Bejelentkezés

x
Search & Filters

KISS: Elhunyt a Gene Simmons magyar származású édesanyja, Klein Flóra



Gene Simmons felesége, Shannon tudta a szomorú hírt a Facebook-oldalán, hogy elhunyt a KISS basszusgitáros-énekesének magyar édesanyja, Flóra "Florence" Klein, aki Kovács Flóra néven született és nemcsak ő, hanem Simmons édesapja, Witz Ferenc is magyar. Shannon úgy fogalmazott, hogy Flóránál jobb nagymamát és anyóst kívánni sem lehetett volna, nagyon szerették őt és nagyon fog hiányozni nekik, Simmons pedig néhány hónappal ezelőtt nyilatkozott róla.
 
"A 92 éves édesanyám, Flóra Klein az én hősöm. 14 éves volt, amikor elvitték egy koncentrációs táborba, ahol végig kellett nézni, ahogy bevonszolják az anyukáját egy gázkamrába és a többi rokona is meghalt a testvérén, Larry-n kívül. A szörnyű tragédia ellenére azonban végtelenül kedves és optimista ember, aki a jót látja mindenkiben. Én biztos nem lennék képes erre. Egyedül nevelt engem Izraelben, apám, Witz Ferenc elhagyott minket, amikor hatéves voltam, két évvel később pedig anya amerikai rokonaihoz költöztünk egy jobb élet reményében, de természetesen egyikünk sem beszélt egy szót sem angolul. Anya egy gyárban kapott állást, ahol szinte rabszolgaként kezelték az alkalmazottakat: heti hat napot dolgoztak, nem volt ebédszünet és még a minimálbért sem kapták meg. Naponta ezer kabátra kellett lyukat és gombot varrnia és csupán fél pennyt kapott minden gombért.
 
 
Apám volt élete szerelme. Huszonötször utazott el hozzá Izraelbe, annak ellenére, hogy az a gazember elhagyta őt, majd újra megnősült. Később tudtam meg, hogy öt fél testvérem van apai ágról - mindegyik más anyától. 80 valahány éves volt, amikor meghalt és egy 35 éves nővel élt együtt akkoriban, szóval sosem változott meg."
 
 
 
A KISS szeptemberben jelentette be, hogy 2019. január 31-től megkezdik End Of The Road című búcsúturnéjukat, amely Kanadában és Észak-Amerikában indul, de világszerte lesznek állomásai.