Bejelentkezés

x
Search & Filters

Korn - A ’Daddy’ című dal is felcsendült a Las Vegas-i 20. évfordulós koncerten



A tavalyi évben a Korn bejelentette, hogy a debütáló lemezük (’Korn’ – 1995) megjelenésének a huszadik évfordulóját egy pár állomásból álló koncertsorozattal fogják megünnepelni. Amint a cikk utáni videofelvételen láthatjátok, a zenekar március 13-án este, a Las Vegas-i Brooklyn Bowl színpadán elővette a legendás lemez dalait, itt például az albumot záró – egyébként nagyon ritkán játszott – ’Daddy’ című is felcsendült.

Davis tavaly egy interjúban elárulta, hogy a ’Daddy’ azért is került be a koncerteken a setlistbe, mert nagyon közel áll hozzá. Bár évekkel ezelőtt azt állította, hogy ezt a dalt sosem fogják játszani élőben, most mégis úgy döntöttek, hogy visszahozzák, hogy az albumot teljes egészében tudják köszönteni. A dal teljes egészében Davis valós történetéről szól, akit gyerekkorában molesztáltak és a szülei nem hitték el, hogy ez valóban megtörtént.

 


 
Címkék: 
Korn