Bejelentkezés

x
Search & Filters

Így ismerkedett meg Gary Holt és Kirk Hammett



Bár Kirk Hammett már 39 éve a Metallica tagja, előtte az Exodus-ban gitározott, aho legy ideig együtt játszott a Slayer-ből is ismert Gary Holt-tal. Holt a napokban Wired In The Empire vendége volt, ahol elmesélte, hogy ismerkedett meg Hammett-tel.
 
"Még középiskolás voltam, amikor először találkoztunk. Tom Hunting (az Exodus dobosa) úgy 50 méterre lakott tőlem, de egy másik gimibe járt, a De Anza-ba, ahova Kirk is. Tom-ot látásból ismertem, de azt nem mondanám, hogy barátok voltunk, a banda gitárosával, Tim Agnello-val viszont tök jóban voltam. Az Exodus egyszer az én sulimban, a Richmond-ban lépett fel és tök jók voltak. Akkor ismertem meg Kirk-öt, aki egyébként elég szörnyű volt: megpróbálta elénekelni az Another Piece Of Meat-et a Scorpions-től, de ahogy az sejthető, elég rendesen belebukott, persze nyilván nem is nőhetett fel a csúcsformában lévő Klaus Meine-hez. Összességében azonban mégis volt valami a koncertjükben, amit korábban nem éreztem, pedig jó néhány bulin voltam már. Különleges pillanat volt számomra, hogy ilyen közelről láthattam és hallhattam egy elektromos gitárt. Ekkor döntöttem el, hogy én is ezt szeretném csinálni. Aztán Kirk-kel elmentem egy Ted Nugent és Scorpions koncertre, attól kezdve pedig legjobb barátok lettünk és elkezdett gitározni tanítani. Ő mutatta meg az alapokat. Ha jól emlékszem, pár Rolling Stones dallal és hasonló számok riffjeivel kezdtük, fél évvel később pedig már én is az Exodus-ban voltam."
 
 
Holt azt is elárulta, melyik a kedvenc Metallica dala:
 
"Ez egy nehéz kérdés, mert sok számukat szeretem, de ha egyet kell mondani, akkor legyen a Damage, Inc. Az mindig is nagyon kedves volt a szívemnek."