Bejelentkezés

x
Search & Filters

Így reagált a Mercyful Fate klasszikus felállásának gitárosa a zenekar visszatérésére



Néhány héttel ezelőtt derült ki, hogy jövőre több európai koncertet is ad a legendás Mercyful Fate, a csapat klasszikus felállásának gitárosa, Michael Denner azonban nem tudott erről és nem is lesz részese a visszatérésnek.
 
"Annak idején két lemez után feloszlottunk, majd később visszatértünk a klasszikus felállásban, a mostani bejelentésről viszont még csak nem is tudtam, pedig azt gondoltam, ha ismét összeáll a zenekar, az megint az eredeti tagokkal történik majd és az első három album dalait fogjuk játszani. Hank (Hank Shermann gitáros) és King (King Diamond énekes) viszont a jelek szerint máshogy döntöttek és természetesen nem kényszeríthetem őket arra, hogy vegyenek be a bandába, hiába volt nagy szerepem a Mercyful Fate munkásságában. A legjobbakat kívánom nekik, én pedig foglalkozom tovább a saját dolgaimmal."