Bejelentkezés

x
Search & Filters

Jászsági alakulat a viking/folk/pagan metal ösvényén: Kylfingar – Halhatatlanok (2014) lemezkritika



A jászsági alakulat a viking/folk/pagan metal ösvényén jelölte ki saját hadiösvényét és nem is tétlenkednek. Egy évvel megalakulásuk és egy EP után el is készült első teljes értékű albumuk. Az út, amin járnak egyben könnyű és roppant nehéz is. Könnyű azért, mert a stílusjegyek garmadájával gazdálkodhatnak, hogy érdekessé tegyék alkotásukat és nagyon nehéz, mert a stílus nagyágyúi nagyon magasra tették a mércét. Ráadásul ez a típusú zene élőben is megköveteli a teljesítményt…node erről majd egy koncertbeszámolón.

A CD a Nail égisze alatt látta meg az napvilágot. A borító borongós, sötét hangulatú. Kicsit talán még borongósabb is, mint maga a zene. A booklet belső oldalain kicsit variáltak a szövegek elrendezésével. Kellemes látvány, ahogy a vörösesbarna-fekete színvilágot végigvitték. A zenekari fotó is jópofa.

A lemez keverése, hangzása remek, szerencsére ezt egyre ritkábban kell külön kiemelnem, mert standard lett a jó hangzás. Piros pont a hazai hangmérnököknek. Nem igazán nevezném konceptalbumnak, de mivel a témák egy jól körülhatárolható forrásból erednek így még ez a címke se lenne túlzás. Az egységes jelző viszont határozottan megáll. A dalszövegek kellő igényességgel lettek megírva és ebben a stílusban talán nem is jelent hátrányt a magyar nyelv használata, ha a nemzetközi színtérre vágynak. Csak gondoljunk bele, hogy svéd, finn, vagy akár izlandi nyelv használatával is milyen népszerűséget értek el egyes zenekarok. A magyar nyelv legalább ennyire egzotikus. Azonban az egzotikumra építeni nem elég, kell hozzá a jó zene is. Lássuk adott-e ez az összetevő?

 


Egy nagyon hangulatos introval indul a lemez. Szeretem az introkat, főleg ha jól el van találva, mert felépít a hallgatóban egy alaphangulatot. Itt tökéletesen lett eltalálva és szépen át is folyik az első dalba. Az EP-n is szereplő Észak népe szövegében és zenéjében is a stílus kvintesszenciája. A blackes károgós, de mégis érthető ének regélős énekkel váltogatja egymást. Népi fúvós hangszer hangja képez hátteret. És én közben egy fennsíkon érzem magam, ahogy a ködben fürkészem az ellent egy szépen fényképezett vikingfilmben. Monumentális, csatábamenős jó kis nóta. A Kilenc valkűrrel a mítoszok is előkerülnek. Ez kicsit dallamosabb, könnyedebb, de a ritmusszekció rendesen odalép közben.

A Helheim  amolyan legendamesélősen visszavesz a tempóból, de határozottan bólogatásra ingerlő, élőben lehetne rá pihenni kicsit. Ennél a tracknél már egész biztos voltam benne, hogy a srácok nagyon értik és érzik a stílust. Minden apró kis díszítés, tempó és témaváltás a helyén van. Talán itt a szöveg nem lett annyira tökéletes.

A következő Sörtánc viszont nem a szélfútta vidékek képét vetítette elém és nem is a lobogó tüzek fényében úszó sültekkel és söröskupákkal roskadásig pakolt tölgyasztalokat, amiről valójában szól, hanem azt, ahogy egy fesztiválon egyszerre őrül meg ezer ember egy 40 fokra hevült nézőtéren. A föld iszaposra ázik a kiömlő csapolt komlószármazéktól, műanyag poharak repkednek üstökösként sörhabcsóvát húzva maguk után, hogy aztán a moshpitben tiporjanak rajtuk bakancstalpak. Embertelen jó koncertnóta.

Az Út Valhallába újfent csatába visz. Ebben a számban viszont nem találtam igazán kapaszkodót, pedig minden meg lett volna hozzá. Bár lehet, hogy csak azért volt ez az érzésem, mert még a Sörtánc hatása alatt voltam (harmadik hallgatásra is).

 


Az Új haza – Kölpényvihar I. amolyan történelmi témájú szerzemény. (Hasonlóknál szokott eszembe jutni az a vicces diagram, ami a neten kering és azt mutatja, hogy a diákok honnan ismerik meg a történelmet. Kisebbik szeletben a történelem óra, nagyobbikban a Sabaton dalszövegek.) Bár itt nem annyira utca-házszám pontossággal van leírva egy történelmi esemény, de Botond alakja megidézésre került. - Jelzem a kölpény kifejezés azóta nagyon megtetszett, akár ez is lehetett volna a banda neve-

A lemez második fele, ha nem is határozottan, de valamivel mintha laposabbra sikerült volna, vagy csak az első fele lett túl jó, esetleg máshogy is lehetett volna a számokat rendezni. A kiemelkedő pont itt a címadó Halhatatlanok. Nagyívű, ötletes gitártémával, amit követ a harsogó ének. Csak négy és fél perc hosszú és mégis úgy maradt meg bennem, hogy egy monumentális tétel.

A némi záró monológtól eltekintve (aminek a szövege kimaradt a bookletből) végig instrumentális Emlékek, majd a Sörtánc teljesen instrumentális változata zárja a lemezt. Itt érzem egy kicsit a számsorrendet megborulni, mert két instrumentális számot egymás után rakni, amelyek együtt közel 10 percet tesznek ki, egy amúgy lendületes lemez lezárásaként nem túl szerencsés, legalábbis én úgy éreztem, hogy leült a végére. Ráadásul, ha az introt is idevesszük a 10 számból összesen 3 instrumentális, amit én soknak éreztem. Összességében egyértelműen pozitív lett a kép. Technikailag nem lehet belekötni, egészen ötletes zenei megoldásokat hallottam. A szövegek gördülékenyek, rendben vannak a szótagszámok és a rímek is és maga a nyelvezet is jól el van találva. Csak így tovább!

 

A teljes albumot itt meghallgathatjátok:
 

 

vtb

Címkék: 
Kylfingar