Bejelentkezés

x
Search & Filters

'Köpök rátok' - Itt az új Tankcsapda klip az ősszel megjelenő albumról



2014. május 13-án vadonatúj dallal és a hozzá tartozó videoklippel, koncert bejelentésekkel, és saját sörrel jelentkezett az idén 25 éves Tankcsapda. Az év rendhagyó módon indult, hazai koncertek nélkül, márciustól májusig 11 ország 19 városát érintő Európa turnén vett részt a zenekar. A különleges turné egyedülálló a Tankcsapda pályafutásában, ilyen formában először járták be Európa számos nagyvárosát, és először fordult elő az is, hogy Tankcsapda turné hazai koncert nélkül szerveződött. A turnéról bővebben itt olvashattok.

 

A készülő jubileumi korongról itt az első, végre egy rendesen odamondogatós, kőkemény Tankcsapda dal! A zenekart ért rendszeres vádak, hogy poposodik, eladták magukat kritikákra megszülettet a válasz, ami nem éppen rádióbarátra sikerült, viszont meghatározza az irányvonalát az új albumnak. Jóval keményebb, mint a MAFV (Magyarország, mi a fasz van ?) című, amire érdekes módon nem jött kritika, de rádióban sem hallani… Lukács Laci, a Csapda frontembere így nyilatkozott az új nótáról:

 

„Ez egy agresszív és személyes hangvételű darab. Az elmúlt huszonöt évben a rengeteg pozitív dolog mellett időnként olyan kritikákat is kaptunk, amikre az ösztönös válaszunk végül így öltött testet. Persze nem csak mi, de minden olyan ember is magáénak érezheti ezt a dalt, aki nem az irigység és a rosszindulat szülte kritikákkal foglakozik, hanem úgy meri élni a saját életét ahogy neki tetszik!”

 

Tankcsapda - Köpök rátok

 

 

Az új szerzemény dalszövege:

 

Ha a szívemet átszúrnám, ha a fejembe golyót eresztenék
Ha megölném magam a színpadon, talán az se lenne elég
Ha ugranék és a fejem a lábaid előtt loccsanna szét,
Akkor is annyit mondanál, hogy megjátssza az eszét
Biztos eladta magát, biztos megvette a halál
Ezen túl nem lesz lakat a számon ezen túl bárki, ha megtalál
Annak a saját fegyverével intézem el a képét
Ne akarj velem háborút, inkább őrizd meg a békét
Őrizz meg!

Lassan mindenki jobban tud már nálam mindent rólam, hogy
A lelkem az ördögé lett és hogy a régi énem hol van
Lassan mindenki jobban tud már rólam mindent nálam én
Köpök rátok, nesztek itt van a véres nyálam
Mennyi nyomorult patkány mennyi szánalmas féreg
A sötétben haldokoltok közben én a Fényben élek
Mennyi szánalmas patkány várja végre a vérem végét
Ne akarj velem háborút, inkább őrizd meg a békét
Őrizz meg!

Nem vagyok angyal, látod a fejemen
Semmilyen glória nincsen
De az ördögtől sem kérem hogy
Bármiben is segítsen
Nincsen szárnyam nincsen szarvam
Embernek szültek
De ott maradnak a szarban, mind
Akik ellenem készülnek

Mennyi szánalmas patkány
Mennyi nyomorult féreg
Mennyi szánalmas patkány
Mennyi nyomorult kis féreg...
A sötétben haldokoltok közben
Én a Fényben élek
Ti a sötétben haldokoltok, közben látod
Én meg a Fényben élek

 

A Tank’s Not Dead turné alatt összesen 22485 km-t utaztak Lukács Laciék, turnébuszban, hajón, és repülőn egyaránt. A koncertek és a helyszínek egytől-egyig különlegesek voltak, számos élmény és kaland színesítette az elmúlt két hónapot. Zürichben Fejes Tamás dobos születésnapját ünnepelték, Berlinben 20 éve nem játszott a zenekar, Koppenhágában egyáltalán nem is jártak még a Tankok, Luxembourgban pedig még egy váratlan gyomorrontás miatt a zenekar alkalmi tagcserére is kényszerült. Teltház Kassán, Bécsben, Szabadkán, Münchenben, Bristolban, Manchesterben, Zentán. Székelyudvarhelyen 8 ezren, Sepsiszentgyörgyön 30 ezren várták a Tankcsapdát.

Magyarországon először május 17-én a Hungaroringen, az Opel Legendák Találkozásán látható a rock trió. „Három alkalommal volt már hozzá szerencsénk, hogy az Opel Magyarország jóvoltából az egyik legkülönlegesebb koncert helyszínen, a mogyoródi Forma-1-es pálya 13-as kanyarjában játszhatunk” –nyilatkozta Lukács Laci. „Az idei azonban egy fokkal még izgalmasabb lesz: a tavaszi Európa Turnét követően 25. jubileumi évünk első hazai koncertjére készülünk. És valóban, nagyon készülünk!”

Az öthónapos itthoni „csendet” nagyszínpados koncertekkel törik meg, a jubileumi évhez méltó, nagyszabású fesztivál fellépések várhatóak. Ezek a koncertek eltérnek az eddig ismert Tankcsapda fesztiválos programoktól, egyedülálló látvány és program készül a nyári rendezvényekre. A jubileumi koncertek különlegességét tovább erősíti, hogy minden alkalomra egyedi műsorral készül a zenekar.

 

 

Az év második felében új album és országos jubileumi turné várható. Október 14-én a Tankcsapda hivatalos születésnapjára készül el az új lemez, ami – ahogy a legutóbbi CD-k – csak a MOL-kutakon kapható majd. Az első kislemez és videoklip május 13-tól látható, a ’Köpök rátok’ című dalt februárban rögzítették, klipjét pedig rendhagyó helyen, a MOL Dunai Finomítójának különleges és futurisztikus ipari építményei között forgatta le a Pixel Film stábja.

A negyed évszázados jubileum további meglepetése a Sopronival közösen kifejlesztett Tankcsapda sör. A sörmárka és a zenekar számos kezdeményezésen dolgozott együtt a múltban is, de kifejezetten az együttes igényeire szabott ital eddig nem készült. A sör ízvilágának kialakítása és a csomagolás megtervezése is a Tankcsapda bevonásával és közreműködésével történt, így a zenekar minden tekintetben magáénak érzi az italt. Az elkészült limitált sör a klasszikus Soproninál testesebb, komlóban dúsabb, mélyebb színű és magasabb alkoholtartalmú. Az ital bevezetését országos kampány is kíséri, nyár végéig a fogyasztók páros belépőjegyeket nyerhetnek a Tankcsapda jubileumi koncertturnéjának egyik kiemelt állomására, a Budapest Parkba (részletek: www.soproni.hu/tankcsapda). Így az együttes és a Soproni rajongói nemcsak különleges sört, de különleges élményt is kapnak.

„Abban megegyezhetünk, hogy minden rocker szereti a sört! :) Régi álmunk vált valóra azzal, hogy végre a kezünkben foghatjuk az első Tankcsapda sört, ami nem csak külalakjában, de beltartalmában is a mi ízlésünk szerint készült! Alig várjuk már az első nyugodt, ’sörözzünk egy jót’ estét!”

A MOL bemutatja: 25 éves jubileumi turné:

2014.05.17. - Mogyoród, Opel Legendák Találkozása
2014.06.28. - Agárd, Pop Strand
2014.07.04. - Sopron, VOLT Fesztivál
2014.07.15. - Miskolctapolca, EFOTT fesztivál
2014.07.26. - Debrecen, Campus fesztinál
2014.08.16 -  Esztergom, Fesztiválsziget
2014.08.20. – Zamárdi, Strand Fesztivál
2014.09.13. – Budapest, Budapest Park
 

Őszig még egészen biztos vagyok benne, hogy koncerteken hallhatjuk. Kíváncsian várom az új korongot!

Íme a Werk-film a klip készítéséről:


 

www.tankcsapda.com
www.facebook.com/tankcsapda
www.youtube.com/OfficialTankcsapda






 

Címkék: 
tankcsapda