Bejelentkezés

x
Search & Filters

Így segít a Grammy szervezete a bajba jutott zenészeken



A koronavírus miatt sorra mondják le világszerte a közeljövőben tervezett koncerteket, ami becslések szerint sok zenekar számára egy teljes évi bevétel kiesését jelenti. Mivel az albumeladások a legtöbb előadó esetében már nem jelentősek, a többség szinte kizárólag a turnézásból él, így igen nehéz helyzetbe került. Erre próbál megoldást találni a Grammy-hez tartozó MusiCares és a Recording Academy, akik életre hívtak egy támogatói alapot, amellyel a nehéz helyzetbe került zenészeket fogják segíteni., Harvey Mason Jr., a MusiCares vezérigazgatója szerint hatalmas összegekre lesz szükség, ezért arra kéri a kiadókat és a streamszolgáltatókat, hogy ők is járuljanak hozzá a zenészek megsegítéséhez.