Bejelentkezés

x
Search & Filters

Két nap, két színpad, közel 30 zenekar jövő héten Rock On! Fest-en! Itt a teljes program!



Szeptember első hétvégéjén ismét tömény, erős program érkezik a Barba Negra Track-be, hiszen a hazai rock színe-java és egy nemzetközi zenekar lép majd fel. Ahogy arról már korábban hírt adtunk, a közönség igényeit figyelembe véve a szervezők úgy döntöttek, hogy idén is két napos lesz a Rock On! fesztivál, mely részletes napi bontása megtekinthető alább.

A nagyszínpadon a szombati napot nem más, mint a Rudán Joe Band nyitja akusztikus programjával, mely eseményekre jellemző, hogy az énekes életművének minden korszakából felbukkannak dalok. A nap további részében fellép még a hamarosan friss nagylemezzel jelentkező, modern-metalos Magor, a szintén új albumon dolgozó Alcohol (melynek a már-már klasszikus státuszú Rockhimnusz c. dala a YouTube-on a 3 milliós megtekintettséghez közelít!) valamint a szimfo-metalos Tales of Evening.

A késő délutáni időszakban szintén a nagyszínpadon lép játszik majd az egyre növekvő népszerűségnek örvendő fiatal glam rocker csapat, a Crazy Lixx, egyenesen Svédországból! Az este folyamán fellép Magyarország első és legnépszerűbb dirty rock zenekara, a legendás Sex Action is, akiket koránt sem lehet őket minden hétvégén elcsípni, így fellépéseik mindig kiemelt eseménynek számítanak.

 

A fesztivál talán  legkülönlegesebb produkciója a P. Box lesz, hiszen ezúttal vendégként a zenekarral Koroknay Árpád mellett fellép Varga Miklós eredeti, alapító frontember is. Ebben a felállásban, két énekessel még nem volt látható a csapat!

A kisszínpadon főként az olyan magyar, keményebb vonalon mozgó underground zenekaroké lesz a főszerep, mint a Christian Epidemic, az Agregator, a Dying Wish, vagy a Kill With Hate, de megmutatja magát a nagyérdeműnek a Schrott Péter vezette Continoom, a nemrégiben hosszú kihagyás után ismét lemezzel jelentkező Ideas, valamint a lazább, pop-rockot pörgős, punkos elemekkel ötvöző Helo Zep!

Az első nap részletes beosztása:

Nagyszínpad


14:30-15:00 Rudán Joe akusztik
15:25-16:05 Magor
16:20-17:00 Alcohol
17:15-18:00 Tales of Evening
18:20-19:20 Crazy Lixx
19:40-20:40 Sex Action

Kisszínpad

15:10-15:40 Közönségszavazás nyertese
15:50-16:20 Continoom
16:35-17:15 Ideas
17:30-18:15 Agregator
18:30-19:00 Helo Zep!
19:15-20:00 Dying Wish
20:15-21:00 Christian Epidemic

 

 

A vasárnapi programban is mindenki megtalálhatja a kedvére való produkciót, a nagyszínpadon rögtön a legendás, Lőrincz Tibi vezette Stress nyit, őket pedig a magyar thrash vonal egyik meghatározó zenekara, a Remorse követi, nem is akármilyen formában - a klasszikus felállás, az ún. Old Remorse lép a deszkákra, ahol kizárólag klasszikus dalok fognak elhangzani. A késő délutáni sáv fellépői a Molics Zsolt vezette Cool Head Klan, akik nemrég jelentkeztek friss anyaggal, majd szintén friss lemezével érkezik a magyar gothic-doom metal vezető bandája, a Nevergreen, és a Remorsehoz hasonlóan a hazai thrash metal egyik vezéralakja, a Katona Főnök által vezetett Akela.

A fesztivál egyik záró fellépője a Mobilmánia lesz - akinek eddig még nem volt rá alkalma, most megtekintheti a zenekart a nemrég csatlakozott Gamsz Árpád énekessel! A rendezvény utolsó bandája a Dalriada, akik az idén megjárták a 70000 Tons Of  Metal-t, azaz a világ legnagyobb metal hajóját, valamint nemrégiben a  plzeň-i - MetalFest Open Air-en óriási lelkes közönség előtt játszottak. Lauráék exkluzív lemezelőzetes bulival készülnek és így korábban soha nem hallott, új dalokat játszanak a Rock On Fest! közönségének.

A kisszínpad vasárnapi fellépői között szerepel a hard rock-os Amberjack, a stoner vonalon mozgó Sunwharf (akiknél nem mellesleg a Dalriada dobos Rieckmann Tadeusz énekel), a mosonmagyaróvári Power, az industrial elemeket powel metalba oltó Divided, a groove metalos Stonedirt, az új lemezén dolgozó győri Orfeus, valamint hazánk két vezető doom metal bandája, a Wall of Sleep, valamint a Magma Rise.

 

A második nap részletes beosztása:

Nagyszínpad


14:30-15:10 Stress
15:25-16:05 Old Remorse
16:20-17:00 Cool Head Klan
17:15-18:00 Nevergreen
18:20-19:20 Akela
19:40-20:40 Mobilmánia
21:00-22:00 Dalriada

Kisszínpad

15:10-15:40 Amberjack
15:50-16:20 Sunwharf
16:35-17:15 Power
17:30-18:15 Divided
18:30-19:00 Stonedirt
19:15-20:00 Orfeus
20:15-21:00 Wall of Sleep
21:15-22:00 Magma Rise

 

 

Napi belépő 500 Ft, melynek összege a pultban 100%-ban lefogyasztható és egyszeri belépésre jogosít.

Jegyek az elsőnapra itt, a második napra itt vásárolhatók.

Facebook esemény itt!