Így hódította meg az Iron Maiden a világot!
Az Iron Maiden évtizedek óta a legnépszerűbb és legnagyobb hatású metal zenekarok közé tartozik és több millió elszánt rajongó támogatja őket. Persze ez nem volt mindig így: a Loudersound a banda alapító basszusgitárosa, Steve Harris és a menedzser, Rod Smallwood segítségével idézte fel a világhírhez vezető fontos mérföldköveket és sztorikat.
Először is 1979 júliusába kell visszarepülnünk, amikor is az ifjú Iron Maiden fellépéshez készülődött a legendás londoni Hammersmith Odeon-hoz közeli The Swan nevű pubban alig ötven ember előtt, azonban komoly probléma adódott: énekesüket, Paul DiAnno-t bilincsben vitték el a rendőrök, miután egy rugós kést találtak nála a kocsma előtti ellenőrzés során. Harris félve közölte a hírt a koncert szervezőjével, a mindössze 29 éves Rod Smallwood-dal, aki azonban ragaszkodott hozzá, hogy a banda fellépjen, hiszen a közönség miattuk gyűlt össze, ezért megkérte Steve-et, hogy énekeljen ő. A zenekar így trió felállásban játszott ezen az estén: Harris mellett Dave Murray gitáros és Doug Sampson dobos állt a színpadon. A koncert végére aztán visszatért Paul DiAnno is, aki végül egy kisebb pénzbírsággal megúszta a dolgot és mindenki jót nevetett az egészen, de ez az eset előrevítette, hogy az énekessel sok gond lesz még a későbbiekben, ahogy bizonyára az sem véletlen, hogy az igazi nagy áttörést már nem vele érte el a banda.
Paul DiAnno és Steve Harris
Harris azzal a nem titkolt céllal alapította meg az Iron Maiden-t, hogy létrehozza generációja legnagyobb metal bandáját, Smallwood - és üzlettársa Andy Taylor - pedig hitt ebben az elképzelésben, és végül az ő hármasuk tette világszerte ismert zenekarrá és branddé a Maiden-t, de volt még egy kulcsszereplő, aki nélkül mindez nem sikerült volna: Bruce Dickinson, aki 1981-ben éppen Paul DiAnno helyére érkezett, erőteljes hangja és karizmatikus egyénisége pedig elengedhetetlen volt az Iron Maiden igazi berobbanásához. Bruce fontossága egyértelműen tetten érhető: első időszakában virágkorát élte a zenekar, 93-as távozása után hanyatlás következett, majd a visszatérésével ismét eljött a fellendülés.
A sikerhez persze nehéz döntések és változtatások is kellettek: már az első album megjelenése előtt csatlakozott a bandához egy új gitáros, Dennis Stratton, Harris-nek pedig el kellett bocsátania Sampson-t, hogy a képzettebb Clive Burr ülhessen be a dobok mögé. Steve ugyan nem volt elégedett a producer, Will Malone munkájával, de azt még ő is elismerte, hogy a nyers hangzás illett a zenekar kemény stílusához és DiAnno karcos hangjához, a számok pedig magukért beszéltek: 350 ezer példány kelt el a lemezből, ami kimagaslóan jónak számított egy debütáló album esetében, valamint ekkoriban készült el az Iron Maiden legendássá vált kabalája, Eddie, akire Smallwood szerint azért volt szükség, mert a bandában nem voltak Mick Jagger-hez hasonló ikonok, így valaki mást kellett megtenniük a zenekar arcának. Az album megjelenése után a Maiden a KISS turnéján vendégeskedett, Gene Simmons pedig annyira imádta őket és Eddie-t is, hogy egyenesen azt mondta Smallwood-nak, hogy hamarosan a Maiden lesz a legtöbb merch-eladással rendelkező csapat a KISS helyett.
Steve Harris és a KISS két legendája, Gene Simmons és Paul Stanley
Aztán 1982-ben megjelent a The Number of the Beast, az első album Bruce Dickinson-nal és a zenekar első olyan lemeze, amely vezetni tudta a brit eladási listát. Az Iron Maiden ezzel megtette az első lépést afelé, hogy a 80-as évek legnépszerűbb metal bandájává váljon, az út azonban nem volt egyszerű: kitartás, elszántság, kompromisszummentes hozzáállás és persze turnék egész sora kellett hozzá. A zenekar ugyan egy nagy kiadóhoz, az EMI-hoz került, de ahogy Steve Harris fogalmazott, ezután is megőrizték művészi szabadságukat és mindig kitartottak amellett, amiben hittek. A zene mellett minden bizonnyal ennek is nagy szerepe volt abban, hogy olyan bandák példaképei lettek, mint például a Metallica. A lemezen olyan sikerdalok szerepeltek, mint a Run To The Hills, a Children Of The Damned, a 22 Acacia Avenue, a Hallowed Be Thy Name és persze a címadó nóta, a zenekar pedig végre úgy szólt, ahogy Steve Harris mindig is szerette volna.
Az Iron Maiden az elkövetkező években egyre népszerűbb lett, Smallwood és Taylor pedig egy komplett üzleti modellt épített fel a banda köré, ami azonban brutális megterhelést és feszített munkatempót jelentett a csapat számára: szünet nélkül váltották egymást a stúdiózázok és a koncertek, az 1984-85-ös World Slavery turné pedig nem kevesebb, mint 192 koncertből állt, ami Dickinson-t különösen megviselte: az énekes depressziós lett és kis híján kilépett a bandából.
1992-ben a banda aktuális albuma, a Fear Of The Dark ugyan listavezető lett, de a Metallica Fekete Albuma új fejezetet nyitott a metalban, a grunge térnyerése miatt pedig az egész műfaj háttérbe szorult. Dickinson úgy érezte, minden túl monotonná vált, eltűnt az izgalom és a lendület a bandából, ezért 1993. augusztus 28-án kilépett. A helyére Blaze Bayley érkezett a Wolfsbane-ből és bár jó frontember és szerezhető fickó volt, nem találta a helyét egy ekkora bandában és a korábbi dalok éneklésével is meggyűlt a baja, a vele készült két lemezt (The X Factor, Virtual XI) pedig sokan a zenekar leggyengébb albumainak tartják.
Aztán jött a feltámadás: 1999-ben Bruce Dickinson és Adrian Smith is visszatért, így a zenekar ismét nagyobb koncerthelyszíneken játszhatott, az egy évvel később megjelent Brave New World pedig nyolc országban is aranylemez lett és messze túlszárnyalta a Bayley-vel készült albumok statisztikáit. Az Iron Maiden azóta ismét a csúcson van, leállásról pedig szó sincs: Harris szerint addig szeretnének színpadon lenni, amíg bírják és amíg megvan bennük a kellő lendület és energia, ugyanakkor, ha a sors úgy hozná, hogy holnap vége lenne mindennek, boldogan halna meg, mert fantasztikus életet és karriert tudhat maga mögött.
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
