Bejelentkezés

x
Search & Filters

Így reagáltak a hatalom képviselői a '70-es évek második felében a csöves jelenség kezelésére



Hallgatás, kriminalizálás, látványos tömegdemonstrációk, zenekaros „oszd meg és uralkodj” – a hetvenes évek második felében jellemzően így reagáltak a hatalom képviselői, amikor – miként Cseh Tamás énekelte – „tetőzött az ifjúsági probléma”. írja a Beatkorszak.blog.hu

Az évtized derekán születő új tizenéves szubkultúráról, a csövesekről kezdetben egyáltalán nem vett tudomást se a hatalom, se a tömegkommunikáció. A köztereken csellengő fiatalok problémáját egyszerűen a rendőrségi ügyek közé sorolták, a Táskarádió című ifjúsági műsorban például Hajdú János „bűnözőarcú fiatalokról” beszélt, miközben a velük kapcsolatos tudósítások is általában a bűnügyi hírek között kaptak helyet.

1976-től viszont a KISZ már egészen másfelől közelítette a problémát: attól kezdve minden évben megszervezte a szolidaritási rockfesztivált. S bár hozzá rendszerkompatibilis ideológiát passzintott („a szolidaritás olyan arc nélküli ismerősséget jelent, amelyben az illető egyén vagy emberek eszméi, magatartástípusai váltják ki az együttérzést”), ezek a rendezvények egyre nagyobb tömegekben vonzották a jellemzően apolitikus, ám a zenére erőteljesen rezdülő fiatalságot. Az 1978-as fesztiválon hivatalosan már 37 ezren gyűltek össze, hogy a külföldi előadók mellett többek között a Piramist és a P. Mobilt is meghallgassák (amúgy az év végi Pop-Meccs Gálán ez lett az Év Koncertje, megelőzve a Boney M. és az Omega Kisstadionban tartott koncertjeit.)

 

„Elment a városba, metróra szállt,
kutyába sem vették!
Az aluljáróban kergette a sintér,
kutyának nézték
Jó pénzért elmehetett volna
ugatni egy ház körül.
Rákapott az italra,
és úgy érezte szabadon él!
Nem értem miért? úgy érezte szabadon él”

(Beatrice: Nagyvárosi farkas)

 

A teljes cikkhez klikk ide!