Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ilyen volt a két Killswitch Engange énekes közös munkája!



Jesse Leach, a június 16-án Budapesten koncertező Killswitch Engage frontembere a múlt héten tett közzé egy fotót, amely szerint a csapat korábbi énekesével, a manapság a Light The Torch-ot erősítő Howard Jones-szal stúdióztak. Leach most azt is elárulta, honnan jött a közös dal ötlete.
 
"Ennek a dalnak a szövegét pár hónapja írtam és már akkor úgy képzeltem, hogy Howard is énekelni fog benne, már csak azért is, mert az utóbbi időben többször is beszélgettünk és kiderült, hogy rengeteg a közös bennünk. Ugyanolyan mentális problémákkal és depreszióval küzdünk, egyformán szeretjük a hardcore-t, a metalt és az orvosi marihuánát. A hangunk ugyan különböző, a gondolkodásunk viszont nagyon is hasonló. A dal egyébként arról szól, hogy a legsötétebb időkben is meg kell őriznünk a reményt és segítenünk kell azokon, akiknek szüksége van ránk."
 
 
A budapesti koncertre jegyek február 19-én 11 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.ticketpro.hu oldalakon keresztül.