Bejelentkezés

x
Search & Filters

Kibékülnek-e valaha a Krokus és a Twisted Sister frontemberei?

A Twisted Sister frontembere, Dee Snider még 1982-ben haragudott meg a Krokus tagjaira, miután a zenekar felkérte a feleségét, Suzette-et, hogy varrjon fellépőruhákat nekik, végül azonban nem voltak hajlandó kifizetni a munkáját. Snider később egy egész fejezetet szentelt a könyvében a svájci zenekarnak, akiket mindennek elhordott és úgy fogalmazott, hogy legszívesebben egy tó fenekére juttatta volna őket. A Krokus énekese, Marc Storace most azt nyilatkozta, hogy ő szívesen lezárná a vitát, sőt, pár éve meg is tette volna az első lépést a békülés felé, Snider azonban nem volt hajlandó egy színpadra állni vele.
 
"Mindössze annyi történt, hogy nem tetszettek nekünk a ruhák amiket a felesége varrt, és úgy döntöttünk, nem vesszük meg őket. Nyilván nem fizetünk valamiért, amit nem akarunk megvásárolni. Azt hiszem, ehhez jogunk van. smiley Aztán összevitatkoztunk velük, a turnémenedzserünk pedig kidobta és elégette a ruhákat. laugh A rock 'n' roll már csak ilyen, de tudni kell továbblépni és elfelejteni dolgokat. Pár éve mindketten felléptünk volna a Wacken fesztiválon a Rock Meets Classic keretében, ami abból áll, hogy különböző énekesek lépnek fel egy rockbandával és egy szimfonikus zenekarral. Úgy terveztem, odamegyek Dee-hez, kezet nyújtok neki és meghívom egy sörre, hogy fátylat boríthassunk az egészre, ő azonban kijelentette, hogy csak akkor hajlandó fellépni, ha engem kitesznek a projektből.  Ezt megelőzően már kétszer dolgoztam ezzel a projekttel és nagyon korrektek voltak, mert azt kérték, én döntsem el, hogy mi legyen. Tudtam, mekkora lehetőség nekik, hogy Snider-rel léphetnek fel, úgyhogy félreálltam az útból, de azt hiszem, ebből is látszik, hogy miatta van még mindig harag köztünk."