Bejelentkezés

x
Search & Filters

Invader, Twister koncertbeszámoló – 2016. 12. 03. Backstage Pub



Múlt szombaton a Twister és az Invader adott koncertet a BackStage Pubban. Aki esetleg úgy gondolta, hogy szombat estére jobban esne egy koncert egy kisebb helyen, és a BackStage-be vette az irányt, nem döntött rosszul.

 

Elsőként a Twister állt színpadra, az intró után kezdésként az Utak nélkül című dalt hallhattunk, amihez tavaly egy klip is készült, és azóta sokak kedvence lett. A koncert során kaptunk pár dalt az új lemezről, ezek mellett persze előkerültek régebbi darabok is. A zenekar vendégeként három szám erejéig Paróczi Krisztián ült a dobok mögé, ő játszott A hős, a Szökés című dalokban, és vele szólalt meg egy feldolgozás is, ez pedig a Masterplan zenekar Heroes című remekműve volt. A Twister zenéjével akkor találkoztam először, amikor megjelent Az Ördög Lánya című album, azóta pedig eltelt jó pár év, ezidő alatt ének és basszusgitár posztokon volt változás. A jelenlegi felállásra nem panaszkodom, sőt, remélem, hogy sokáig megmarad így a csapat, mert az idei lemez, és az, amit élőben nyújtanak, bizonyítják, hogy ez így jó, ahogy van.

A Twister rajongók egy kellemes műsort kaptak:

Utak nélkül / Mutatom az utat / Káosz / Zene börtöne / Ettől más / A hős / Szökés / Masterplan – Heroes / Így imádlak / Elképzelt világ / Az ördög lánya / Óceán felett / Ma éjjel / Megkísértés

A Twister bulijáról egy kis montázs is készült:

 

 

Az Invader zenekar sem váratott sokáig magára, folytatódott az eddig is remek este. Ez a koncert talán egy kicsivel fontosabb volt a megszokottnál a közönség és a zenekar számára is, mert a mikrofon mögé ismét Nachladal István került, akit bizonyára nem kell már bemutatni a magyar közönségnek. Nahi hangjáról még mindig nem tudok egy rossz szót sem szólni, részemről a koncert lényegében abból állt, hogy nézem, hallgatom a koncertet, és valamilyen módon próbálom felkaparni az államat a földről, mert nem elég, hogy az Invader zeneileg odavág, de még az énekben is visszataláltak a tökéletes hanghoz, a kettő együtt pedig leírhatatlan. Néha csak álltam ledöbbenve, és próbáltam elhinni, hogy ilyen jó hang itthon is létezik, nem kell mindig más országokban keresni. A saját számok mellett a csapat ugyanolyan jól adja elő a feldolgozásokat. Invader ízben hallhattuk a P. Box Soha nem elég című dalát, amit már számos formációtól hallottam, és tetszett is, de ez most mindent vitt. Elhangzott még az Iron Maiden jól ismert Fear Of The Dark-ja, és a Helloween I want out-ja. Ezeket is több csapattól hallottam már, mégis bátran ki merem jelenteni, hogy eddig az Invadertől, Nahi hangjával tetszett a legjobban.

Az este folyamán mindkét csapat kitett magáért, és megerősítettek abban, hogy még a 21. században is megéri koncertre járni. Kedves fotelrockerek, mozduljatok ki! Kedves koncertre járók, ti pedig szemezgessetek továbbra is a zenei programok között, tartsátok meg ezt a jó szokást, mert sok olyan csapat van itthon, akik megérdemlik a közönséget!

További fotókhoz klikk ide!

Cetti