Bejelentkezés

x
Search & Filters

Kiakadt az őt kritizáló kommentelőkre Michael Angelo Batio

Az internet egyik nagy előnye - és sokak szerint egyben nagy hátránya is - az, hogy az emberek mindent azonnal véleményezhetnek egy-egy komment formájában és bizony sokszor hangot adnak nemtetszésüknek is. Ez történt Michael Angelo Batio esetében is, aki megelégelte, hogy a hozzászólások egy része szerint "eltúlzott" és "lélektelen" a játéka.
 
"Egyesek azt hiszik, az a célom, hogy mindenáron felülmúljak másokat, de ez nem igaz és soha nem is törekedtem erre. Az viszont kétségtelen, hogy komolyan veszem a zenélést és a zenetudományt is és folyamatosan tanulmányozom a műfajt. Szükségem is van rá, hiszen oktatóanyagokat adok ki és a Guitar World újságírója voltam. Vannak azonban olyan arcok - köztük sok gitáros is -, akik úgy érzik, ők majd megmondják a nagy igazságot és leírják egy kommentben, hogy nem tudok érzéssel játszani, Gilmour pedig simán lenyom engem egyetlen akkorddal. Nagyon elegem van már ebből a klisés dumából. Félreértés ne essék, imádom David-et, de ez a megjegyzés akkor is hülyeség. Saját zenei világom és hangzásom van, illetve a pengetési stílusom is szokatlan. Körbeturnéztam a világot és bár öregszem, mégis gyorsabban játszom, mint fiatalabb koromban. Jó lenne, ha az említett kommentelők is látnák a teljes képet, de ezek a gitárosok sajnos nagyon nehéz esetek..."