Készül a Fear Factory első albuma Milo Silvestro énekessel
2023 elején derült ki, hogy az olasz Milo Silvestro lett a Fear Factory új énekese, a banda pedig új albumot készít, amely Milo mellett a szintén tavaly érkezett dobos, Pete Webber stúdiós debütálása is lesz a zenekarban.
Az együttes gitárosa és vezetője, Dino Cazares a Download fesztiválon beszélt erről a Primordial rádiónak és azt is kiemelte, hogy mennyire elégedett a jelenlegi felállással: "mostanában minden simán megy nálunk, aminek nagyon örülök. Mindenki remekül teszi a dolgát. A dobosunk, Pete Webb egy Havok nevű thrash metal bandából érkezett, és egyszerűen zseniális. Mi csak Pete The Feet-nek becézzük. Milo Silvestro egyenesen Rómából került közénk és olyan a hangja, mint a fiatal Burton C. Bell-nek. Zeneileg talán ő a legtehetségesebb mindannyiunk közül. Tony Campos-ról pedig mit is mondhatnék? Régi barátom és már 2015 óta velem van. A Fear Factory mellett játszik a Static X-ben is, és bár több mint 30 éve ismerjük egymást, a mai napig minden alkalom élmény számomra, amikor együtt zenélhetünk.
Most tényleg nagyon rendben van minden nálunk. Igyekszünk kerülni a különféle drámákat és szerencsére az elmúlt másfél évben - vagyis a visszatérésünk óta - nem is történt semmi ilyesmi. A következő lépés mindenképpen egy új album elkészítése lesz, aztán ismét meghódítjuk az egész világot!"