Bejelentkezés

x
Search & Filters

Komoly problémával küzdő korábbi dobosáról adott helyzetjelentést a Nightwish

Jukka Nevalainen 2014-ben döntött úgy, hogy pihenőt tart és nem turnézik tovább a Nightwish-sel, mert a kóros álmatlanság miatt nem tud megfelelő teljesítményt nyújtani. A dobos tavaly hivatalosan is átadta a helyét Kai Hahto-nak, de ahogy az a zenekar billentyűse, Tuomas Holopainen helyzetjelentéséből kiderül, a barátság továbbra is megmaradt.
 
"Néhány hete találkoztam Jukka-val. Elég közel lakunk egymáshoz, így egyébként is gyakran összefutunk, legutóbb pedig egy igazi fiús estét tartottunk pókerezéssel és Rambo filmekkel. smiley Szerencsére most már kifejezetten jól van, vidám és boldog, de a turnézás szóba sem jöhet, mert valószínűleg ismét jelentkezne az álmatlansága. Én is küzdöttem egy rövid ideig ezzel, így pontosan tudom, milyen szörnyű és alattomos probléma. Továbbra is úgy gondolom, hogy ő az egyik legjobb dobos a világon, az pedig nagyon érdekes, hogy teljesen más stílusban játszik, mint Kai. Mindketten zseniálisak, de egészen máshogy."
 
 
A Nightwish 'Human. :||: Nature.' című dupla albuma április 10-én jelenik meg, december 7-én pedig élőben is megnézhetjük a zenekart a Papp László Sportarénában.
 
a Concerto Music bemutatja: Nightwish World Tour 2020
2020. december 7., hétfő 
Papp László Budapest Sportaréna
Nightwish koncert + vendégek
 
Belépő: normál állójegyek 16.900 Ft, kiemelt állójegyek 19.900 Ft, ülőjegyek 13.900-19.900 Ft
 
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában.