Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Kasabian 15 év után sem vesz vissza a tempóból: ‘For Crying Out Loud’ lemezkritika



Tizenöt év és hat album bőven elég volt ahhoz a leicesteri Kasabian-nek, hogy felépítsen egy saját kis birodalmat, amelybe gyakorlatilag bármi belefér: legyen az őrült, menő, vagy éppen ciki. A zene persze szinte folyamatosan változik: a 2004-es, a csapat nevét viselő album még kicsit keményebb és komolyabb volt, a 2014-es 48:13 viszont jóformán egy totális őrület Serge Pizzornótól és társaitól. Mindenesetre az elmondható a Kasabianről, hogy inkább a szórakoztatásra mennek rá, és nem feltétlenül az a céljuk, hogy a falakat is lezúzzák maguk körül.
 
A For Crying Out Loud egy újabb őrült mestermű, és ez a szövegekben is megmutatkozik, ugyanis a zenekar továbbra is szereti az ételekkel-italokkal kapcsolatos mondatokat. Már az első két dalban (I'll Ray (The King), You're In Love With A Psycho) van itt milkshake, makaróni és tengeri herkentyű is, Tom Meighan pedig azt üvöltözi dühösen az I'll Ray végén, hogy "what’s yer band called, mate?", mintha csak egy dühös részeg lenne valamelyik helyi kocsmában.
 
 
Nem mintha ez számítana, hiszen nyilván senki sem azért hallgatja a Kasabiant, mert hatalmas megfejtéseket, vagy bölcs gondolatokat várna tőlük. A zenekar ezúttal is csak kikapcsolni és szórakoztatni akar, és ezt továbbra is remekül csinálja. A Twentyfourseven pár másodperc után betalál, a Wasted egy egzotikus szigeten tartott buliba repít minket, az Are You Looking For Action elsősorban a gitártémája révén válik emlékezetessé, egyébként pedig egy őrült karnevál hangulatát idézi, a Bless This Acid House pedig egy igazi együtténeklős himnusz, amit a legkevésbé sem lehet komolyan venni.
 
A Kasabian nem véletlenül a fesztiválok egyik kedvenc bandája - a Szigeten augusztus 11-én lehet majd megnézni őket - hiszen számos olyan dalt írtak már, amelyek a nagy nyári bulikon érvényesülnek a legjobban, de az I'll Ray és a Comeback Kid talán még ezeket is felülmúlja. Előbbi elképesztően változatos, utóbbi pedig maga a csodás, végtelenül szórakoztató káosz, amit csak imádni lehet.
 
A Kasabian 15 év után sem vesz vissza a tempóból, és már bizonygatniuk sem kell semmit. Ha valaki még mindig nem kattant rá a zenekarra, magára vessen, ugyanis nagy élményből marad ki.
 
Az album dallistája:

01. Ill Ray (The King)
02. You’re In Love With A Psycho
03. TwentyFourSeven
04. Good Fight
05. Wasted
06. Come Back Kid
07. The Party Never Ends
08. Are You Looking For Action
09. All Through The Night
10. Sixteen Blocks
11. Bless This Acid House
12. Put Your Life On It