Kirk Hammett vendégeskedik a Goodnight, Texas új dalában: 'Runaways'
A 2010-ben alakult Goodnight, Texas elsősorban folk rockot játszik gondolatébresztő szövegekkel, amelyeket a banda két énekes-dalszerzője, Patrick Dyer Wolf és Avi Vinocur ír, Runaways című új dalukban pedig a Metallica gitárosát, Kirk Hammett-et is hallhatjuk.
Patrick lelkesen mesélt az együttműködésről: "ez az eddigi legrockosabb dalunk, ami természetesen nagyban köszönhető annak, hogy Kirk Hammett egy igazi wah pedálos szólót játszik benne a legendás Greeny gitárján. Még mindig meg kell csípnem magamat, hogy elhiggyem, hogy ez tényleg igaz. A fő riff már az előző album óta ketrecbe zárt vadállatként tombolt a vázlataim között és nemrég úgy éreztük, ideje szabadon engednünk. Ez persze nem azt jelenti, hogy elhagyjuk a bendzsót és a mandalint, sőt, ha eléggé hegyezitek a fületeket, hallhatjátok, hogy ebben a dalban is van egy kis bendzsós rész a két elektromos gitár, a masszív dobtémák és a mélyre hangolt basszusgitár mellett, 2:25 körül pedig egy élő metal legenda is becsatlakozik hozzánk."
Facebook kommentek