Így emlékezett meg a Mastodon Brent Hinds-ról (videó)
A Mastodon augusztus 22-én lépett először színpadra azután, hogy tragikus közúti balesetben elhunyt a banda alapító gitárosa, Brent Hinds, akivel 25 évnyi közös zenélés után idén márciusban váltak el az útjaik. A csapat Brann Dailor vezetésével emlékezett meg Hinds-ról a koncert végén.
"Tegnap elvesztettünk egy számunkra nagyon különleges embert. Brent Hinds, aki 25 évig gitározott a bandában és az egyik legkreatívabb és legcsodálatosabb ember volt, akit csak ismertünk, tragikus és szerencsétlen körülmények között itt hagyott minket. Nagyon-nagyon szerettük őt. Persze minden 25 éves kapcsolatban akadnak jobb és rosszabb pillanatok, így a mi viszonyunk sem volt mindig tökéletes, de akkor is mindig a testvérünkként tekintettünk rá és fantasztikus dalokat írtunk együtt, amelyek szerintem kiállják az idő próbáját. Erre éppen az a bizonyíték, hogy most is ennyien itt vagytok velünk.
Természetesen továbbra is játszani fogjuk azokat a gyönyörű dalokat, amiket Brent közreműködésével szereztünk és sosem felejtjük el a közös emlékeket: a banda megalapítását, a a világkörüli turnékat, a buszban vagy az olyan helyeken töltött éjszakákat, amelyekhez képest a macskaalom is előrelépés lett volna, azokat az éjszakokat, amelyeken annyit ittunk, hogy a részletek a feledés homályába merültek... közben pedig végig azt csináltuk, amit a legjobban szerettünk, számtalan színpadon és rengeteg rajongó előtt.
Nem is tudom, mit mondhatnék még. Nem igazán találom a szavakat. Mindannyian teljesen összetörtünk attól, hogy elvesztettük és már soha többé nem láthatjuk őt, de ti erőt adtatok nekünk ahhoz, hogy feljöjjünk a színpadra és játsszunk nektek. Ezt a koncertet Brent-nek ajánljuk. Kibaszottul nehéz volt ez számunkra, de ti erőt adtatok hozzá, ráadásul éppen Alaszka volt az 50. állam, ahol felléptünk, úgyhogy ezt is kipipálhatjuk a bakancslistánkon. Szeretünk titeket és nagyon köszönjük!"


