Bejelentkezés

x
Search & Filters

Könnyed virtuozitással a Rainbow nyomdokain - Tower Of Babel: Lake Of Fire (2017) lemezkritika



Három ember áll egymással szemben a temető mellett. Három elszánt, győzni akaró ember. Három mesterlövész. Az egyik nem is annyira jó, a másik nem is annyira rossz, a harmadik meg – hát az bizony csúf. Telnek a másodpercek, mindegyikük a megfelelő pillanatra vár: életük minden megszerzett tapasztalata összpontosul mozdulni vágyó kezeikben – aztán… De nem is folytatom, hiszen mindenki ismeri Leone klasszikusát, aminek csúcspontján a főszereplők párbajban mérik össze erejüket, hogy aztán a győztes mindent – vagy semmit – vihessen.

Valahogy ez a jelenet jutott eszembe a Tower Of Babel nevű csapat esetében, ami meglehetős névtelensége ellenére három nagyágyút – ehhh, előbb még csak coltokról beszélhettünk – is párbajra szólíthat: Joe Stump jelenleg a Blackmore-örökség egyik legjobbja, akinek technikája a hagyománytisztelet mellett tartalmazza a Ritchie-éra óta eltelt negyven év technikai fejlődését, Van Halenestől, Malmsteenestől együtt, és ha a jelenlegi Rainbow turné körút során Blackmore mesternek gondja támadna – nem a húrokkal, mert azokkal mostanában bizony néha akad –, akkor Stumpot nyugodtan a helyére lehetne állítani, már ha egy legendát bármilyen aspektusban lehetne pótolni.

De tovább is van, mondjam még? A billentyűs, Maestro – nem, ez nem a megszólítás, hanem a művésznév, ami nem kis önbizalomról árulkodik – Mistheria korábban az Artlanticában varázsolta a billentyűket, amúgy neoklasszikus stílusban – a név ugyebár kötelez, az énekes pedig, Csaba királyfi – izé, Csaba Zvakan a Metal Machine-ból lehet ismerős a nagyérdeműnek. Nem véletlen a Dio szólólemezről kölcsönzött elnevezés; hősünk egy rekedtre fagyizott Dio orgánumával és manírjaival gyarapítja a klónok – tisztelők – egyre tekintélyesebb sorát. Nos, aki azt mondja, nem fér meg két dudás egy csárdában, annak igaza van, mert itt három fér meg egymással, igaz – és most visszautalok ismertetőm elejére – állandó párbajt provokálva, aminek áldozata azonban legfeljebb a hallgató lehet. Az átalakulás pedig a zombifilmekhez hasonlóan látványos: a permanens vigyor, ami automatikusan ülhet ki az arcunkra, árulkodik arról, hogy bizony sikerült a zenészeknek örömmel fertőznie a hozzáértő nagyérdeműt.

 

 

Az együttes, mint ahogy eddig is sejtetted, a Rainbow hagyományok új üdvöskéje, és ha azt mondom, hogy ebben a stílusban vannak annyira jók és felkészültek, mint a David Readman által lassan Whitesnake tribute-banddé váló Woodoo Circle, akkor nem hiszem, hogy sokat tévednék. Van tehát gitárhős, billentyű-mester a maga hammond és egyéb klasszikus hangszíneivel valamint a sztenderd követeléseknek megfelelő énekes – már csak jó dalok kellenének ahhoz, hogy szivárványosnak lássuk az eget. Örüljünk hát, mert a példakép építette alapokra helyezett Bábel-toronyban egy nyelvet beszélnek: a zene nyelvét, mégpedig szakmaival bővített felső fokon. Így aztán persze előfordulhatnak ismerős fordulatok, mint például a "Midnight Sun", ami tulajdonképpen a "Lost In Hollywood" új értelmezése is lehetne, vagy a "Lake Of Fire", ami bármelyik Dio szóló albumon elférne, de oda se neki: mint említettem, alapokról van szó, és a felépítmény bizony modernebb, mint amire számíthatsz.

Stump, Csaba és a Maestro párbajai olyan össztüzet eredményeznek minden egyes dalban, hogy győzd kapkodni a fejed! Még milyen jó, hogy itt csak hangjegyek röpködnek a levegőben, és nem acéllövedékek... A fiúk pedig győzik szuflával – sőt, alkalmat adnak arra is, hogy összehasonlítsuk őket az ihletővel, hiszen megmutatják, milyen a felturbózott "Eyes Of The World" –, még akkor is, ha az utolsó számban Csaba kiszáll, hogy teret adjon a két hangszeres küzdelmének, ami minden egyes hangfetisisztát nyálcsorgatásra kényszeríthet: ez bizony a tömény technikai virtuozitás és hanghalmozás ideje, bevállalva annak az axiómának a  megdöntését, miszerint a kevesebb néha több. Hát nem.

De maradjunk a valóság és a megszokottság talaján, ha kedvet érzel egy könnyed virtuozitással felvezetett Rainbow-féle lemezre, ess neki, és még az sem fog ártani, hogy előre tudod a párbaj eredményét!

 

 

Garael

Forrás: Dionysos Rising