Bejelentkezés

x
Search & Filters

Itt keleten a helyzet változatlan: Junkies, Köpönyegforgatók, Peter Kovary & The Royal Rebels - Barba Negra Track

Egy akkora múltra visszatekintő zenekar számára, mint a Junkies is, előbb-utóbb beköszönt a jubileumok korszaka. Szinte minden évben alkalmat adhat valami egy nagyobb ünneplésre. Kerek évfordulók, legyen szó akár egy lemez megjelenéséről, a banda vagy akár az egyik tag születésnapjáról. Jó apropó ez arra, hogy a közönséggel együtt kicsit kiszakadjanak a megszokott kerékvágásból, és persze azok számára is jól jönnek ezek a bulik, akik már csak ritkán tudnak eljárni, és azt a néhány alkalmat a különlegességekre tartogatják.
 
A Junkies háza táján - bár csak nem rég fejezték be a Nihil 20 turnét -, újra akadt ünnepelnivaló. A Tabu lemez igazából csak jövőre lesz húsz éves, viszont mivel a zenekar negyedévszázados korba is lép akkor, nem akarták keverni a kettőt, előbbre hozták egy kicsit. Egész pontosan szeptember 1-re a Barba Negra Trackbe.
 
A fő attrakció előtt most két zenekar is megmutathatta magát, a Köpönyegforgatók nyitotta az estét 18:30 magasságában, majd a Peter Kovary & The Royal Rebels lépett színpadra. Ők nem mellesleg az idén Fonogram-díjat is nyertek az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele kategóriában.
 
A Köpönyegforgatókkal egyébként nem most találkoztam először, Szekeres Andris lemezbemutató koncertjén is látni lehetett őket, viszont elsőre jobban megfogott a produkció, az tény. Másodjára be kell valljam, nem tetszett. Vannak baromira ötletes megoldások a zenéjükben, érezni rajtuk, hogy képben vannak a hangszerükkel nagyon is, és pontosan, szinte hiba nélkül játszanak együtt. Inkább azzal van problémám, hogy valahogy mégsem ütnek a számok, pedig annyira nem áll tőlem távol a stílus, még ha nem is a legnagyobb kedvencem. Kevésnek érzem bennük az erőt, hiányzik belőlük egy kis karakter, egy kis karizma, és nem csak a számokkal ez a helyzet, hanem ének fronton is. Kiss Péter játéka a legüdébb színfolt nekem az egész zenekarban, iszonyú ízes a hangzás, hozzá illően is penget. Mind a megszólalásban, mind a stílusában észreveszek olyan elemeket, ami John Frusciantera emlékeztet - mivel a Blue Cold Jalapeñosban is játszik, ez annyira talán nem is meglepő -, de ettől még fel tudom fedezni benne az egyéniséget is, és iszonyúan élvezem.
 
Kőváry Péter és zenekara viszont már más vonalon mozog. Mind megjelenésében, mind a hangzásban egy kifejezetten átgondolt és jól felépített produkcióról van szó. Klasszikus rockban utaznak, engem leginkább a Rolling Stonesra emlékeztet a megszólalásuk, és ők is kitűnően játszottak. Tényleg, baromira rendben volt az egész, még ha nem is vett le a lábamról. A színpadképre gondosan ügyelnek, néha ezt picit már túlzónak is éreztem, bár ez utóbbi azt hiszem, tényleg csak ízlés dolga, hiszen rock ‘n’ rollról beszélünk. Azt, hogy fontosak a külsőségek semmiképp nem mondanám műfajidegennek. Talán csak túltoltak pár dolgot, ami így túlságosan is műnek hatott inkább, mint dögösnek vagy feelingesnek.
 
 
Aztán, amikor már csak a pont hiányzott az i tetejéről és végre kezdődhetett volna a buli, leszakadt az ég. Iszonyatos eső zúdult a Trackre, a közönség igyekezett a pult előtti fedett helyre húzódni, ott várta a fejleményeket. Közben a zenekar beszüntette a helyszíni jegyárusítást, én pedig megemelem a kalapom a döntés előtt, mert bár sokan voltunk már, de azért még nagyjából kezelhető volt az embertömeg, és ha érzetre kicsit “zsúfoltmetrósan” is, de elfértünk.
 
Már jó 10-15 perccel jártunk a tervezett kezdés idejétől, amikor végre elállít az eső, az áramot is visszakapcsolták a színpadon, és megjelent a kijelzőn a felirat, miszerint a helyreállítás után azonnal kezdés. Nem is vicceltek, néhány perc alatt harcra kész volt minden, és nagy lelkesedéssel bele is csaptak a srácok. Még közel húsz év távlatából is rögtön érezhettük, “itt keleten a helyzet változatlan” (ha-ha-ha).
 
 
Látszott a zenekaron, hogy igazán ki szeretnének tenni magukért, ha már az időjárás nem volt kegyes hozzánk, ők annál inkább azok szerettek volna lenni. Iszonyú jó hangulatú, pörgős bulit toltak, a színpadon egymás ugratásával, heccelésével, ahogy azt már megszokhattuk. Sajnos a koncertet a vége felé egy újabb vihar félbeszakította, de még így is majd húsz nótát eltoltak nekünk, annyira felpörgették a bulit. Furcsa ezt kimondani, de bennem még a rendhagyó körülmények ellenére sem maradt hiányérzet.
 
A koncert gerincét persze a Tabu dalai képezték, de nem sorrendben, ami egyébként abszolút nem is volt probléma. Szerintem kimondottan jól követték egymást. Persze vegyítettek közé mást is, hiszen kevés lett volna az a 13-14 szám, de mégis a legtöbb erről a lemezről hangzott el, ahogy a koncert témája alapján előre tudni is lehetett. Ami kimaradt - és nem tudom, hogy az eredeti terveknek megfelelően, vagy csak az időjárás miatt -, az a Tulajdonképpen és a Mese, no meg a hagyományosan koncertzáró Viszlát. Annyira nagy problémának ezt sem éreztem, mert a Mesét bár imádom, örültem neki, hogy most inkább olyan ritkaságokat hallhattam mint, a Sztárgyár, a Pusztítsatok el, az Arany és szar vagy az Ami benned él. A legnagyobb hatással mégis a Rózsakert volt rám, egyszerűen imádom ezt a számot és soha nem hallottam még élőben. Eszméletlen volt az egész, bár a Könnyű dal sem volt gyenge pillanat, amiben Attila akusztikus gitárt ragadott, de azért nem lett belőle unplugged.
 
 
Tök jó nótákat válogattak a többi lemezről is, örültem a Csatornapatkánynak, rég hallottam már, de mikrofont ragadott például Barbaró Attila is egy Panel erejéig, Riki Church pedig a Halloweent nyomta, ami szintén nem fordul elő azért minden koncerten. Jót derültem a Már csak a pénzért csinálom közben a közönség közé szórt irtózatos mennyiségű 100 Nihiles bankón, és ha már a showelemeknél tartunk, állati lett a vetítés is, ami megjelent a zenekar mögött. De számomra ezek azért eltörpülnek a hangzás mellett. Az tényleg hihetetlen király lett. Azt már a nemrégiben megjelent interjúban is külön kiemelte Szekeres Andris, mennyit fejlődött a produkció ilyen téren, hát egyet tudok vele érteni mélységesen. Persze sokszor hallottam már őket élőben, és sokszor volt jó, de most… Pazar.
 
Szóval számomra iszonyatosan rendben volt ez a buli, minden nehézség ellenére baromira jól éreztem magam, abszolút hiányérzet nélkül távoztam. Ami már csak azért is nagy szó, mert a hazaúton azt hiszem, összességében több időt töltöttem a Track és a város különböző pontjain arra várva, hogy legalább picit kevésbé essen az eső, mint amennyit a Junkies a színpadon, de egy percig nem fordult meg a fejemben, hogy ne érte volna meg. Aki pedig lemaradt, érdemes figyelni az eseményeket, mert bár konkrétumokkal egyelőre nem tudott szolgálni a banda, a rendkívüli helyzet miatt elképzelhető, hogy lesz még egy ilyen koncert. Ott leszek-e? Simán.
 
 
Andicsku Krisztián