Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ilyen lesz az új Megadeth album!



Februárban Budapesten is fellépett a Megadeth, és bár a banda frontembere, Dave Mustaine tavaly torokrákkal küzdött, a zenekar gőzerővel dolgozott az új albumon, David Ellefson pedig most azt is elárulta, hogy mire számíthatnak majd a rajongók.
 
"A lemez anyaga már kész van, sőt, az eredeti terv az volt, hogy már márciusban megkezdjük a stúdiózást, de a kialakult helyzet ezt meghiúsította. Nálunk egy ideje már úgy zajlik a dalszerzés, hogy mindenki otthon dolgozik és átküldjük egymásnak a fájlokat, de tavaly nyáron - még Dave kezelései előtt - mind a négyen összeköltöztünk egy időre és együtt is ötleteltünk, ahogy azt az első albumainknál is csináltuk. Sok súlyos, gyors és igazán thrases dal lesz a lemezen, amelyekben mindannyiunk egyénisége megjelenik. Persze egy ilyen múltú zenekarnál elkerülhetetlen, hogy minden album a korábbiak egyfajta összegzése legyen, így ezen is megjelenik majd a Killing Is My Business, a Peace Sells, a Youthanasia és a Cryptic Writings hangulata is. Szerintem mindenki elégedett lesz vele, mert vannak könnyebben befogadható dalok, de a thrashereknek sem kell aggódniuk, mert nemcsak balladákkal lesz tele az album! smiley"