Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Ki akarják törölni a bandában töltött 17 évemet és a bevétel rám eső részét is elveszik tőlem"



Fredrik Andersson-t 2015 márciusában rúgták ki az Amon Amarth-ból, amelyben 17 évig dobolt, most pedig a banda menedzsmentjével folytatott e-mailezésére hivatkozva ismét azzal vádoltak korábbi zenésztársait, hogy ki akarják törölni azt az időszakot, amit a csapatban töltött és azt is megakadályozzák, hogy megkapja a jogdíjakból és a megjelenésekből származó bevétel ráeső részét.
 
"A vége felé egyre több feszültség volt köztem és a többiek közt, és igazából sosem fogadtak be teljesen maguk közé, már a kezdeti időszakban sem, de akkor legalább még barátok voltunk és sok időt töltöttünk együtt, később azonban már úgy tűnt, hogy bármit is teszek vagy mondok, az csak rossz lehet.  Jól emlékszem egy görög koncertre, a turné utolsó bulijára, amikor a gitárosunk, Olli Mikkonen azzal jött oda hozzám, hogy a beállás során túl halkan, koncert közben pedig túl hangosan ütöm a pergődobomat és emiatt nem egyenletes a teljesítményem. Lehet, hogy nem én vagyok a legtechnikásabb dobos a világon, de az biztos, hogy mindig kiegyensúlyozott a játékom.
 
A menedzsment egyik tagja szerint túl sok pénzt követeltem a távozásomkor aláírt megállapodásban, de ez nem igaz. Csak azt a pénzt szerettem volna megkapni, ami egyébként is megillet a jogdíjakból és a megjelenésekből, de a többiek láthatóan nem akarják, hogy ezt megkapjam és azt a 17 évet is próbálják kitörölni, amit a zenekarban töltöttem."