Bejelentkezés

x
Search & Filters

Kés alá feküdt Corey Taylor



A Slipknot és a Stone Sour énekese május 10-én jelentkezett az Instagramon egy fotóval, melyen egy kórházi ágyban fekszik. Taylor a következőket írta: „Mindkét térdemet műtik ma – lassan már hatmillió dollárt érek majd! Hamarosan találkozunk!”
 
A Slipknotnak a tervek szerint május 17-én a ’Jimmy Kimmel Live!’ showban van jelenése, nem valószínű, hogy Taylor addigra felépül. 2016-ban a zenésznek már volt egy műtétje, akkor kiderült, hogy évekig törött nyakkal mászkált. Akkor azt mondta, szerinte 1999-ben sérülhetett meg, amikor is az ’Ozzfest’ egyik koncertjén pont a fejére esett egy másfél méter magas színpadról. 
 
A zenekar június 26-án a soproni VOLT Fesztiválon játszik majd, augusztus 9-én pedig megjelenik az új albumuk is.