Mivel a koncert napján csatlakoztam a Rockbook Rockmagazin csapatához, így előzetesen nem tudtam úgy alakítani az időrendemet, hogy az előzenekarokra is odaérjek; a koncertbeszámolóban ezért nem térek ki rájuk. Legközelebb már úgy fogom tudni szervezni az egyéb elfoglaltságaimat, hogy teljes képet adhassak az olvasónak az adott eseményről.

Nos, valljuk be, a kalózmetalos Alestorm koncertjére nem azért megy az ember, hogy a zenétől átszellemülten világmegváltó gondolatokkal zsonglőrködjék, vagy hogy a pipa végit rágva pöfékelje fel a mélyről jövő bölcsességeket. Nem, a Bodor Mátéval két éve kiegészült banda fellépésére egy dolog miatt megy el mindenek előtt a közönöség: hogy bulizzon! És atyaég, azt megkaptuk, de akkora lendülettel, hogy nem győztünk levegő után kapkodni.

Nagy elvárásokkal érkeztem a koncertre mind a zenekart, mind a közönséget illetően, s egyikben sem kellett csalódnom. Beszédes, hogy a Barba Negra Music Club előtt pár percenként felcsendült az Alestorm örök himnusza és egyben hitvallása: „DRINK, DRINK, DRINK!” (Van egy sanda gyanúm, hogy az éneklésben élenjárók előzetesen már eleget is tettek a felhívásnak.)

És az Alestorm megadott mindent ahhoz, hogy az este hasonlóan emelkedett hangulatban folytatódjék. Chris és csapata rögtön a klasszikus Keelhauled-dal ragadta meg a közönséget, s onnantól nem is eresztette el egy percre sem. A partyhajó már ekkor tele volt izzadó, alkoholra és vérre szomjazó lelkes kalózokkal, akiknek harci kedvét csak emelte a nyitószámot követő felhozatal. Máris belecsaptunk az új lemez klasszikusába, az Alestorm-ba, amit a 2014-es album Magnetic North-ja követett, majd a személyes kedvencem, a Mexico nem hagyta, hogy akár csak egy szám erejéig ne ugráljak, képzeletbeli kardomat az ellenségre szegezvén. Idáig voltam képes a helyszínen megjegyezni a setlistet, mert utána már nem érdekelt, csak élveztem a koncertet, pattogtam föl-alá, pogóztam, estem és keltem még úgy másfél órán át. Jó és korrekt volt a dalválogatás, a 19 tétel lehetőséget biztosított arra, hogy a zenekar munkásságát felölelő koncertet kapjunk, mindegyik lemezről legalább két dallal a sorban. A legtöbb szám (6 darab) a turné címadó lemezéről, a No Grave But The Sea-ről került ki. Külön öröm volt a vendégfellépőkkel kiegészült Hangover is.

Rengeteg apró momentum tette emlékezetessé a koncertet, kezdve a díszlettől (a hatalmas gumikacsa beleégett a retinámba), a dalválasztéktól, a vicces felkonfokon át (a Nancy the Tavern Wench-et azzal vezette fel Chris, hogy nem csak azért vannak itt, hogy a kedvelt dalokat játsszák, hanem olyanokat is, amiket nem fogunk bírni, bocsi) egészen a közönség hatalmas energiájáig. Ez utóbbit jól jelzi a Captain Morgan's Revenge-et indító wall of death, ahol 20-30 ember – köztük én is – dominóként dőlve egyszerre fogott padlót a nagy elánnal elindított roham során. Beletelt egy percbe, mire mindenkinek sikerült talpra állnia, ami nem csoda, tekintve, hogy e művelet elvégzéshez egy-egy ember feje felől nem ritkán 3-4 másik lelkes tagot is el kellett távolítani.

Azonban nem volt tökéletes ez a koncert sem. A hangosítással voltak időnként problémák (mindenki másra panaszkodott, én az éneket nem hallottam mindig jól), a háttéranimáció pedig végig egyetlen kivetített kép volt. Kihagyott ziccernek érzem a színpad közepére rakott gumikacsát, ami végig árválkodott a fellépés alatt; szinte már sajnáltam szegénykét. Vártam volna, hogy kezdjenek vele valamit a srácok, meglovagolják – kis képzavarral élve – vagy poénból a csőre alá tolják a mikrofont, hogy az egy főre jutó ugatások túlsúlyát legalább mérsékeljük némi hápogással. (Aki nem érti, hallgasson bele az új lemez ebeknek szóló verziójába.) Számomra negatívum volt még Bodor Máté passzivitása a magyar közönség felé. Mégiscsak az első Alestorm-koncertjét adta hazai közönség előtt, ezért reméltem, hogy az amúgy kifogástalan riffeken és gitárszólókon túl kapunk valamit tőle, legalább egy magyar nyelvű üdvözlést. De hát Mátéról tudható, hogy nem a szavak embere, s nem is ezért szeretjük. Mindenesetre lelkes mosolygással és grimaszolással hálálta meg minden alkalommal, amikor a közönség skandálni kezdte a nevét.

Látni kell azonban, hogy ezek mind-mind csupán apró porszemek a gépezetben, amik eltörpülnek amellett a minőségi zenélés és hatalmas buli mellett, amit a srácok produkáltak. A komolytalan, ugráltatós partyzenében, az ehhez passzoló pirate-életérzésben, illetve a tarka megjelenésben és színpadi őrültködésekben gazdag előadásmódan rejlik az Alestorm ereje, amit teljes mértékben ki is használt a banda. S talán nem tévedek nagyot azzal sem, hogy valószínűleg másnap sokan ébredtek sűrű nyögések közepette azokkal a sorokkal, hogy:

„I got a hangover.

I've been drinking too much for sure.”

Az Alestorm setlistje:

01. Keelhauled
02. Alestorm
03. Magnetic North
04. Mexico
05. That Famous Ol' Spiced
06. The Sunk'n Norwegian
07. No Grave But The Sea
08. Nancy the Tavern Wench
09. Rumpelkombo
10. 1741 (The Battle of Cartagena)
11. Hangover
12. Pegleg Potion
13. Over The Seas
14. Bar ünd Imbiss
15. Captain Morgan's Revenge
16. Shipwrecked
17. Drink
18. Wenches & Mead
19. Fucked with an Anchor

További fotókhoz klikk ide!

Petróczi Rafael


Fotók: Barba Negra