Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ikonikus Iron Maiden dalok, amiket nem Steve Harris írt

Az Iron Maiden-nél egyértelműen Steve Harris a fő dalszerző, azonban vannak olyan nóták, amelyek megírásában egyáltalán nem vett részt, mégis igazán népszerűvé és ikonikussá váltak. Az Ultimate-Guitar most nyolc olyan Iron Maiden dalt gyűjtött össze, amelyet a zenekar többi tagja írt, de felveszik a versenyt Harris szerzeményeivel.
 
- Charlotte the Harlot (Iron Maiden, 1980): az Iron Maiden debütáló albumának olyan dalokat köszönhetünk, mint a Running Free és a Phantom Of The Opera, és persze ott van a Charlotte the Harlot is, amelynek főszereplője annyira belopta magát a banda szívébe, hogy még további két nóta született róla (22 Acacia Avenue, From Here To Eternity). A Charlotte teljes egészében Dave Murray szerzeménye, Steve Harris pedig épp azért szereti, mert nem az ő stílusában íródott.
 
 
 
- Revelations (Piece of Mind, 1983): a Revelations teljes egészében Bruce Dickinson munkája és egyben első olyan dala, amelyben megjelenik az Aleister Crowley iránti rajongása, ráadásul egy G.K. Chesterton idézet is erősíti az irodalmi vonalat, amit power balladás megoldások és súlyos riffek támogatnak meg.
 
 
 
- Powerslave (Powerslave, 1984): egy újabb Bruce Dickinson szerzemény következik, amelyben egy istenkomplexussal küzdő haldokló fáraót ismerhetünk meg, aki megesküszik, hogy visszatér a halála után. Az énekes több ötletéből rakta össze a dalt, amely az Iron Maiden egyik legnépszerűbb metal himnusza lett.
 
 
 
- Wasted Years (Somewhere in Time, 1986): a Somewhere in Time alapvetően a progresszív hatásokról szólt, a lemezt felvezető Wasted Years azonban erősen kilógott a sorból - olyannyira, hogy a szerző, Adrian Smith eleinte meg sem akarta mutatni Steve Harris-nek, mert ő maga is túl mainstream hangzásúnak tartotta. Szerencsére végül mégis eljátszotta az ötletét a basszusgitárosnak, akinek azonnal megtetszett a dal.
 
 
 
- Stranger in a Strange Land (Somewhere in Time, 1986): maradunk a Somewhere in Time albumnál, amelyről egy újabb Smith-szerzemény következik, amire azonban már aligha használná bárki is a mainstream jelzőt. A Stranger in a Strange Land nem egy tipikus Iron Maiden nóta, de talán pont ezért is működik olyan jól, ráadásul azt is bizonyítja, hogy az akkoriban újnak számító szintis hangzás remekül megfér az ütős riffek és Bruce Dickinson hangja mellett.
 
 
 
- Bring Your Daughter to the Slaughter (No Prayer for the Dying, 1990): a No Prayer for the Dying alaposan megosztotta a rajongótábort és a kritikusokat is, sőt, néhányan már egyenesen temették miatta a bandát, azt azonban még ők is elismerték, hogy a második kislemezdal, a Bring Your Daughter to the Slaughter telitalálat volt. Bruce Dickinson szerzeménye fontos mérföldkőnek bizonyult a zenekar történetében: a mai napig ez az egyetlen Iron Maiden dal, amely vezetni tudta a brit kislemezlistát és egyben az első olyan heavy metal nóta, amely ezzel a dicsőséggel büszkélkedhet.
 
 
 
- Be Quick or Be Dead (Fear of the Dark, 1992): az Iron Maiden már 17 éve létezett, amikor megjelent talán máig is legnépszerűbb albumuk, a Fear of the Dark, amelyet a Be Quick or Be Dead vezetett fel első kislemezdalként. A két szerző Bruce Dickinson és az akkor újonnan érkezett Janick Gers volt, az izgalmas, súlyos rifekkel és éles társadalomkritikával felvértezett dal pedig hamar a közönség egyik kedvence lett.
 
 
 
- Empire of the Clouds (The Book of Souls, 2015): a 18 perc 1 másodperces Empire of the Clouds az Iron Maiden eddigi leghosszabb dala, amelyben a brit R101-es léghajó tragikus sorsát ismerhetjük meg. A szerző Bruce Dickinson volt, aki azonban elismerte, hogy Nicko McBrain-nek elévülhetetlen érdemei vannak a hangzás kialakításában: neki köszönhető például a haldokló léghajó hangja is.