Bejelentkezés

x
Search & Filters

Kóródi Tamás - Kérdezték már kommentben: "és te ki a tököm vagy?"



A tik-tok-kip-kop, a cicimutogató tinilányok, az önjelölt sztárok, és a semmiről nem beszélő, de közléskényszeres telefontulajdonosok korában szinte hihetetlen, hogy valaki veszi arra az energiát, hogy vendégeket hívjon, kimenjen az utcára, kérdezzen, érdeklődjön, és ne a „bullshit” köré építse tartalmait. Találtunk ilyen figurát, ami pedig a legfontosabb, hogy egy zenészt. Sorry: ZENÉSZ-t!
 
Kóródi Tamás gitáros (is), meg youtuber (is) – a szó jó értelmében, meg jófej – annak látszik-, meg jótékony is. De ki is ő? Zenész berkekben tudott a szerepe és helyzete, azonban az elmúlt hónapokban az online világban hívta fel magára a figyelmet, de ami ettől sokkal fontosabb, hogy mindezt úgy tette, hogy nem is ő maga van a középpontban, hanem mindig valaki, valami más. A valaki személye mindig változó, a valami a ZENE. Így, csupa nagybetűsen, mert miért is ne. Tomit egy sikertörténet kapcsán kerestük meg, és ha már a sok „őkérdezmásokat” között időt szánt ránk, hát beszélgettünk.
 
Rockbook: A zenélés egy elég „analóg” műfaj, azonban láthatón otthonosan mozogsz a virtuál-létben. Zsigeri ez a létezés, vagy végeztél kutatásokat?
 
Kóródi Tamás: Örülök, ha úgy tűnik! Nem kutattam, hacsak az nem számít kutatásnak, hogy elég régóta figyelem a Youtube-ot. Ez azonban semmiképp nem mondható kutatásnak, és tudatosnak se nevezném. Én így képzelem el magam ebben a matrixban.
 
Rockbook: Több sorozatod is van. Hogy bírod?
 
K.T.: Sajna hajlamos vagyok túlvállalni magam az élet minden területén és ez a videókkal sincs máshogy. Egyelőre élvezem és mivel nincsenek koncertek és próbák, ezért időm is van bőven. Azt gondolom, hogy akkor lehet előrelépni ebben a műfajban, ha folyamatos a tartalomkészítés, amiben mindig frissülni is kell.
 
Rockbook: Pandémia szülte vállalkozásról beszélünk, vagy szükségesnek érezted a tartalmak gyártását?
 
K.T.: Hirtelen ötlet volt az egész. Mármint az a rész, hogy beszélgetős műsor is legyen. Előtte is voltak próbálkozásaim, oktató anyagok, de összességében a kialakult helyzetnek köszönhető, hogy komolyabbra fordult a videók készítése. Elsősorban gitáros vagyok, és azzal szeretnék foglalkozni, de érdekes belekóstolni ebbe a világba is.
 
 
Rockbook: Majd egyszer, a „normális” életben is szeretnéd folytatni ezt a tevékenységet?
 
K.T.: Mivel a visszajelzések pozitívak, így ha időm engedi, mindenképp jó lenne a későbbiekben is folyamatosan előrukkolni új dolgokkal. Lehet, hogy akkor más színezettel érdekes lesz majd visszakérdezni korábbi vendégeknél, hogyan alakulnak a dolgaik. 
 
Rockbook: Mi alapján szelektálod a vendégeket?
 
K.T.: Elsősorban a személyes preferenciáim szerint: azokkal szeretnék beszélgetni, akiket nagyra tartok és úgy gondolom, hogy személyük sokaknak érdekes lehet! Persze később, ha úgy alakul, hogy lesz értelme (ez azon is múlik, hogy milyen látogatottságú lesz a csatorna), szeretnék a kevésbé ismert, vagy épp általam nem is ismert, de tehetséges zenészeknek is teret adni.
 
Rockbook: Portré sorozatodban kikerülhetetlen kérdés, a „mi lennél, ha nem zenész?”. Tőled már megkérdezte bárki is, hogy mi lennél, ha nem muzsikus?
 
K.T.: Nem tudom, de lehet, hogy jogász! Joghallgató voltam, de hál’ istennek volt lehetőségem a zenét választani és nagyon nem bántam meg!
 
Rockbook: Akiket vendégnek hívtál, könnyen mondtak igent? Madival való beszélgetésedben azt mondod, hogy igazából nem is ismertétek egymást korábban. Tényleg nincs közös múltatok?
 
K.T.: Eddig szerencsére nem utasította vissza senki a felkérést! 
 
Egyszer roadoltam Madinak egy koncertjén, de ő nem volt még ott, amikor összeraktuk a cuccát. Lehet, hogy erről nem is tud, hogy én babráltam a felszerelését a buli előtt. Tényleg nem beszélgettünk előtte soha, viszont látásból ismertük egymást. Azaz nyílván én őt, de elmondása szerint ő is engem. Most már azonban tuti van közös történetünk. Tudod, videó is készült róla.
 
Kórodi Tamás és Madarász Gábor
 
Rockbook: Sikerült egy meglehetősen szívbemarkoló anyagot készítened, amikor utcazenészekkel beszélgettél. Hogyan jött az ötlet, hogy velük is foglalkozz? Berci Bácsi története, pedig sikersztori lett. Számítottál erre?
 
K.T.: A siker része nem az én érdemem! Én csak a közvetítő voltam! Már régóta foglalkoztatott ez a dolog, mármint az utcazenészek helyzete, de sosem tettem komolyabb lepéseket az ügy érdekében. Úgy volt, hogy az egyik barátom elkísér, hogy leforgassuk a videót, de közbejött neki valami, viszont pár nap múlva újabb szigorítások léptek életbe. Akkor döntöttem el, hogy ha egyedül is, de elkészítem az anyagot, mert ha most nem, ki tudja mikor. A videó fogadtatása hál’ istennek nagyon pozitív volt! Arról nem is beszélve, hogy kézzelfogható eredménye is lett, hiszen az öregnek tudtunk ajándékozni egy hangszert! Már emiatt megérte belevágni az egészbe.
 
 
 
 
Rockbook: Ha már azt mertük írni a leadben, hogy sikertörténet a Berci Bácsi sztori, mi is történt?
 
K.T.: Az ominózus videóban a beszélgetés után kértem a nézőket, hogy ha tudják, segítsék az utcazenészeket. Berci Bácsinak nem sokkal azelőtt törték el a gitárját. Nem reménykedve abban, hogy sikerülhet, kértem, hogy ha valakinek van egy olyan hangszere, amit nem használ és nincs rá szüksége, az juttassa el Berci Bácsinak! Pár nappal később kaptam egy üzenetet egy idegen, kőszegi sráctól, Mersits Andristól, hogy neki lenne egy gitárja, amit szívesen odaadna, csak nem tudja eljuttatni Pestre. Mondtam, hogy az nekem sem egyszerű feladat, de egyből szólt Hajdú Zoli (Audmax kft.), hogy ő szívesen elhozatja egy futárral, ingyen! Három nap múlva a gitár Pesten volt, aznap este pedig el is vittem Berci Bácsinak! Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen videónak ennyire pozitív kimenetele is lehet, főleg ebben a helyzetben! Hatalmas köszönettel tartozom Andrisnak és Zolinak! Nekik jár a taps!
 
Rockbook: A végére, bár egyáltalán nem elhanyagolható módon: ki is vagy te?
 
K.T.: Nem valószínű, hogy képes lennék ezt pár mondatban összefoglalni de egy “és te ki a tököm vagy?” kommentre készítettem egy válasz videót. Talán abból kiderül valami!
 
 
 
 
 
 
 
Elérhetőségek: Facebook, YouTube
 
BP