Bejelentkezés

x
Search & Filters

Jazztelen: 'Rocksztárok bűne' lemezkritika



Bűnös nép vagyunk mi, de még mennyire, és már mióta! Miközben a világ a makulátlan politikusaink dicsőségét zengi, a második lemezével jelentkező Jazztelen olyan csoportot „talált meg”, amelyet talán még senki. A soros bűnbakok kérem, a kihaló félben lévő „rocksztárok” lettek – már ha éltek nálunk ilyenek valaha is. (Éltek, szerencsénkre.) De hát mi a rossz nyavalya van itt, miféle történés húzódik meg egy olyan lemezcím mögött, amelyre – vélhetően – rajtam kívül is ugrik néhány bősz rocker-nyugdíjas?
 
A helyzet mégsem annyira hátszőr-borzongató, mint amennyire az a borítóra vetett első pillanatban látszik. Sőt. A lemezindító, lendületes címadó számból az derül ki, hogy egy ifjú rajongó szülei kenik rájuk (mármint a rockerekre) gyermekük „megfertőzését”. Ha ez lenne a „rocksztárok bűne”, ennél nagyobb bajunk ne legyen! A szülők bármi nemű felelőssége persze nem kerül szóba, ahogyan a rock áldásos hatásainak távolabbi következményei sem. Egy nagy igazság viszont felhangzik a dalban: „ezeket a sztereotípiákat kéne félre dobni még”. Nagyon egyetértek.
 
„Aki nem élt meg nehéz napokat, az nem is tudja, nem is tudja mi a az a blues” - hangzik fel a másik kulcsmondat a következő, Ki voltál című dal legelején. Kár, hogy a mélyebb, igazán életszerű következtetésekig most sem jutunk el. Hogy miért is nem? Nem tudom.
 
A Vasárnap első körének nyugis szöveg-paneljei nem sütnek igazán, így azok hogyan is táplálhatnának valódi érzéseket és valódi hangulatokat?
 
 
Hú ez? Na, ezt a számot a Skorpió is megírhatta volna, ám azt beszéli már az egész város, hogy kihagyták anno, nem is értem mért. Valószínűleg azt várták, hogy a Jazztelen boldogítson vele majd minket.
 
Csalifornia. Jó dal is születhetett volna a cím szerinti szójátékból, ám azzal a sorral, hogy „nem érdekel, hogy kinek micsoda a fia”, elrontották a játékot, mert manapság inkább az apuci hatalomhoz való viszonyulása dominál az utód mindenkori pozicionálását illetően. Ezért a Csaliforniához való viszonyulásunk mikéntje és hogyanja sem következik logikusan a dal gondolatmenetéből.
 
Hagyjuk már. Ez is egy dalcím, persze. Mégis, ott a pont!
 
A rockos Bringa szövege szerint „a vázon bárkit hazavihetsz”. Ez nagyon szép és jó, tehát valószínűleg Z. Lindával is egyeztettél, hogy eljönne-e egy efféle körre.
 
Ne fesd feketére – kéri a banda a nyolcszámos CD záró dalában. Mármint „a napot”, avagy az elkövetkező napodat. Itt és most nem szeretnék ebből messzebb menő következtetéseket levonni.
 
Amit az a fentiekből nyilvánvaló, a dalok magyar nyelven szólalnak meg. Ez azt is jelentheti, hogy a zenekar nem feltétlenül kíván kilépni a nemzetközi „power blues rock” színterére. A hasonlítgatást, a nevekkel való példálózást épp ezért rátok bízom.
 
A Jazztelen tagjai pedig, még mindig: Géczy Viktor, aki egy amerikai gitárverseny-dobogós helyezettjeként tűnt ki a magyar mezőnyből. Bűdi Szilárd basszusgitár, zeneszerzés, szövegírás, ének: a médiamogulok között a legjobb zenész, a zenészek közül pedig az egyik legjobb média-guru. Dobosuk a több más zenekar által szívesen foglalkoztatott Kottler Ákos. Vendégeik ezúttal nem akkora ászok, mint az előző lemezükön szereplők. (A „rocksztárok” például kevéssé érvényesülnek. Tátrai Tibor és Póka Egon sem játszik most velük. Nem ok-okozati az összefüggés, csupán tény: a billentyűs Takács Zoltán „Jappán” stúdiójában készültek a felvételek.) Nyilvánvaló, hogy zeneileg – a gitár-virgáktól kezdve - nagyon a helyükön vannak a hangok, ahogyan az is rendjén való, hogy a mondandójuktól elvonatkoztatva a szövegiek színvonala nem poposan egyszerű.
 
És igen. Kisebbfajta tanulmányban illene felvázolni most a blues jelen hazai helyzetét, különös tekintettel a szcéna zenekarai fellépéseinek lehetőségeire. Nos, a legfontosabb helyet, a paksi Gastroblues Fesztivált a Jazztelen az idén eredményesen kipipálta. Lábatlan, Horváth Misi szervezésében? Ingyenes buli a közönség része, ami a fellépők körét bizonyos fokig determinálhatja, a színvonalat azonban nagyon nem! Reménykedésre adhat okot mostanában a Zsámbéki Blues Piknik is. A Kobuci Kertben megrendezett (általában három napos) blues-fesztiválok mellett csak a Gary Moore-megemlékezésekből kinőtt felhozatal ad további nívót a fővárosban, mivel a korábbi, e stílusban szervezett próbálkozások nem tudtak meghonosodni. És persze, ott vannak még a kocsmák… A koncertlehetőségek száma – szerintem - végső soron stagnál, de legalább értő közönség előtt játszhatnak a szerencsés zenekarok.
 
Megnyílt viszont egy bónusz lehetőség (azt, hogy valójában mennyire széles kör számára, nem tudom), mégpedig pályázat lemezkészítésekre, fellépésekre, vendég-felhozatalra. Ennek az esélynek a valóra váltása a Jazztelennek második alkalommal is sikerült. Most igényes papírtokos kiadványra futotta, a dalszövegek közlése nélkül. Végül álljon itt egy „apróság”.
 
A blues-nóták legjava a hétköznapi emberi sorsok, a való élet valós problémáit feszegetik. Ehhez képest ez a lemezanyag mintegy alternatív valóságot vázol fel a hallgatóik számára. Mindez annyiban hiteles mégis, hogy ez a szemlélet tökéletesen illik 2019. Magyarországához.
 
 
olasz
 
Támogatónk az NKA Hangfoglaló Program.