Írországban is töretlen alkotókedvvel – interjú Tóth Balázzsal, a Casketgarden egykori zenekarvezetőjével
Tóth Balázs a Casketgarden zenekar motorja és lelke volt szinte másfél évtizeden keresztül a 2000-es évek elején. Négy kiváló nagylemez után viszont feloszlott a zenekar, és Balázs Írországba költözött. Tavaly BalashToth név alatt jelent meg az Anti-Life című EP, mely lényegében Balázs első igazi életjele a Casketgarden feloszlása óta. Az itt olvasható tartalmas beszélgetést vele folytattuk múltról, jelenről, jövőről, na meg persze az írekről.
Rockbook: Szia, Balázs! Először is köszönjük Neked, hogy elvállaltad ezt az interjút! Egy személyes dologgal kell kezdenem: nagyon szeretem az összes Casketgarden lemezt, mindegyik ott is figyel a gyűjteményemben az általad írt demo cd-vel együtt. Hogy emlékszel vissza azokra az időkre? Melyek voltak a legjobb és (ha szabad ilyet kérdeznem) a legrosszabb emlékek a másfél évtizedes pályafutásotok alatt?
T.B.: Én köszönöm, főleg, hogy többé-kevésbé ez az első interjú, ami nem teljesen a Casketgarden, hanem inkább a BalashToth project kapcsán készül, és külön köszi, hogy beszerezted az összes CG lemezt. 
A kezdeti évek nagyon izgalmasak voltak: az első demók, aztán az egyre jobb lehetőségek, ahogy megtanultunk dalokat írni, meg egyáltalán játszani. Kevesen tudják, de iszonyat sokat koncerteztünk már 2003 előtt is, gyakorlatilag bárhol játszottunk, ahol adtak sört, és ez még csak nem is túlzás. Igaz, sokszor beszéltük, hogy mennyire hülyék vagyunk emiatt, meg hogy mennyire veszteséges ez, de az biztos, hogy szükség volt erre ahhoz, hogy jó koncertzenekar legyünk, illetve hogy közben olyan bulikat is megcsípjünk, mint például a 2003-as Summer Rocks, még az első lemez előtt. Ott közvetlenül a Children Of Bodom előtt játszottunk, és az a buli volt az „áttörés”, utána jött a lemezszerződés és az első lemez. Onnantól kezdve sokan megjegyezték a nevet, és bekerültünk a körforgásba a fesztiválokon is, de akkor már 5 éve mozgolódtunk.
A legjobb évek ez az 1998–2009 közti időszak volt, ahol gyakorlatilag mindent elértünk, amit eredetileg ezzel a zenével megálmodtunk: lemezek, négy koncert a Szigeten, két Brutal Assault fellépés, külföldi koncertek.
A legrosszabb pedig egyértelműen a 2011 utáni időszak volt. Sok tagcsere történt, és bár a koncertek minősége szerintem jobb lett, mint korábban, valamint az utolsó The Estrangement Process lemez is baromi jól sikerült, valahogy a közönség már nem reagált ugyanúgy rá, illetve addigra már „old school” banda lettünk a sok „kitudjamilyencore” zenekar között. Ebben az időszakban a sok beletett energia valahogy nem jött vissza, úgy érzem.
Rockbook: Miért lett vége a Casketgarden történetének? Volt köze ahhoz, hogy családostul kiköltöztél Írországba?
T.B.: Az előző kérdésre adott válasz második felében ezt részben megválaszoltam. De ahhoz még hozzájött a család, az anyagi gondok és ezer dolog. Én a magam részéről baromira beleuntam a zenekari háttérmelóba (koncertszervezés, promo, social media, stb.), valamint az itthon rótt körökbe. 2008 után volt egy ilyen hangsúlyváltás a zeneiparban, hogy a koncertek és social media jelenlét sokkal jobban kezdtek számítani, mint korábban, és ebben picit lemaradtunk. A kinti terjeszkedéshez meg rendes menedzsment/booking is kellett volna, amit nem találtunk, meg igazából nem is annyira kerestünk. Valamint a külföld felé terjeszkedés egy újabb óriási anyagi inputtal is járt volna, amit nem tudtunk vállalni. Volt egy pont, amikor több rossz jött már a dologból, mint jó, és ekkor billent félre az egyensúly.
Én közben munkát kezdtem keresni külföldön, először Ausztriában gondolkodtam, de végül is Írország lett belőle. Mivel a korábban említettek mind ott tornyosultak a nyakamban, és pont jött ez az ajánlat, úgy döntöttem, hogy akkor most kimegyünk külföldre, és befejezem a Casketgardent.
Rockbook: Miért pont Írország?
T.B.: Egy fix ajánlatot kaptam, úgy, hogy még itthon éltem. Szóval ilyen „mesebeli” kihagyhatatlan dolog a sztori. Tehát nem úgy jöttem ki, hogy nem volt melóm és az utcán éltem egy hónapig.
Rockbook: Mivel foglalkoztok? Hogy sikerült beilleszkednetek?
T.B.: Data Scientistként (adattudósként/adatelemzőként) dolgozok egy online cégnél. A melóban nagyon megbecsülnek, mint munkaerőt, de emberileg beilleszkedni elég nehéz az írek közé, mivel hatalmas 7-8 testvéres családok vannak, és a rokonok mellett szinte semmi idejük sincs idegenekre. Szerencsére nagyon sok a külföldi és inkább közöttük vannak barátaink.
Rockbook: Mesélj picit az ír kultúráról, illetve az ír emberekről. Milyennek látod őket? Milyenek valójában és milyen közöttük élni?
T.B.: Az ír emberek nagyon kedvesek, egyszerűek, segítőkészek, de közelebbi, mély barátságba kerülni velük számomra elég nehéz. De ezzel együtt sohasem durvák, nagyképűek vagy arrogánsak. Nagyon sokáig brit elnyomásban éltek, nyomorúságos a történelmük (akárcsak a miénk), és technikailag utálják az angolokat ezért, de érdekes módon még ma is hatalmas befolyással van a brit kultúra az írekre, ami elég ellentmondásos és nagyon furcsa dolgokat tud szülni a mindennapokban.
Aki élt külföldön az tudja, hogy bármennyire is nagy divat most az „equality” és az ehhez hasonló jelszavak, ott élő külföldiként sosem fogsz 100%-ban egyenlő lenni az ország népével. Ezt az ír ismerőseid sosem éreztetik veled akaratlagosan, de tudod, ahogy rád néznek az akcentusod miatt, vagy amiért más jellegű az érdeklődési köröd, mint a kocsma/foci/rugby/gaelic-foci kombó.
Rockbook: Az írek körében mely zenei stílusok, illetve mely előadók/zenekarok a legnépszerűbbek?
T.B.: „Random music” – ezt mondaná a legtöbb ír. Azaz épp, ami szól. Nagyon kevés speciális ízlésű (pl. metalos) ír emberrel találkoztam. Büszkék a nemzetközi sztárjaikra, pl. U2, The Corrs, The Cranberries, Boyzone, meg ilyenek, de nem hinném, hogy a slágereken kívül nagyon belemélyedtek volna a zenéjükbe.
A Primordial pl. annyira nem népszerű itt, nem is játszanak túl sokat, ha ilyesmire gondoltál. A rockklubokban meg főleg tribute zenekarok tolják.
Rockbook: A jelenlegi környezet hatással volt/van a zenei ízlésedre, illetve a zeneszerzési módszereidre?
T.B.: Sosem hagytam fel a zenéléssel. Maga az ír kultúra nem nagyon volt hatással a zenémre, de pl. ilyen doom/death dolgokat sokkal jobban lehet érezni itt az időjárás, a szürke napok, vagy a táj miatt. Volt egy időszak, amikor nagyon visszataláltam olyan régi kedvencekhez, mint az Anathema – Serenades és Pentecost III anyagai vagy a korai Paradise Lost albumok. Ezek hatása eléggé érződik is az Omega c. dalomban, tehát talán áttételesen vannak rám hatással az írországi évek.
Más szempontból pedig az itteni életkörülmények miatt megengedhettem magamnak, hogy kialakítsak egy kisebb otthoni stúdiót, és felvegyem az ötleteimet. Szóval ott tornyosul a gépen vagy tízévnyi zenei ötlet, amiből ugye a BalashToth is kinőtte magát.
Rockbook: Sikerült-e esetleg új zenekarokra bukkannod, melyeket szívesen ajánlanál az olvasók figyelmébe?
T.B.: Őszintén szólva nem nagyon. De erőt veszek magamon. Ott van a helyi Words That Burn, ami ilyen modern metal, elég népszerű, valamint egy Írországban élő, de mexikói haverom bandája a LUD (Lord of Unholy Dominion), ilyen blackened death metal, vagy a The Grief, ami doom/death, illetve egy ismertebb banda, a Mourning Beloveth, ami szintén doom/death.
Ott van a helyi Words That Burn, ami ilyen modern metal, elég népszerű, valamint egy Írországban élő, de mexikói haverom bandája a LUD (Lord of Unholy Dominion), ilyen blackened death metal, vagy a The Grief, ami doom/death, illetve egy ismertebb banda, a Mourning Beloveth, ami szintén doom/death.Pici a színtér, nem is nagyon vannak koncertek Dublinon kívül.
Érdekesség amúgy, hogy a BalashToth EP-t nagyon támogatják a helyi, nagyon limitált metal színtéren. A Burning Metal IRL oldal be is választotta 2023 legjobb 10 ír metal EP-i közé a 3. helyen, ami teljesen meglepett.
Rockbook: A magyar rock/metal vonal aktuális eseményeit mennyire követed? Hogy látod kintről szemlélve a magyar rock/metal színteret?
T.B.: Követem, persze. Pont a napokban beszéltem a párommal, hogy nagyon megmaradt olyannak, mint mielőtt kimentünk. Ugyanazok a szereplők vannak szinte a metal „mainstreamben”, mint amikor még volt Casket.
A BalashToth meg a Casketgarden újrakiadás kapcsán mostanában újra kontaktba kerültem az otthoni magazinokkal is, és szinte még mindenki ismerős.
Elég kevés otthon az olyan újvonalas metal zenekar, amivel kint tele vannak a magazinok. Értem itt, hogy kint (angolszász területen) szinte csak ezek a djentes zenék számítanak metalnak, minden más már ilyen nagyon old school valami, és nincs annyira jelen. Szerencsére nem tisztem eldönteni, hogy ez jó-e így vagy sem.
A külföldi zenekaros magyarországi koncertek száma jóval magasabb az írországinál. Ide a szigetre nagyon nehéz áthozni egy komolyabb turnét a költségek miatt, gondolom.
Rockbook: Kik a kedvenceid, illetve van-e új felfedezetted a hazai színtérről?
T.B.: Nagy általánosságban nem nagyon hallgatok magyar zenéket, de amit hallgatok azok ezek: Archaic, Needless, Mutilation Case, Noble Victory, Lazarvs, Beneath The Void. Amúgy a régiek közül imádom az Extreme Deformity-t, Subject-et, Diafragmát, Testimonyt, Sear Blisst, Mood-ot stb. A 90-es években nagyon sok külföldi szintű banda volt itthon szerintem. Most szereztem be pl. a Subject demógyűjteményt CD-n, és tök jól öregedtek azok az anyagok.
Rockbook: Térjünk vissza a zenei tevékenységedre! Tavaly újra kiadásra került az egyes Casketgarden lemez az album megjelenésének húszéves évfordulójának alkalmából. A kiváló debüt pazar újrakiadást kapott és a „The Non-Existent” demo dalait is hozzácsaptátok bónuszként. Hogyan jött az ötlet és a lehetőség eme jeles alkalom megünneplésére?
T.B.: Egy régi álmom, hogy a Casketgarden lemezek kijöhessenek vinylen. Pont Magyarországon voltam, és rendeltem valamilyen CD-t a metal.hu-ról és egy régi ismerős, a Testimonys Forray Tamás kontaktált velem, és jelezte, hogy ő van a háttérben. Személyesen hozta ki a rendelésem, dumáltunk és ott jött elő, hogy pont 20 éve jött ki a This Corroded Soul of Mine és erre bedobta, hogy ő szívesen kihozná az első lemezt vinylen. Innentől indultak be a fogaskerekek.
A Costin Chioreanu (At The Gates, Arch Enemy stb.) borító lehetősége pedig már a promóciós időszak idején jött össze. A vinyl master le volt adva gyártásra, amikor egy visualizer videó kapcsán kerestem meg Costint, és ő dobta be az új borító ötletét. Tehát tényleg az utolsó utáni pillanatban történt a dolog.
Amúgy érdekesség, hogy a This Corroded Soul of Mine újrakiadás festménye az interjú idején kiállításon van Stockholmban.
Rockbook: A másik három lemezeteket is újra ki fogjátok majd adni a jövőben?
T.B.: Ez egy nehéz kérdés. Nyilván nagyon szeretném, de ez függ a fogyástól is. Szóval mindenkit arra kérnék, irány a metal.hu és rendeljétek meg vagy a vinyl-t vagy a CD-t. (Már megtörtént, újrakiadás beszerezve. – Gál Endre ) Tényleg tartalmas újrakiadás lett.
(Már megtörtént, újrakiadás beszerezve. – Gál Endre ) Tényleg tartalmas újrakiadás lett.Jó lenne, ha mind kijöhetne legalább a huszadik évfordulóra. A lemezeken kívül az első két demót is szívesen kihoznám valamilyen formában, hogy ne csak neked legyen meg, haha! 
Jópofa lenne pl. újra felvenni őket mai fejjel és egyben kihozni a régi verzióval. Ez már akkor is egy terv volt, amikor a Casket még létezett.
Rockbook: A volt tagokkal tartod még a kapcsolatot? Látsz némi esélyt egy esetleges koncertre vagy akár újjáalakulásra? Bár tudjuk, hogy a földrajzi távolság ezt nem igazán könnyítené meg.
T.B.: Istivel, az énekessel tartom a legfőképp a kapcsolatot, de azért mindenkivel (értsd az összes volt taggal) kapcsolatban voltam párszor az elmúlt évek folyamán.
A Casketgarden dalok elég komplexek, sokra már magam sem emlékszem, inkább csak azok vannak meg a kezemben, amik koncerten sokszor terítékre kerültek. Az utolsó lemezről pl. tényleg csak párt dalt játszottunk koncerteken. Ahhoz, hogy jó minőségben megszólaltassuk őket, nagyon sok próba kellene, ami jelen pillanatban kivitelezhetetlen. Ezen kívül én az újjáalakulásoknak nem vagyok nagy híve. Összetett probléma ez.
Rockbook: Szintén tavaly jelent meg az Anti-Life EP-d, ami hosszas szünet után az első igazi életjeled és véleményem szerint kiválóan sikerült! Egy baja van csak: túl rövid. Mesélj, kérlek az anyag megszületéséről és a produkcióban részt vevő társaidról!
Mesélj, kérlek az anyag megszületéséről és a produkcióban részt vevő társaidról!T.B.: Említettem, hogy kialakítottam egy kisebb otthoni stúdiót. Ahhoz, hogy ezt használni tudjam, valamifajta hangmérnöki alapokat is el kellett sajátítanom. Ezt tanulgattam, és a hangzások tesztelésére nagyon jó platform volt a YouTube-csatornám és az Ola Englund (The Haunted, Feared) fémjelezte riff kihívások.
Az Anti-Life EP gyakorlatilag ennek a fejlődési, tanulási folyamatnak az elsőszülöttje. A Condemnation, Omega, és Jazmin Skies dalok voltak az elsők, amik azon kívül, hogy jó dalok, már a fülemnek is vállalhatóan szóltak. A két kemény dal felfűzhető egy világvége koncepcióra, míg az akusztikus szám egy korábbi szám, amit eredetileg az utolsó Casketgarden albumra szántam, de nem illett oda.
Az EP minden zenéjét, szövegét én írtam, minden hangszeren én játszok, az ének kivételével, amit egy japán srác Deathmetalvoicer követett el. Vele, jó szokásomhoz híven, szintén az utolsó pillanatban kerültem kapcsolatba.
Úgy volt, hogy csak instrumentálisak lesznek a dalok, de közben készítettem a YouTube-ra egy The Haunted feldolgozást, amihez kerestem énekest. Deathmetalvoicer csatornájára pár The Haunted és Dimension Zero ének cover miatt akadtam és felvettem vele a kapcsolatot. Mivel a Dimension Zero is hatalmas kedvencem, gyorsan készítettünk két feldolgozást tőlük is a The Haunted mellett, aztán persze megkérdeztem, hogy nincs-e kedve énekelni a hasonló stílusú saját cuccomon. Azóta amúgy már elég sok közös kooperációnk volt a saját dalokon kívül is.
Nyilván rengeteg ötletet felvettem ilyen-olyan formában az évek során, valamelyik teljes dal, valamelyik 3-4 riff, valamelyik megkeverve, valamelyik nem. Valamint a későbbi Sunday with Ola riff kihívásokat nem is említem, amiből már több mint százban vettem részt, ami egyenként kb. 2-3 riffet jelent. Van miből válogatni, van mit átfésülni, szóval nem ez az ok, amiért csak három dal, illetve az énekes dalok instrumentális verziója az EP.
Úgy gondolom, hogy a mai streamelős világban, feljövő „zenekarként” egy tízdalos nagylemezt kihozni ismeretlenül, egy légüres térbe, az picit olyan, mintha elvesztegetnéd a dalokat. Mivel ezek a számok fontosak számomra, szeretném, ha több figyelmet kapnának, mint az az egy nap, amikor kijön egy nagylemeznyi cucc egyben.
Régen is hasonló volt egyébként, csak más módszerekkel: nagyon kevesen hoztak ki egyből nagylemezt, a Casketgardennek is volt három demója, mire nagylemezbe vágtuk a fejszénket.
Ezzel nem azt mondom, hogy a nagylemez elavult formátum, vagy ilyesmi. Nem, hiszen én is azt preferálom. De sajnos figyelembe kell venni, hogy a Spotify pl. tök hasonlóan működik, mint bármelyik social media, és ha építkezni akarsz, akkor folyamatosan jelen kell lenned, és egyes dalokat könnyebb gyakrabban kihozni, mint egy tízszámos lemezt.
Szeretném, ha kisebb dózisokban, de gyakrabban jelennének meg BalashToth dalok, így több figyelmet kapnak művészi és promóciós szempontból is. Aztán majd, ha felépült egy bázis, akit tényleg érdekel a dolog, illetve talán addigra eljutok arra a szintre produkciós szempontból is, ahova akarok, akkor jöhet egy nagylemeznyi anyag.
Rockbook: Lesz ennek az anyagnak folytatása is?
T.B.: Olyannyira, hogy a zenei rész úgy 75%-ban meg van keverve, és már az éneket rögzítjük. Szeretném május magaságában kihozni a következő EP-t, de az első dal nyilván még előbb érkezne majd. De ez csak ilyen magamnak szabott határidő, ha nem jön össze, akkor nem jön össze. Jól haladok vele mindenesetre.
Ez egy hosszabb négydalos anyag lesz, és maguk a dalok is hosszabbak, valamint ismét ott lesz minden dal instrumentális formában is.
Rockbook: Fizikai formátum(ok)ban is elérhető lesz majd a közönség számára? Egyáltalán, te hogyan látod napjainkban a fizikai formátumok létjogosultságát?
Gondolkodok rajta, hogy a két EP-t kihozzam egy CD-n, hiszen az szinte egy nagylemeznyi anyag lenne már, de majd meglátjuk. A vinyl az más tészta, ahhoz nagyobb anyagi input kellene, így azzal még várnék. Az egész project nagyon DIY, és szeretném is, ha így maradna. Azaz minden saját kiadásban jelenne meg.
A második kérdés kapcsán: én nagy CD gyűjtő vagyok, szeretem kézbe fogni az anyagot, olvasgatni a borítót. De tudom, hogy a legtöbb ember háttérzeneként hallgat zenéket, utazás, meg mondjuk takarítás közben. Ezért is lett népszerűbb a streaming. A magam részéről mindkét formátumot használom. Ha odafigyelve akarok zenét hallgatni, akkor az valószínűleg CD lesz, ha viszont csak vezetés közben van rá időm, akkor az meg streaming.
A vinyl nálam amúgy kb. kimaradt. A 90-es években, amikor elkezdtem zenével foglalkozni, pont eltűnt ez a formátum. Míg abszolút aláírom, hogy kibontani, kézbe venni, nagyon impozáns egy bakelit lemezt a hatalmas borítóval meg minden, de szerintem rendkívül praktikátlan, és nagyon sokba kerül maga a lemez is, és a hangrendszer is, ha igazán ki akarod használni az előnyeit. Plusz az is inkább csak a régebbi, a 70-es/80-as években felvett anyagoknál van. Én inkább egy merch tárgyat látok benne, mint hanghordozót, hogy egészen őszinte legyek. És tudom, hogy most a Casketgarden újrakiadás ellen beszélek egy picit.
Rockbook: Az EP megjelenése előtt egyébként mi minden történt veled zenei téren? Más zenei formációkban tevékenykedsz-e jelenleg?
A Casketgarden után volt egy csomó vendégszereplésem. Volt annak idején egy Just Buried nevű formáció (Sin of Kain, Radikális Amputáció stb.) tagokkal, ilyen hardcore/thrash banda, az ő pár dalukban szólóztam, és a Thy Catafalque Meta lemezén az Ixión Düün dalban is volt egy gitárszólóm. Ezenkívül volt még egy Lice nevű project, amit egy észt gitáros haverom és munkahelyi kollégám hívott életre a spanyol Teitanblood dobosával és Niklasszal a svéd Shiningból. Ennek az alakulatnak ki is jött egy lemeze a Season of Mist kiadónál. Négy dalban is szerepelek, és tagnak is invitáltak, de az nem fért bele akkor. Nem csak szólókat, hanem riffeket is írtam, illetve vettem fel velük, amelyek sokszor teljesen átértelmezték a dalokat.
A legutolsó két ilyen vendégszereplésem pedig a Mutilation Case két dalában, illetve a Noble Victory egy számában elkövetett szólók voltak tavaly. Szeretem ezeket elvállalni, megtisztelő is, hogy gondolnak rám. Néha teljesen más stílusban kell játszani, és sokat tanul belőle az ember.
Rockbook: Milyen egyéb terveid vannak a jövőre nézve?
T.B.: Az 2. EP-n kívül lesz egy új death metal project a Mutilation Case/Rém vezér N-nel, amiben bár a dalok váza és a koncepció az övé, de én is részt vettem a dalok megírásában riffekkel, dallamokkal, szólókkal. Erről nem tudom, hogy mennyit mondhatok egyelőre. Lehet, hogy ez is sok volt.
Aztán nekiállok a harmadik BalashToth anyagnak is még az idén, de közben, ha találok olyan dalt, ami sehova sem illik, azt valószínűleg kihozom külön kislemezként.
Most is ezt tettem az “Impossible Exercise” című egyperces melodic death/thrash szösszenettel. A második cucchoz néztem át a gépet, és ott volt ez az eredetileg Sunday with Ola riff challenge nevezés, énekkel meg mindennel felvéve. A dobok viszont nem mindig 100%-ban passzolnak ezekben a riff kihívásokban, mert azokat fixen kapom, és aköré írom a riffeket. Szóval, fogtam a riff challenge-t, kicseréltem a dobtémákat, hozzákevertem, és hopp, ott is volt egy kész szám. Próbáltam kirakózni vele, hogy legyen hosszabb, meg komoly szövege (a riffírás nehézségeiről szól), de valahogy így volt komplett. Ki is hoztam kislemezként, mert a második EP koncepciójába nem fért bele.
), de valahogy így volt komplett. Ki is hoztam kislemezként, mert a második EP koncepciójába nem fért bele.Rockbook: Köszönjük szépen a rendkívül tartalmas beszélgetést, és további sikereket kívánunk!
T.B.: Köszi szépen, és én is köszönöm a lehetőséget!
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
