaikban



1985 decemberében két fiatal, James Vance és Ray Belknap öngyilkosságot kísérelt meg: Vance belehalt a lövésbe, Belknap pedig súlyosan megsérült, és később azt állította, hogy a Judas Priest hatására szánták el magukat erre a lépésre, miután a banda Stainless Steel albumát visszafelé hallgatva a "próbálj meg öngyilkos lenni" és a "haljunk meg" üzenetet hallották. A szülők beperelték a zenekart, akiknek a bíróságon kellett bizonyítaniuk az ártatlanságukat. Rob Halford így ír erről Confess című önéletrajzi könyvében.
 
 
"A mai napig nem értem, miért vádoltak meg minket azzal, hogy átmossuk a hallgatóink agyát, de valamiért célkeresztbe kerültünk. Először Ozzy élte át ezt a Suicide Solution-nel, aztán mi következtünk. Teljesen őrült és abszurd helyzet volt. Nem is akartuk elhinni, hogy ez tényleg megtörténik velünk. A vád szerint a visszafelé lejátszott heavy metal albumok sötét és sátánista üzeneteket tartalmaznak, úgyhogy be kellett bizonyítanunk, hogy ez nem így van. Összeszedtünk egy rakás Frank Sinatra lemezt, lejátszottuk őket visszafelé és mindenféle fura üzenet jelent meg, például az, hogy 'borsmentát adtam a lánynak.' Kész röhej volt az egész, és még a végtelenül konzervatív, mormon bírónak is el kellett ismernie, hogy teljesen alaptalan az ellenünk felhozott vád. Mindenesetre elég emlékezetes sztori volt."
 
A Judas Priest 2021. július 23-án pótolja az idén elmaradt budapesti koncertjét.