Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ikonikus zenészekre emlékezve



Akár szeretjük, akár nem, a rock és a metal zene világszerte egy meghatározó zenei stílussá nőtte ki magát az elmúlt évtizedek folyamán. Bár sokaknak tűnhet úgy, hogy egy csomó hosszú hajú fiú és lány rázza a fejét, miközben kemény riffek és hörgés bömböl a hangfalakból, azonban ez semmivel sem lehetne messzebb a valóságtól.
 
Kezdetnek érdemes megjegyezni, hogy az esetek többségében rendkívül képzett és sokszor a világ élvonalába tartozó zenészeket vonultatnak fel ezek a zenekarok. Tény, hogy nem feltétlenül a kristálytiszta énekről híres ez a műfaj, de ennek ellenére a dalszövegek egyszerre tudnak költői mélységeket ölteni, ugyanakkor képesek az elnyomás, a rendőri brutalitás, a politikai diktatúra ellen tiltakozni. Persze, ez csak 2 véglet a sok közül, hiszen tematikáját illetően nincsenek korlátozások. Ugyanúgy hallhatunk egy számot a szerelemről, mint valami hétköznapi elfoglaltságról, legyen az a kedvenc hobbink, egy nap a munkahelyünkön, az online fogadás világa, de lehet téma az utazás is.
 
 
A 60-as évek végén, 70-es évek elején induló zenei műfaj számos ikonikus és kultikus zenészt vonultatott fel sorai között, akik közül sajnos sokan már nincsennek közöttünk.
 
Ha valakinek hirtelen nem is ugrik be, hogy ki volt Lemmy Kilmister (született Ian Fraser Kilmister), az attól még valószínűleg hallott a Motörhead nevű zenekarról. Az angliai születésű zenész a kultikus zenekarnak számító Motörheaddel vált a műfaj ikonikus figurájává, amit 1975-ben alapított Larry Wallis gitárossal és Lucas Fox dobossal. A zenekar eredeti nevét (Bastards) gyorsan átkeresztelték Motörheadre. A Grammy díjas Lemmy 2015-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan koncertezett és készített új dalokat. Legnagyobb sikereit a No Sleep ’til Hammersmith és az Ace of Spades albumokkal érte el a 80-as évek elején. Los Angelesi otthonában hunyt el a rák egy nagyon agresszív változatában.
 
A finn metal zene legendás tagja volt Alexi Laiho (született Markku Uula Aleksi Laiho), aki 2020 december 29-én bekövetkezett haláláig volt a Children of Bodom frontembere. Gyerekként hegedülni tanult, aztán váltott át gitárra, majd 16 évesen az iskolát hátrahagyva teljesen erre összpontosított. Jaska Raatikainen barátjával alapította meg az Inearthed nevű zenekart, aminek Children of Bodomra változtatták a nevét az első album, a Something Wild megjelenése után. A világ egyik legjobb és leggyorsabb gitárosjának tartott Alexi egész életében a melodikus death metalként leírható Children of Bodomot tartotta legfontosabb projektének, aminek köszönhetően az egyik legismertebb finn metál banda lett a világon. Emellett számos másik zenekarban is játszott, például: Sinergy, The Local Band, Thy Serpent, Impaled Nazarene, Warmen, illetve Hypocrisy.
 
 
A Queen zenekart keveseknek kell bemutatni, csakúgy, mint a frontemberét, Freddy Mercuryt (született Farrokh Bulsara). Nem csak énekes volt, hanem dalszövegíró és egyben producer is. 1970-ben alakította meg Brian May gitárossal és Roger Taylor dobossal a Queen zenekart. Hivalkodó stílusával és 4 oktávos hangterjedelmével okkal került be a világ leghíresebb énekesei közé. Olyan slágereket köszönhetünk neki, mint például a Killer Queen, a Bohemian Rhapsody, a Somebody to Love, a We Are the Champions és a Don't Stop Me Now. 1991-ben bekövetkezett haláláig titkolta mind a szexuális irányultságát, mind a betegségét, így lett sajnos az AIDS egyik leghíresebb áldozata.
 
Számtalan más hírességet is lehetne még említeni, akik életük során maradandót alkottak ebben a műfajban, hogy zenéjük mindörökre velünk maradjon és bárhol, bármikor, akárhány évesen is hallgassuk azokat.