Bejelentkezés

x
Search & Filters

Joey Belladonna egy lovardában is dolgozott, miután 1992-ben kilépett az Anthrax-ből



Az Anthrax frontembere, Joey Belladonna a Music Interview Corner-nek mesélt arról, hogy mivel foglalkozott 1992-2005 között, amikor nem volt a banda tagja és elárulta, hogy többek közt egy lovardában is dolgozott.
 
"Elég sokáig voltam távol a zenekartól. Szinte már túl sokáig is. Váratlan helyzet volt és nem is én akartam, hogy így legyen, de megtörtént, én pedig elfoglaltam magamat. A feleségemmel, Krista-val együtt egy nagyon híres lovardában dolgoztam gondnokként. Többek közt a fűnyírás is az én feladataim közé tartozott, de akkora területről beszélünk, hogy két-három napba is beletelt, mire a végére értem. Sokan biztos nem gondolnák, hogy valaha is ilyesmit csináltam. Nem lett volna feltétlenül muszáj elvállalnom ezt a melót, de adódott egy lehetőség, én pedig szívesen vállaltam és rengeteget tanultam belőle. Közben amúgy volt egy bandám is, amellyel feldolgozásokat játszottunk, én pedig doboltam, mint a régi szép időkben, sőt, néha még saját dalokat is írtam. A lényeg, hogy elfoglaltam magamat és nem estem szét. Igaz, hogy elég sokat kellett várnom, de végül visszatérhettem az Anthrax-be és most is itt vagyok."