Killswitch Engage: a banda minden tagja kiveszi a részét az új dalszövegek megalkotásából
2019-ben jelent meg a Killswitch Engage legutóbbi albuma, az Atonement, a banda azonban egy ideje már dolgozik a következő nagylemezén, amellyel kapcsolatban Adam Dutkiewicz elárulta, hogy ezúttal a zenekar minden tagja jobban kiveszi a részét az alkotásból, sőt, még a dalszövegeken is közösen dolgoznak.
Adam Dutkiewicz
"Még csak a demózásnál tartunk, de már elég sok ötletünk van. Jesse (Jesse Leach, a banda frontembere) folyamatosan írja és csiszolgatja a szövegeket, amelyekből ezúttal mindannyian kivesszük a részünket. Jesse megmutatja, hogy mit hozott össze, mi pedig elmondjuk, hogy mi tetszik nekünk és mi nem, és melyek azok a gondolatok, amelyekkel tudunk azonosulni és amiket érdemes lenne jobban is kibontani. A korábbi albumoknál túl sok terhet vettem a vállamra, ami odáig fajult, hogy az előző lemeznél már szinte mindent én csináltam, ezért a többiek nem is igazán érezték a magukénak. Most szerettek volna nagyobb szerepet vállalni a dalszerzésben és a produceri munkában, én pedig örömmel engedtem nekik. Fontos számomra, hogy mindenki elégedett legyen, és egyébként is azt vallom, hogy a kommunikáció a kulcsa mindennek. Az a cél, hogy végül egy olyan album készüljön el, amelyre mindannyian büszkék lehetünk, mert tényleg az együttműködésünk gyümölcsének érezzük."