Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Későn érő típusok vagyunk, zenekarilag is." - Fish! interjú



A Fish! 2006-ban kiadott első nagylemeze óta, lépésről-lépésre haladva lett Magyarország egyik legnépszerűbb rockzenekara, bár frontemberük szerint zenéjük popnak túl kemény, metálnak túl popos, ezért egyszerűen hardpop-nak tituláják műfajukat. Kovács Krisztánnal (Senior Hal) beszélgettünk első újévi interjúnkban.

 

Rockbook: - Befejeződött az országos turnétok a Useme-vel. Honnan jött az ötlet, hogy közös koncerteket adjon a két zenekar, és hogyan sültek el ezek a bulik?

Kovács Krisztián: - A Useme nagyon új névnek számít, ugyanakkor régi 'motorosok' alkotják, jó barátaink, az első lemezük egy időben jelent meg az 'Idő van' lemezünkkel tavasszal. Ők is a popot és a metalt, rockot keverik saját stílusukban, szóval szinte kézenfekvő volt, hogy vendégként ők jönnek velünk a klubturnéra. Az 'Idő van' az előzetes dalokkal jól meg lett alapozva már tavaly óta, nyáron a fesztiválokon volt a komolyabb lemezbemutatás, így most egy elég menő klubozásban vagyunk, rengeteg új ember tart velünk és egyre többen vannak mindenhol. A Useme dalait is ismerik és a Fish! közönsége van olyan nyitott, hogy bármi bejöhet nekik.

Rockbook: - Magyarországon elég kevés zenekar alkot hasonló stílusban, mint ti. Miért éppen az általatok hardpopnak nevezett műfajra esett a választásotok?

Kovács Krisztián: - Igazából ezt magunknak találtuk ki, mert a zenénk elég eklektikus volt a kezdetekkor: rock, metal, punk, funk, rap, volt minden, mint a búcsúban. Popnak túl kemény, metálnak túl popos...ez egy ideje viszont balanszba került, mostanában inkább a popmetal dívik, de a lényeg ugyanaz: alapra vett, tökös rock, amibe minden más is belefér és igazából bárkinél betalálhat.

Rockbook: - 17 éve vagytok a pályán. Hogy látod a karriereteket? Elégedett vagy azzal, ahol most tart a zenekar, illetve vannak-e még olyan céljaitok, amiket szeretnétek megvalósítani, de eddig nem sikerült?

Kovács Krisztián: - Későn érő típusok vagyunk, zenekarilag is. :) Valójában 2006-tól lehet érdemben számítani a pályafutásunkat, addig nem volt ez túl komolyan véve. Ez alapján viszont a klasszikus, itthon megszokott 10 éves beérési szakaszban vagyunk, ami látszik is: az előző, 'Konzervzene' lemezzel sikerült szintet ugranunk, az új anyaggal pedig bebiztosítottuk magunkat az elsővonalas fesztiválbandák közé, illetve képesek vagyunk megtölteni a fővárosi és vidéki klubokat önállóan. Mindig ebben a lassú építkezésben hittünk, ami az utóbbi 1-2 évben felgyorsult, ez köszönhető reményeim szerint a jó daloknak, a hitelességünknek és a közvetlenségünknek. Meg persze annak, hogy a kortárs zenekarok folyamatosan kihalnak mellőlünk. :(

Rockbook: - Átlagosan 2-3 évente jelentkeztek új albummal. Hogyan születnek a Fish! dalok? Tudatos, hogy ennyi idő telik el két lemez között, vagy egyszerűen csak így alakul?

Kovács Krisztián: - Részben tudatos, általában ennyi kell ahhoz, hogy 'kifuttassunk' egy lemezt, klipeket csináljunk, szétjátszuk a koncerteken és ezáltal megérjen bennünk az igény az új dalokra. Ugyanakkor a témák persze folyamatosan íródnak, szóval mindig van mihez nyúlni, nem nulláról kezdjük a dolgot sosem. Azt gondolom, hogy olyan a drive a zenekarban, illetve annyi koncertünk volt a lemezzel, hogy az új cuccokra nem kell majd ennyit várni.

Rockbook: - Manapság több zenekar is országos hálózatoknál, például újságosoknál vagy benzinkutakon terjeszti a lemezeit. Ti nem gondoltatok még ilyesmire? Érdemes egyáltalán a streamszolgáltatások korában albumot kiadni Magyarországon?

Kovács Krisztián: - Minden lemezünk másmilyen megjelenést kap, ezek általában egyedi formátumok: minidisc egy konzervdobozban, usb kártya, usb karóra legutóbb, de például nem volt eddig digipack cd sem, úgyhogy legutóbb lett az is. Az arányokban van a klucs: nem biztos, hogy le kell gyártani x ezer cédét, mi inkább a kreatív, limitált megoldásokat szeretjük. Akinek erre van igénye, kapja meg és ez a zenekart is kihívások elé állítja, de tény, hogy a zenehallgatók többségének elég a youtube vagy a stream, ez van, tök oké. Az elsődleges szempont elérni a lehető legtöbb embert, aztán eldöntik, jönnek-e koncertre, a lényeg úgyis ott történik. A lemezmegjeléskor egyébként beállítottuk a Deezer stream rekordját, hadd büszkélkedjek. :) Megismerik, eldöntik, ennél több nem kell.

 

 

Rockbook: - Milyen érzés, hogy a rádió is játssza a dalaitokat? Van ennek még valami érezhető hatása manapság?

Kovács Krisztián: - Jókor kérdezed, a Petőfi átalakult, a Class FM analóg adása megszűnt. Ez a két adó játszotta az egyébként direkt rádióslágerre fazonírozott 'Ne is figyelj rám' dalunkat, elég komoly rotációban, ami a youtube nézettségen meglátszik, de messze van az aktuális popsztárok megtekintéseitől. Egyrészt jó érzés, persze, másrészt egy igazolása annak, hogy csak ilyen dal kerülhet be komoly lejátszási rátába. Ergo ha fel is kapták sokan a fejüket erre a dalra, a 'valódi' Fish! zenekarral nem biztos, hogy tudtak mit kezdeni. Pörög a név, kénytelenek foglalkozni velünk, ez meglátszik a szakmai jelöléseken is.

Rockbook: - Nemrég elnyertétek az Év Zenekarának járó Gumizsiráf díjat. Mit jelentenek számotokra az ilyen elismerések?

Kovács Krisztián: - Jegyzik a zenekart és ez jó. A Gumizsiráfhoz jobban kötődünk picit, mint a nagy szakmai díjakhoz, mert egy nagy buli az egész és az underground rock/metal közegről szól, ahonnan mi is jöttünk és ahol otthon érezzük magunkat. Idén volt Petőfi díjunk, Fonogram és Comet jelölésünk is, ami valóban azt igazolja, hogy számolni kell velünk szakmailag is. Ez nem befolyásolja sem a zenénket, sem a hozzáállásunkat, remélhetőleg ez egy folyamat, amiben talán rajtunk keresztül hasonló zenekarok is képbe kerülhetnek majd.

Rockbook: - Jó ideje főzenekarként játszotok, de van olyan - akár magyar, akár külföldi - csapat, akikkel szívesen koncerteznétek együtt?

Kovács Krisztián: - Külföldi rengeteg, a lista végtelen lenne, vannak próbálkozásaink ezügyben egyébként. Magyar zenekarok közül meg igazából szinte mindenkivel játszunk ilyen-olyan fesztiválokon, rendezvényeken, így inkább az az érdekes, hogy milyen fiatal bandákat tudunk felfedezni magunknak.

Rockbook: - Szoktál Necc Partykat tartani, ahol cikinek számító dalokat teszel fel. Hogyan indult ez be? Mennyire más a közönség összetétele, mint egy Fish! koncerten?

Kovács Krisztián: - Van némi átfedés, bulizni mindenki szeret. :) Jó tíz éve voltak hasonló partik, aztán megszűntek, szóval csak felvettem a fonalat és Levi barátommal elkezdtük kicsiben. Adtunk egy keretet és koncepciót az egésznek, így szépen kinőtte magát a dolog, ugyanis nem egy sima retro partiról van szó, a hangulat és a zenék is inkább valamiféle abszurd, vicces dolgot adnak, imádom!

Rockbook: - Milyen terveitek vannak 2017-re nézve? Várható új klip, esetleg új dalok?

Kovács Krisztián: - Klipileg késében vagyunk, mentségünkre szóljon a rengeteg koncert. December végén jelent meg egy új koncertklip a teltházas Akváriumból, amelyet a cikk alján megtekinthettek, januárban pedig egy komolyabb darab készül. Új dalokról szóltam, szerintem a tavaszi visszatérésre lesz újdonság. :)

 

 

Tóth Mátyás

 

Támogatónk a Hangfoglaló Program.