Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Kolosszus” - Lazarvs koncertbeszámoló: Csongrád, Tisza Presszó, 2021.06.26.



Tőlünk egy kőhajításnyira zajlik az élet: megyénk az utóbbi időben mintha kezdene mélyálmából felébredni, azon belül most leginkább Csongrád, mely ismét helyszíne volt egy kiváló estének. A Tisza Presszó programsorozat részeként hazánk egyik ékességét, a sludge-doom szörnyeteg Lazarvs-t tekinthettük meg ezen a szombati napon. Kíváncsian vártam a találkozást, ugyanis ennyire nehézsúlyú fellépő tán még sosem szerepelt a sörkert színpadán. Az első szezonban még volt egy The Southern Oracle, de vadság és brutalitás szempontjából a Lazarvs triója vitte a prímet. Félreértés ne essék: az idei program kellőképpen változatos, mindenki meg fogja találni a magának valót, a rap zenétől, a rock zenén át egészen a jazzig. A kedves szervezőség ügyelt arra, hogy mindenféle izgalmas zenei stílus képviselhesse magát.
 
Retrospektív.
 
Időközben ugye megváltozott a világ, a tavalyi év akkora pofont adott a kulturális és szórakoztató iparnak, mint még soha, így sokaknak csak most jöhetett el az a pillanat, hogy visszatérhessen a régi kerékvágásba. Újra koncertek, végre működhet a gépezet, a szervezők, zenészek és a közönség nagy örömére. Senki se tudja meddig fog tartani ez az állapot, de miért ne élhetnénk a mának, igaz?
 
A kolosszus.
 
A kezdés 20:00-ra volt kiírva, mi mindenesetre megérkeztünk időben, így láthattuk, hogy a srácok szépen beépítik a színpadot hatalmas Orange és Laney ládákkal, előkerült egy gyönyörű gyöngyházfényes-glitteres Pearl dobcucc, majd némi gitár beállítás után soundcheck. Már a beállásnál úgy szólt kifelé a cumó, hogy atyaég, a Methusalem hangjai betöltötték a kerthelyiséget. Fél 9 magasságában aztán belekezdtek a fiúk a módszeres pusztításba; ahhoz képest, hogy 11 hónap hiátus után ez volt a legelső (!) fellépésük, semmilyen negatív változást nem tapasztaltam. A dalokban rejlő düh és agresszió simán átjött, talán az első pár számnál éreztem, hogy „valami van” de aki ennyi kihagyás után újra színpadra áll és nyomja kifelé magából a nótákat, nem meglepő, ha kicsit máshogy alakulnak a dolgok. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy játék közben jön bele igazán az ember és ez pontosan így is történt a srácok esetében. Konkrétan nyomasztó fekete lávaként ömlöttek ránk a riffek és Titanic súlyával zúzták szét a hallójáratainkat. Az atmoszféra zsibbasztóan fojtogató volt. Az átvezetőként funkcionáló ambient részek csak növelték ezt az érzést. De hát, erről van szó, kérem szépen. Ezt nem lehet máshogy játszani, ezt csak így lehet. Egy régi barátom mondta még, hogy „a színpadra ölni-meghalni megyünk” – és ez metal műfaj esetében hatványozottan igaz. Persze, NEM szó szerint kell értelmezni, hanem maga az elv, hogy az ember alázattal viselkedik a műfaj iránt, méltóságteljesen és totális odaadással éli meg az egészet, miközben bőven 100 százalék fölött teljesít. 
 
 
A srácok karizmatikussága továbbra is átütő erővel jött le a deszkákról, rutinosan bemozogták a rendelkezésre álló teret. Andris jellegzetes gesztusai/megőrülései ugyanúgy a Lazarvs-élmény szerves részei, mint Makkos ikonikus dobverőpörgetései két pergőleütés között vagy Zoli szélesterpesz-rock and roll attitűdje. Mindenki abszolút kitett magáért, ez érződött, aminek viszont nagyon örülök, hogy végre élőben hallhattam a legutóbbi album dalait. Azt kell mondanom, élőben sokkal, de sokkal nagyobbat ütnek (ez borítékolható volt, de ugye kíváncsi az ember), az olyan számok, mint a Lazarvs, a Solar King vagy a záró Warmaster. Ez a bő másfélórás dalcsokor kellemesen szétvitt. Azt vettem észre még, hogy Zoli az utóbbi időben egyre többet vokálozik a basszusgitár mellett, ez kifejezetten jót tett a produkciónak, sokkal súlyosabb és változatosabb lett tőle a muzsika. Ráadásul ahol két ének van felvéve a lemezen (akad egy pár), azt a feeling-et így egy az egyben vissza tudják élőben is adni. 
 
 
 
A hangzás bombasztikus volt. A basszus adta a gyomrosokat, a gitárriffek szétfűrészelték az agyadat, és a dob közbe puha péppé kalapált, az élet apró örömei ezek. Külön szépsége a dolognak, hogy a számokban rejlő sötétség képes a kibontakozásra és egy ilyen ügyesen balanszált sound mellett, ez, ha lehet, még finomabban kidomborodik. Nem sok hozzájuk hasonló bandát ismerek, akik a precíz játék mellett, ennyire odafigyelnének a hangzásra is. Akárhányszor láttam őket, mindig meg tudtak lepni valamivel, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. A Lazarvs tipikusan az a zenekar (és az hogy „tipikus” nem ironikusan értem) amit minden hétvégén szívesen megnézel, mert egy élmény átélni az egészet. Olyasmi rutin és harmónia uralkodik a fellépésük alatt, amire csak a nagyok képesek, talán a lengyel Vader-t láttam így zenélni anno egy kis klubban. Rendkívül inspiratív tud lenni, amellett, hogy kőkemény módon odapirítanak mindenkinek. Meg merem kockáztatni, hogy a Lazarvs élőben most még kegyetlenebbül szólt, mint lemezen. 
Maximális respekt a hangmérnököknek. 
 
 
Végszó.
 
Ritka pillanatok egyike volt ez a nap. A meglepően szerény nézőszám ellenére egy csodás eseménynek lehettünk a szem és fültanúi, amiért nem lehetünk elég hálásak a zenekarnak, a szervezőségnek és a helynek. Köszönet mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult, hogy gördülékeny módon menjenek a dolgok, soha rosszabbat!
 
Lazarvs setlist:
 
01. Abraham
02. Methusalem
03. Godslayer
04. Solar King
05. Reaping
06. Hellish Nazareth
07. Black November
08. Lazarvs
09. Golden Goat
10. Death
11. Slaves
12. Pothead
13. Warmaster
 
 
Lupus Canis
 
Fotók: Novák Attila