Bejelentkezés

x
Search & Filters

A klasszikus albumok hangulatát idézi majd az új Scorpions lemez



A Scorpions éppen új albumon dolgozott a koronavírus járvány kitörése előtt és bár a csapat tagjai most is dolgoznak otthonukban a dalokon, a lemez megjelenése átcsúszik 2021 elejére. A banda frontembere, Klaus Meine szerint azonban a rajongóknak megéri várniuk, mert az új anyag a zenekar klasszikus albumainak hangulatát idézi majd.
 
"Elég sok időnk lett a kialakult helyzet miatt, de ez valahol jó is, mert fel tudunk készülni a következő turnénkra, amelyen már új dalokat is játszunk majd, illetve szeretnénk néhány klipet is leforgatni a közeljövőben. Nyilván tudjuk, hogy képtelenség visszaforgatni az idő kerekét, mégis a Lovedrive (1979, az Animal Magnetism (1980) és a Blackout (1982) hangulatát idézzük meg ezzel az új albummal. Rudolf Schenker fantasztikus riffeket írt, én pedig több szöveget írtam, mint valaha. Egész máshogy dolgoztunk, mint az elmúlt tíz évben, és annyit már most kijelenthetek, hogy ez egy igazán ütős hard rock lemez lesz."